Ki hinné el ezt a másik embernek?

Legyen szerelmes, nincs is azzal baj,, nekem a körítés esett rosszul! Egy éve a korábbi exem miatt kerültem lapátra (igaza volt). Ezt tisztába tettünk-állítólag megbocsátott- és onnantól minden csak róla szólt. A szakítás előtt is könyvet vettem neki és előadásokra vittem, virágokkal halmoztam el, hittem a közös jövőben. Azon vérig sértődött, hogy a rosszat mertem feltételezni róla és azt találtam mondani, hogy ezzel a palival jön össze - amit akkor még tagadott.

Ha kiábrándult belőlem, minek járkált el velem azokra a programokra, amiket én szerveztem, ha Ő már az idő alatt sem szeretett?! A kedvencem, amit hallottam tőle: próbáltam túllépni a tavalyi dolgon de nem ment, ezért szakítok (ugyanazon indokkal, amit elvileg megbocsátott). Most meg azzal egészítette ki, hogy lezárta az újrakezdés alatt. Üti egymást a kettő! (hazug módon eljátszotta, hogy minden jó és valójában lezárta magában)

Arra sem kaptam választ, ha már lapátra tett, miért talált meg 2,5 hónapon keresztül minden héten legalább kétszer!? (közte a pasijának a gépének megjavításával, vagy kivel találkozom épp) Végül elmondott mindennek és még csak bocsánatot sem kért érte! (illetve megbillogozott azzal, hogy élete csalódása vagyok) Ám legyen! Azt sem igazán értem, miért számít kivel, mikor, hol találkozom? Mert ezekből is naprakész, míg én nem tudom és nem is akarom azt nézegetni, hogy ők merre tekeregnek?!

Részemről befejeztem és köszönni sem vagyok hajlandó ezután-pedig lett volna lehetősége menteni a menthetőt. Ő zaklatott, elmondott mindennek, még a cuccaimat sem juttatta vissza és vert át a palánkon (ha nem így volt, akkor is így érzem). Sok évet húztunk le egymással, de engem tart gyerekesnek, a saját viselkedését tökéletesnek hiszi. Hihetetlenül kiábrándító a helyzet és ébredsz fel, hogy mennyire félreismertél valakit. Vagy észrevétlenül megváltozott, amíg Te szerelmes voltál belé. Abba meg bele sem gondolok, hogyha fordítva történik mindez, azt minek vennétek Ti nők?! (pl: szakítok és ezt követően 1 hónapon belül összejövök azzal a munkatárssal, akire féltékeny volt)

A 15-ös válaszoló /ex/ meg tesz rá utalást, hogy járok valakivel, higgyen amit akar, meg amit mesélnek neki. Ahhoz gratulálok, hogy azzal jön mit mondtam neki hónapokkal ezelőtt. Igen, szerelmes voltam és baromi fájdalmat okozott, de nem kerestem és nem mocskolódtam! Tiszteletben tartottam a döntését: menni akart, hát menjen! Ha csak élsz valaki mellett is fura megszokni a hiányát, pláne akkor, ha még szerelmes voltál belé. (egyébként meg semmi köze hozzá, hogy milyen érzéseim vannak irányába vagy épp más felé, nem?)

#7: Ha nem is facebookon, de viberen biztosan beszélgettek, mert láttam a profilképét.

#19: észrevettem a jeleket csak már későn. Szóltam, hogy szülinapra ne is vegyen semmit, mert nem akarom, hogy emlékeztessen rá az ajándék. betartotta, nem vett: innen már tudtam, hogy baj van. 3 héttel később kidobott.

#21: átfedéssel jött a mi kapcsolatunkba, ahogy én is. Viszont a sors/élet kiegyenlítette a számlát, ugyanúgy ment, ahogy jött.

#22: nem hiszem, hogy megviselte. Unalmas napjain írt rám - munkaidőben - és mindig veszekedés lett a vége. Naivan azt hittem, hogy hiányzom neki (szeret, és ki akar békülni). Valójában még az adatlapját sem állította át és a munkatársai is azt hitték velem jár, miközben már rég mással volt. Keresnie meg nem kellett a pasit. Bár gyűlölte a vidéki életet, minden hétvégén lejárt és ott találta meg a szerelmét. Csak azt nem értem, hogy ezután minek keresett, tette a szépet, majd neki állt feljebb. Miért nem lehet beismerni, hogy "h*lye voltam, nem szerettelek és bocs amiért kerestelek, zaklattalak". Emberibb, mint színezni jobbra-balra a történetet. (jut eszembe, ha cáfolni akarna: megvan minden levele, hívása rögzítve, épp azért, mert elégszer megkaptam tőle, hogy kamuzok)

Az élet pedig igazságos: mindenkinek visszaadja a "kölcsönt". Ezért nem maradtunk együtt és kellett tanulnom az esetből. Majd Ő is fog belőle előbb-utóbb, illetve kapja kézhez a számlát.

Egyébként az ilyen és ehhez hasonló történetek miatt lesznek a normálisabb pasikból bizalmatlanok, hűtlenek, b*szmék.

Zárásként még annyit, hogy legyen nagyon boldog, ha én nem is tudtam azzá tenni. Őszintén ezt kívánom neki, független attól, hogy képtelen beismerni a hibáját, illetve a bocsánatot sem kért! Ez pedig sejtesse másokkal is a bődületes "haragom"! Már nincs és nem is hagyom, hogy befolyásolja az életem. (viszont innentől ne is keressen, aztán nevezze ezt büszkeségnek)

Egyébként a legbeszédesebb hozzászólás a 16. brutallé volt. Benne volt minden pro és kontra is. Köszönöm a hozzászólásokat és természetesen várom mások építő vagy épp romboló jellegű kommentjeit is!