Mennyi időközönként szoktatok mélyebben beszélgetni a párotokkal a kapcsolatotokról?

Rossz dolgok nincsenek(a kapcsolatunkban), a szívemre teszem a kezem.

De magáról a kapcsolatunkról, terveinkről minden este.

Pedig már 5 éve vagyunk együtt, és 2-3 éve élünk együtt.

Nem soha, de a mi kapcsolatunk nem átlagosan indult...mondjuk úgy.

Úgyhogy nagyon értékeljük egymást, és bízunk egymásban. Ill. zsák a foltját effektus. Néha félelmetesen egyformán gondolkodunk dolgokban.

Életembe amit említeni tudok, hogy "kiakadtam rá" talán, hogy megette a sajttorta maradékát, amit én gondosan eltettem magamnak :D

A rossz dolgokról, konfliktusokról akkor beszélünk, amikor aktuális, tehát éppen az adott pillanatban átbeszéljük. Ha tartósabb a probléma, akkor úgysem bírjuk ki, hogy ne beszéljünk róla legalább naponta, szóval akkor minden nap. A remények, jövőbeni elképzelések meg ahogy jönnek, ahogy eszünkbe jutnak. Nincs ilyen fix rendszer.

Nekünk a kapcsolat elejétől kezdve kb sosem voltak komolyabb konfliktusaink, a korábban említetthez hasonló "esküvőről a süti-ajándékcsomagból nem hagyott nekem" jellegű viták a jellemzőbbek. Az elmúlt 4 évben szerintem volt vagy 2 komolyabb vitánk, de már rég elfelejtettem, hogy miért, valami olyasmi rémlik hogy az aktuális rossz élethelyzet/stresszes időszak kiütközött és a másikon vezette le valamelyikünk, az említett másik zokon vett és ebből lett vita. Ezeket egyébként ugyanúgy, még aznap megbeszéljük, sosem feküdtünk le haragosan.

(Mikor még volt párkapcsolatom és a bizalmasabb baráti kapcsolataimra is igaz ez:)

Rossz dolgokról azonnal beszélünk, lehetőleg személyesen. Ha valami problémánk van, aranyszabály, hogy azonnal megbeszéljük, nem rakosgatjuk, nem legyezgetjük el. És mindig megoldásfókusszal. Nem azért, hogy a másikkal lezavarjunk egy szócsatát, hanem hogy közösen megoldást keressünk. (Nyilván ehhez erre alkalmas pár kell...)

A jó dolgokról nem sokat beszéltünk soha, legfeljebb néha nosztalgiázunk, de mindig kimutatom minden fontosabb emberi kapcsolatomban (és csak azokat tartom fenn, ahol velem is megteszik ezt fordítva) azt, hogy fontos a másik, szeretem a másikat, érdekel és igenis nem mindegy, mit csinál. Tehát a legkisebb meglepetés és kedvesség is elismerés tárgyát képezi, legalábbis (ez most nagyon gázul hangzik, de) én igyekeztem úgy kondícionálni a barátaimat, anno a páromat is, hogy ha meglep vagy valami jót tesz magától, saját kútfőből, akkor azt mindig örömmel fogadjam, hálásan, ilyesmi. Értelemszerűen jobban igyekszik úgy az ember. Nyilván egyikünk sem csinált ezekből rutint, hogy megszokássá vagy elvárássá váljon.

Csalódásról nem értem, miért kellene beszélni. Ha a jelennel kapcsolatos, akkor úgy vagyok vele, mint a problémákkal, ha a múltbéli sérelmek, azokat nem szerettem soha, senki nyakába varrni. Sem felemlegetni, hogy húdeszarulesett, mikor a hónapfordulónkat (lol) elfelejtetted 2 évvel ezelőtt. A jövőt folyamatosan szoktuk tervezni, néha jönnek ilyen "te, mi lenne, ha" felvetések, meg volt, amiben megegyeztünk így, hogy mikor-hogyan lenne jó egy közös család esetleg, mit gondolunk a házasságról, ilyesmi, de ez sosem napirendi pont, inkább csak kellemes beszédtéma. Azért én tudom minden hozzám közelállóval, hogy merre tart a kapcsolatunk és nem is igazán foglalkozom azokkal, akikkel ezt nem lehet tudni, mert nem vevők rá, vagy nem megbízhatóak ennyire. Az elvárások meg megint olyanok, hogy nyilván ha valaki mellett maradok (vagy valakibe beleszerettem), a legtöbb elvárásnak megfelelt. Apró hülyeségei vannak mindenkinek, ezeknek egy részével igazán meg lehet békélni, a másikat meg az ember próbálja a kompromisszum irányába terelni. Sosem volt még olyan, hogy ne találtunk volna egy köztes megoldást. Kivéve akkor, mikor a párom "élni akart szingliként", én meg kapcsolatban vele továbbra is. Azt nem tudtuk megbeszélni.

Hetente egyszer biztosan :)

Fekszünk az ágyban, vagy a kanapén és beszélgetünk. Teljesen jó, szeretem, mert végre tudom, mit csinálok jól-rosszul.

Az ex képes volt 2,5 évet úgy velem lenni, hogy abszolút elutasított minden hasonló közeledést.