Miért vágyódom egy narcisztikus ember után, aki tönkretett érzelmileg?

Ez tök érdekes téma,amiről beszélgettek..

Én is mindig egy ilyen szenvedélyes férfira,szerelemre vágytam,

de amiket most írtatok róla, hát, lehet nem is akkora baj, hogy nem..

Mondjuk mikor a szenvedély ennyire izzik, azt tartósan lehetetlen is

fenntartani valószínűleg....Engem érdekelne hogy mi jött utána,

mit értesz a szokásos alatt...?

Az a probléma, hogy a probléma velünk (is) van, nem csak velük.

Én nagyon jól tudom, hogy 8 évvel ezelőtt azzal fogott meg, hogy úgy hordozott a tenyerén, istenített, "szeretett", mint egész életemben soha senki más. Szar gyerekkorom volt. Pedig eleinte még nem is voltam odáig érte, csak élveztem a törödést. Csúnyán hangzik ez így, de így volt. Úgy kb fél év körül éreztem magam csak szerelmesnek. Évekig minden jó volt, aztán a sok szar tette mellett kezdődött az ereszd meg-húzd vissza dolog. Az utolsó másfél év erről szólt. Szörnyű. De a mai fejemmel már tudom, hogy aki 2 hét ismeretség után már "szeret" és "tudja", hogy feleségül akar venni, az nem egészséges. Az beteges idealizálás, rajongás. Semmiképp sem normális. 18 évesen ezt még nem tudtam,csak élveztem. Évekig élveztem. Mindeközben a végére teljesen elhagytam önmagam. Kezdődött a leértékelés, hazugságok, játszmák. Már én kérdőjeleztem meg saját maagam. Kilépni meg képtelen voltam, mert ott volt a rengeteg évnyi rengeteg szép emlék. Nekem sajnos az egyetlen motiváló erő az volt, hogy belépett a képbe egy 3. személy. Persze lebukott, addigra már teljesen kiismertem és feltűnt, hogy valami mostmár tényleg nem oké. Még aznap elküldtem, kiraktam. De borzasztó szenvedéseket élek meg azóta is, nem kívánom senkinek.

Hajaj, de még mennyire átéltem. A nagy, mindent elsöprő szerelem, a mágneses vonzalom...Első látásra és úgy remegtem a közelében, mint egy szűz lány, 40 éves létemre.

Soha nem jöttünk össze, mert házas, de 3 évig nem engedett el. Mindig utánam nyúlt, ha kellett, a hős szerelmest is előadta, főleg amikor megpróbáltam túllépni. Képes volt 1,5 év szünet után is felbukkanni. És abban a pillanatban, amikor megkaphatott volna, meggondolta magát és dobott. Hónapokig, évekig tartott az, hogy egyáltalán életre vakarjam magam, minden önbecsülésem porban volt, semmi másról nem álmodoztam, csak egyetlen éjszakáról vele, azt éreztem, már az is megérné, mert így annyit szenvedtem, de jó nem volt benne szinte semmi. 3 év szórakozás után végre sikerült lezárnom. Ehhez persze tiltanom kellett mindenhonnan.

Azt hittem, soha nem heverem ki, hogy utána mindenki más olyan unalmas lesz. Egyszer megcsókolt és az a csók olyan volt, hogy azt éreztem, ezért megérte megszületni.

Na mindegy, én nem tudom, hogy éltem túl ezt az egészet, főleg mert a végén már szerelmesnek tűnt ő is és azt éreztem sokáig, hogy csak a gonosz feleség áll útjában a boldogságunknak. Aztán rájöttem, hogy nem kellettem én neki komolyan soha. Meg aztán volt egy pont, amikor kellően józanul át tudtam gondolni, hogy nem akarom elvenni őt a gyerekeitől. Nekem ez a döntés segített és igazából semmi más. A gyerekeire gondoltam és rájöttem, hogy nem tudnék vele boldog lenni, ha utána sírnak.

A lényeg, hogy a döntésem után 2 hónappal megismertem egy srácot, akibe beleszerettem. De nem ismertem fel, hogy szerelmes vagyok, mert valóban hiányzott az a fajta szenvedély, az az őrületes szexuális vonzalom. Nem reszkettem a közelében. Csak egy nagyon mély nyugalom és öröm járt át. Szerettem a társaságát, mert törölte a fejemből azt a másikat. Próbáltam én ezt más férfiakkal is elérni, de csak rosszabb lett, mindenkiben azt a másikat kerestem. Ez a srác viszont minden erőltetés nélkül törölte a fejemből és egyszerűen önmagáért szerettem a sráccal lenni. Külsőre is abszolút az esetem, de fura módon sokáig a másikat gondoltam jóképűbbnek. Aztán eljött az a pont, amikor be kellett látnom, hogy még külsőre is jobb az előzőnél. Nincsen happy and, mert nem találkozok többé vele, másfelé vitt az utunk és meg vagyok róla győződve, hogy esélyem se lett volna nála, csak azt akartam leírni, hogy sose hittem volna azután a szenvedély után, hogy én még leszek szerelmes. Ez a fajta szerelem, amit most érzek, sokkal nyugodtabb, de nem fáj kevésbé. A másik egy hullámvasút volt. Én el tudtam volna képzelni ezt a kiegyensúlyozott szerelmet életem végéig. És ha most megkérdezné valaki, hogy kit választanék, az utóbbi srácot választanám, mert ő hiányzik és nem tudná nekem pótolni az előbbi pasi semmilyen módon.

Megtennéd, hogy röviden mégis megírod, hogy mi volt az a feketeleves? Csak hogy tudjam, miből maradtam ki...

Valamennyire én se bánom azt ami történt, akkor se, ha sok mindent elvesztettem miatta. Egyszer belerepültem a karjába és akkor úgy ölelt át, mint egy kincset. Igazság szerint még soha senkinek a karjába nem repültem bele. (16-os vagyok)

Köszi, hogy leírtad. Sok minden ismerős, pedig mi össze se jöttünk. Pl. háromszor szakított velem. Ami azért művészet úgy, hogy együtt se voltunk, de tényleg 3-szor dobott. Amikor hosszabb szünet után felbukkant újra, semmi nem érdekelte rólam, azt szerette, ha róla kérdezek, de arra se válaszolt rendesen. Én se tudtam aludni, sőt, elkezdtem inni, hogy el tudjak aludni egy éven keresztül. Olyan voltam sokszor, mint egy zombi, a munkámat is egyre nehezebben láttam el. Elismerem, hogy nem lehet minden az ő hibája, de érdekes módon, amióta le tudtam őt zárni és főleg amióta újra szerelmes tudtam lenni másba, azóta nincs szükségem alkoholra az alváshoz. Nem vagyok teljesen jól, főleg, hogy ez is csak egy reménytelen szerelem, de jobban vagyok.

Nem tudom, véletlen írtad-e az üvegszilánkos hasonlatot, de ez a dal végigkísérte ezt a szerelmet bennem. A hallgatása volt a legborzasztóbb az egészben. A 3 év alatt nem tudom, hányszor hallgattam meg:

https://www.youtube.com/watch?v=2piizz_1UA4