A férfiakhoz szól a kérdésem. Ti voltatok már úgy, hogy a munkahelyeteken beleszeretettek egy kolleganőtökbe? Ám mivel mind a ketten házasok voltatok fizikailag nem lehetett köztetek semmi, bár viszonzott volt. Kilépnétek emiatt a munkahelyetekről?

Velem olyan volt, hogy én egyedülálló voltam, ő meg élettársi kapcsolatban, ami akkor szakítás-közeli állapotban volt (nem miattam). Plátói maradt a kapcsolatunk, aztán a nő úgy döntött, marad a párja mellett, engem meg utána ott bántott, ahol tudott. Képzelhető, hogyan esett ez. Gyakorlatilag akkor szűnt meg ez, amikor kb. két évvel később másik munkahelyre mentem, persze nem emiatt.

Utólag azt mondom: soha ne legyél még plátói viszonyban sem kollégával, mert ha véget ér, gyakorlatilag kezelhetetlen lesz a helyzet. Nem éri meg.

Azt mégis hogy lettél "szerelmes"? Az a dolog, amire te a valódi szerelmet megcsúfolva ráhúzod a "szerelem" szót, nem 3 flörtölős mondattól meg két szemezéstől alakul ki, hanem attól, hogy ábrándozol az adott nőről és szépen fellángolsz a kép iránt, amit rá vetítesz ki.

Ha házas vagy, akkor nem 16 éves szinten kellene lenni, hanem ténylegesen elköteleződni. Ha érzéseid támadnak, tudatosítod magadban, hogy ez nem "szerelem".

Komolyan kiakasztónak találom, hogy felnőtt férfiak olyan szinten vannak, hogy szájtátva befogadják a mindenhonnan ömlő torzított ideológiákat a szerelemről, és azt hiszik, hogy csak mert megkívántak egy kolléganőt, már hősszerelmessé kell válniuk.

Növessz tököt és köteleződj el végre amellett, akinek eddig azt hazudtad, hogy már megtetted, vagy válj el és ne rabold az idejét.