Mit szólnátok hozzá, ha a 38 éves párotok bejelentené, hogy talán szakítana, de már márciusban megíngott valami benne? Ennek már 7 hónapja. 2.5 éve együtt élünk.

Ez több összetevős. Egyrészt, egyértelműen liánozik, ha 7 hónapja, ha csal tegnap óta gondolkozik a szakításon.

Nekem is kb fél év volt, mire ki tudtam mondani, hogy vége, bár én nem fogadtam volna el gyűrűt, illetve jeleztem is többször, hogy baj van. De, meghozni azt a döntést, hogy vége, nem két nap.

A gyűrűt ilyen esetben elfogadni szerintem se oké, a drága ajándék és a wellness nem függ attól, hogy bizonytalan a kapcsolatban, hiszen ezek közös programok, élmények. Mondta volna, hogy kösz, de nem, mert nem tudom akarom-e ezt a kapcsolatot még? Az ember reméli, hogy majd alakul, kijön a gödötből a kapcsolat, amihez kellenek az együtt töltött minőségi idő, a közös élmények, programok.

Értem, hogy a "minek költöttem rá akkor" a dolog nyitja, de ezek szerintem nem kérhetők rajta számon akkor se, ha valóban 7 hónapja érlelődik a gondolat.

Az egészet összegezve, megkönnyíteném neki a döntést és én szakítanék. Ezen a ponton ez már menthetetlen.

5, én nem tenném, mert szerintem olyan, mint a sebtapasz. Elfedi a problémát, de meg nem oldja.

Hogy gyáva-e? Vajon kevésbé gyáva dolog, ha valaki bele se kezd új kapcsolatba, mert fél a fájdalomtól? Vagy ki se lép, mert fél az ismeretlentől?

Nem szoktam ilyen értékítéleteket hozni.

A másik fél szempontjából (itt ugyebár te vagy az) meg kb mindegy, hogy a szakítás után mihez kezd magával, liánozik, vagy egyedül marad.

A megcsalást tartom szemét dolognak, ha a "lián" eljut addig, hogy szeretői kapcsolat épül ki a meglévő párkapcsolat mellett, azt én is elítélem. Azt nem igazán, mikor csak a lehetőség adott és az illető rárepül, a meglévőt elhajítva, mert, ezzel nem ártott az előzőnek se és az újat se hülyítette.