Elvesztettem életem szerelmét egy mentális betegség miatt. Mihez kezdjek?

A kontextus kedvéért, a bátyja öngyilkos lett a szeme láttára, mikor ő 14 volt (fejbe lőtte magát, skizofrén volt, de ő egy másik házasságból származott, mint a barátnőm). A húga öngyilkos akart lenni, ez volt a legújabb esemény. Az anyja a legrosszabb keresztény fanatikus fajtából való (szerinte a barátnőm nem beteg, ha nem tapad a homlokára a kereszt), és valószínűleg számos traumán van ő is túl. Neki nyilvánvalóan komoly mentális betegségei vannak, és a legutóbbi eset után (miután a 12 éves húga majdnem öngyilkos lett), tulajdonképpen börtönbe is zárták volna, ha a barátnőm nem szólal fel mellette. Az idősebb húgát a szülőszobán egy nővér altatta, és valahogyan nem kapott oxigént az agya, amitől tulajdonképpen egy 6-8 éves kisgyerek szintjén maradt. Az apja aggresszív, verte mindannyiójukat, és az orvos néhány vele kapcsolatos történet után azt mondta, hogy ő is bipoláris lehet.

A barátnőm ezeket sosem titkolta előttem (de azt mondta, hogy a mentális betegségek a szülei előző házastársainak az ágáról származnak, és ők nem érintettek benne) és én mindezek mellett gondoltam róla, hogy ezektől eltekintve, ő tökéletes mindenben. Ezt nem könnyedén mondom, hiszen volt már néhány kapcsolatom. Mindenben összeillünk, pedig elég specifikus dolgokat keresek nőkben.

Az anyja tulajdonképpen egész életében folyamatosan kínozta minden egyes nap, mind mentálisan, érzelmileg és fizikailag is. Ő úgy érzi, hogy én sosem voltam ott neki, sosem vettem őt komolyan, sosem figyeltem rá, és csak (mint a szülei) megpróbáltam a saját kedvemre formálni őt... ez persze nem igaz, illetve csak nagyon kis részben igaz, és nem ok nélkül igaz. A "bűnöm" tulajdonképpen az, hogy nem voltam tökéletes, de ennek ellenére, mindent egybevetve, még ő is beismeri, hogy sokkal többet segítettem neki, mint ártottam. Az, hogy én min mentem keresztül, vagy mit érzek, tulajdonképpen szóra sem érdemes.

A helyzet úgy áll jelenleg, hogy ő semmit nem akar érezni, meg se akarja kockáztatni, hogy "újra bántsam", nem tud bízni bennem, fél tőlem. Nem érez semmit irántam (azt mondja, mindenkit utál, csak engem nem, de nem is szeret), és nem is akar érezni, holott odáig már eljuttam vele, hogy belássa, hogy mindent egybevetve, nem ezt érdemli a jövőnk, amit ő szán neki (mégpedig, hogy örökre elküldjön). Tehát belátja, hogy nem fair, amit csinál, és hogy se én, se a jövőnk nem ezt érdemli, azt is belátja, hogy habár követtem el hibákat, a hozzájárulásom az ő helyzetéhez tulajdonképpen nulla volt (hiszen én javítottam csak a helyzetén, én voltam ott neki egyedül, éppen csak én se voltam tökéletes, pedig próbáltam). Mégis, azt mondja, hogy nem akar velem lenni. Arra tudtam rábeszélni, hogy talán nem a legjobb ötlet, ha ebben az állapotban akar dönteni a jövőnkről, és várnunk kellene, amíg kicsit megnyugszik és kitisztul a feje. Ebbe belement, de azt mondta, semmire ne számítsak.

Elnézést a helyesírási hibákért, nem tudtam aludni mióta ez történt, és már van bennem egy kis alkohol is, hátha azzal sikerülni fog. Egyébként, 23 vagyok.

Egyébként, mindezek ellenére azt mondta, hogy a hűségét megtartaná irántam, és hogy ebben a három hónapban nem nézett egyetlen férfira sem. Tehát, tulajdonképpen azt mondja, hogy soha nem lenne senkije, viszont velem nem akar lenni.

Egyébként, nem rossz családból vagy környezetből származik egyikőnk sem. Az ő anyja építész volt, az apja sportoló. Az én családomban szintén értelmiségiek vannak, én magam felsőfokon beszélek angolul, és több egyetemre jártam (habár, nem fejeztem be egyiket sem, a saját döntéseim miatt). A barátnőmet gyógyszerésznek szánták, ahová menni is fog. Egyébként nem magyar származású, és nem is Magyarországon él, de gondolom ez nem igazán számít. Egyelőre folytatom a borozást.

Egyetértünk a vallást, filozófiát, politkát tekintve, és még számos egyéb dolgot. Elképesztően intelligens. EZek fontosak nekem. Őt igazi nőnek látom, de a GYK válaszolóra való tekintettel inkább nem írom le,h ogy mit jelent nekem ez (segítség, hogy azt, amit régen jelentett ez). Azoktól eltekintve, hogy egyetértünk szinte mindenben, ami fontos nekem, a külseje olyan, mint álmaim nőjéé: olyan, mint amilyet a legvadabb álaimban sem képzeltem volna. És mindez együtt, egyetlen nőben. Mindemellett szűz, ami szintén fontos nekem, hiszen feleségül akarom / akartam venni.

A lényeg röviden tulajdonképpen az, hogy egyetért a furcsa/ódivatú/régies nézeteimmel, ráadásul külsőre is sokkal több, mint megfelelő (persze nem tökéletes, de minden hibája javítható), és a legapróbb részletekig is, félelmetesen kompatibilisek vagyunk. Az egyetlen negatív, amit mondani tudok róla, az a családja, és ahogy felnőtt... egyébként mondom ezt 2 év után, mikor a vad szerelem már azért elhalt, tehát tulajdonképpen tiszta fejem ilyesmitől.

Összehasonlítás gyanánt, volt egy 4 éves kapcsoaltom, meg három rövidebb (fél- és egy év körül), és egyik sem volt még csak megközelítően olyan jó, mint vele. Az egyetlen dolog, ami megkeserítette az életünket, az az ő környezete és családja volt, ahonnan mielőtt el kellene távolítania magát, ebben mindketten egyetértünk.

Egyetlen beteg gyerek volt a családban, még pedig a bátyja anyai ágról. Ő viszont nem a barátnőm apjától származott, hanem az anyjának az előző házasságából, a férfi oldalról (mármint a betegség, elmondása szerint).

Az idősebb húga, aki abból a házasságból származik, amiből ő is, "szerezte" a betegségét, nem örökölte. A fiatalabb húgának viszont nincs semmi baja, és hasonlóan intelligens és értelmes, mint ő.

Az anyjával tulajdonképpen szintén hasonló rossz dolgok történtek élete során (pl. a fia öngyilkos lett, mint említettem, ráadásul neki kellett "feltakarítania" a fia fejének/agyának a darabkáit, míg odaértek a mentők/egyéb), elütötte egy autó, akarate ellenére adták férjhez, és így tovább...

A probléma hogy >számos< ok van arra, számos olyan helyzet, amibe egy alapvetően egészséges ember is könnyedén beleőrülne. Így nem lehet tudni, hogy öröklött-e, amíg az orvos azt nem mondja. Én az apját gondolom a legnormálisabbnak, aki habár rossz ember, de nem ok nélkül rossz ember, és valamennyire azért értem, hogy miért csinált bizonyos dolgokat, még ha nem is értek egyet azokkal.

Az első lépésnek az kellene, hogy legyen, hogy minél előbb eltűnik otthonról. Csak sajnos félti a húgát, akit az anyjuk kergetett öngyilkossági kísérletbe mikor ő nem volt ott. Egyébként az anyjuk a húga öngyilkossági kísérletét természetesen a barátnőm számlájára írja, és teljes mértékben őt okolja érte, még az után is, hogy a barátnőm megmentette őt a bíróságon a börtöntől...