Hogyan dolgozzam fel, hogy elhagytak (5 éve) egy másikért? Az ex már nem érdekel, inkább az egóm sérült.

Nem te voltál neki az igazi. Pont. Tudod egy párkapcsolat két különálló emberről szól, ha az egyik nem találja meg tökéletesen a másikban, amit keres, amire szüksége van, nem fog mellette megmaradni. A világon milliárd emberrel megtörtént már ez, lapozz te is és tartsd tiszteletben azt, hogy nem te kellettél neki a valódi boldogsághoz.

Én is ismerek ilyen eseteket és azt kell mondanom, hogy ennek több oka van. Egyrészt az, hogy nem ismerik a felek igazán egymás személyiségét, még ha fel is merülnek a kapcsolat során bizonyos jelek, ezeknek a később magát elhagyottnak érző fél nem tulajdonít jelentőséget. A másik gond a teljes odaadás, amikor a később magát elhagyottnak érző fél teljesen egynek érzi magát a partnerével, amit úgy is lefordíthatunk, hogy nem merül fel benne a másik fél önálló, az övétől eltérő gondolkodásának, viselkedésének a "meghagyása", vagyis nem készül fel arra, hogy más is történhet, mint amit ő elképzel. És nem utolsó sorban az ember sokszor az állandóság, a változatlanság bűvkörével veszi magát körül, talán kissé kudarckerülő is. Pedig a kudarc hozzá tartozik az élethez és aki nem vállalja, vagy túlzottan lelkére veszi, az bizony rosszul jár. Örülj neki, hogy találtál magad mellé valakit és ne a sebeidet nyalogasd, a hiúságodat meg tedd félre. Érdekes módon a nők azok, akik nagyon rosszul viselik az ilyen történéseket. Az unokahúgom még a húszas évei elején ment szét addigi középiskolától ismert barátjával és az annyira megviselte, hogy csak jó tíz év elteltével ment bele egy újabb kapcsolatba, de gyerekre már nem vágyott. Egy volt kolléganőm szintén egy mély érzelmi kapcsolat felbomlása után már nem ment bele újba. Egy másik kolléganőmtől elszerette a férjét egy nála tanultabb és keményebb nő és a kolléganőm ezt olyan mélyen a lelkére vette, hogy képtelen volt ezután normális kapcsolatba belemenni. Egy harmadik kolléganőmtől 20 év házasság, 25 év ismeretség (és 2 gyerek) után ment el egyik napról a másikra a férje a titkárnőhöz és hagyta ott a kolléganőmet gyerektartás nélkül. Ez a kolléganőm csak 15 évvel később (amikor már a gyerekei is saját családot alapítottak) mert belemenni egy mélyebb kapcsolatba. Most visszatekintve már tudja, hogy az első férje nem is őt vette feleségül annak idején, hanem az ő "édesapját", akinek a szakmában való elhelyezkedését köszönhette és a karrierjét segítő támogatást. Szóval nézz magadba és ismerd el, ha hibáztál, ha figyelmetlen voltál, ha annak idején nem voltál kellően körültekintő és óvatos és örülj annak, hogy a volt partnered megtalálta azt a nőt, akit hajlandó volt feleségül venni, mert akkor nyilván ők jobban passzolnak egymáshoz. Magadat pedig megóvtad egy még nagyobb megrázkódtatástól, mert biztos, hogy bekövetkezett volna.

Az önbizalmad (és persze a hiúságod is:-)) sérült, nem csoda. Pedig nem kéne így érezned, egyszerűen annyi történt, hogy az exed melletted ért férfivá, amikor összejöttetek, még "csak" fiú volt. Az, hogy az új nő tette olyanná, amilyen, az hülyeség, egy 25 éves embert már nem változtat meg senki tartósan és gyökeresen. Nem vagy értéktelenebb az új nőnél, csak más, 7 éves kapcsolat meg elég hosszú ahhoz, hogy egy ilyen fiatal pasi (akinek, gondolom, te voltál az első komoly kapcsolata) valami újra kezdjen vágyni. Tudod, hány ilyet láttam? Nálatok legalább nem volt megalázó félredugás, hazudozás.

Ez bizony birtoklási vágy. Nem engeded a másiknak, hogy boldog legyen azzal az emberrel akivel érzi az összhangot, harmóniát, teljességet. De ha ezt érzed, őt sem szeretted igazán... Sablonszöveg de nagyon igaz: akit szeretünk elengedünk.