Hogyan szakítsak?

A kapcsolatunk már a kezdetekkor sem volt túl nyugalmas, nem is értem, miért tartok ki már lassan 4 éve. Ő az édesanyjával él egy nagy házban. Az első 2 évben be sem mutatott, rejtőzködnöm kellett, suttogva beszélgettünk, hogy ne derüljön ki, hogy ott vagyok. Majd amikor már ott tartottam, hogy szakítok emiatt, akkor bemutatott. Nagyon kedves asszony az anyósom, bár nagyon nehéz eset is, nagyon makacs, öntörvényű.

Szóval a párom... féltékeny is nagyon, rettenetesen kisajátító, és gyanítom nárcisztikus személyiségzavara van. Egyszerűen azt érzem, hogy nem tudok elég jó lenni, aláássa az önbizalmam, közben bizonygatja, hogy pedig elég jó vagyok neki, de mégis folyton rajtam köszörüli a nyelvét, az én tulajdonságaimon, adottságaimon mindig jót tud nevetgélni. Nem ismer el, nem becsüli a munkámat, és mindig csak neki lehet igaza. Jelentkeztem egy állásra, és néhány óra múlva felhívtak, hogy várnak. Erre csak annyit tudott mondani, hogy biztos senki nem jelentkezik arra a pozícióra, azért hívtak ilyen hamar engem. Az előző munkahelyeimen az ő hatására mondtam fel, persze most meg sem megtakarításom, sem normális munkám, nincs egyszerűen semmim.

A családomat utálja. Jó, mondjuk nem is egyszerű eset, és nekem is nagyon nehéz velük, de ő egyenesen utálja őket, semmire nem hajlandó, engem is szeretne maximálisan leválasztani róluk, ami nagyrészt sikerült is, ha belegondolok. A múlt héten azt is kiejtette a száján, hogy anyukámat is csak szájba kellene rúgni... A testvéremre rendszeresen használ durva, trágár jelzőket. A rokonaim szerinte igénytelenek, és amikor összefutottam a nagybátyámmal az utcán, és mosolyogva köszöntem és váltottam vele pár szót, ő már kidülledt szemmel nézett rám és csak forgatta a szemeit, hogy mit köszöngetek én ilyen igényteleneknek.... Egyszerűen tudom, hogy szakítanom kell, kiölt már belőlem szinte mindent. Az édesanyjával is eléggé hullámzó a viszonyunk 1-2 havonta rájön az, hogy nem beszél velem. Nem szól hozzám, nem néz rám. És senkinek fogalma nincs, hogy miért. Ha megkérdezzük, azt mondja nincs semmi baja. Tavaly balesetet szenvedett, és én ápolgattam otthon, mivel munkanélküli voltam, és ott ragadtam náluk, velük lakom. Adok pénzt neki, emellett mindent megcsinálok, főzök, mosok, takarítok, a kinti munkákban is segítek, tényleg mindent megcsinálok, valahogy mégsem jó semmi. És ez így együtt már nagyon nem jó nekem nem megy, nem tudok nyelni többet. De nem tudom, hogyan szakítsak, mert nem merem megtenni. Attól félek, a párom tenne magával valamit, vagy ha nem is, akkor szerintem az Isten haragja is egy laza kis bulika lenne a párom és az anyjától kapott fejmosáshoz képest... Én lennék a bűnbak, és lennék minden rossz, és én nem vagyok ehhez elég erős, nem bírom el. De több harcot sem bírok. Azt sem tudom, hová költözzek tőlük, hiszen a szüleimmel alig tartjuk a kapcsolatot, pedig csak fél órára lakunk egymástól. Semmim és senkim nincs és ez elkeserít. Néha már nem látok kiutat ebből az egészből. Segítsetek, mit tegyek?