Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Jogosan bánok így az ex-barátnőmmel szerintetek?
3 hete szakítottunk és nem hagy nyugodni a dolog, mert sokszor kihasznált és úgy éreztem, valahogy elégtételt kell vennem. Tudok róla pár dolgot pl. sokáig feketén dolgozott egy kis cégnél, a jelenlegi melóhelye már hivatalos, de valahogy elérhetem hogy menesszék onnan? Van egy ügyvéd barátom és azt mondta, ha ez megnyugtat, akkor segíteni fog nekem ebben, hogy valahogy megnehezítsük a dolgát. Ismer bizonyos jogi praktikákat. Most jelenleg kártérítési ügy van az exem ellen, amiért tavaly adtam neki kölcsön 120 ezret, mert meghalt az egyik rokona, de az összeget nem adta vissza nekem. Pár napja az ügyvéddel elértük, hogy inkasszót tegyenek a bankszámlájára és az összeget lezároltál róla. Azóta engem zaklat telefonon és emailben folyamatosan, hogy mekkora szemét vagyok és ezt meg fogom bánni nagyon.
Kértem, hogy ezt a "megfogom bánni" dolgot fejtse ki kicsit rálszeletesebben, és hangfelvételt készítettem róla, hogy megfenyegetett... Most a rendőrséghez is adtunk be egy feljelentést ellene testi sértéssel való fenyegetés címszóval, mert a felvételen azt mondta, hogy valakivel elintéztet. Az úgyvéd szerint ezért csúnyán megszívhatja, akár le is ültethetik, de az azért nem szeretném, mert szerintem nem komolyan gondolta amit mondott, de az úgyvéd szerint fel kell készülni mindenre lehetőségre.
Nem gondoltam, hogy így el fog fajulni ez a dolog, de mivel becsapott és a pénzemet se adta vissza, pluszban még fenyeget is, szerintem ez jogos elbánás a részemről. Ti hogyan látjátok ezt?
Lehet kicsit sikerül kiszúrnod az exeddel, ideig óráig, de ettől függetlenül mindenki szemében aki hallja a sztoridat egy gerinctelen féreg leszel. Még azoknál is, akiknek te meséled, és neked adnak "igazat."
Eltelik pár hónap/év és majd jöhetsz szinten ide sírni, hogy miért nincs barátnőd, miért néznek levegőnek a nők. - Már előre megválaszolom neked, hogy azért, mert egy jellemtelen, puhap*cs alak vagy, és az összes, maroknyi aggyal rendelkező nő messziről elkerül majd.
Szerintem gyűjtögesd pár napig a slejmet, majd köpj fel egyet és állj alá. Hányinger egy ember lehetsz.
Anyagias vagy és ráadásul ezzel a mentalitással egy tinifiú szintjén állsz. Remélem tisztában vagy vele.
Azt mutatod ki a gyermeteg bosszúddal?hogy még mindig érdekel az exed. Épp ellenkező hatást érsz el.
"Mert ha te nem is fogsz ezzel az esettel dicsekedni, egy ekkora cirkuszt úgyis visszahall majd a csaj a barátoktól, rokonoktól és akkor ha van egy kis esze, el se köszön úgy csapja be maga után az ajtót."
Mért tudnának róla a barátaim, rokonaim? Komolyan itt mindenki óvodás szinten van?:)
Senki nem tud róla, még a szüleim se. Az ügyvéd szerint az ilyen eseteket minél nagyobb diszkrécióval kell kezelni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!