Volt már veletek is ilyen? Szeret-nem szeret. Néha sok vagyok néha meg kevés.

Túl jól bánsz vele szerintem, és ez jól esik neki, de nem biztos hogy szerelmes. Én voltam ilyenben, ahogy kezdett volna komolyabb lenni, ő egyre jobban elbizonytalanodott. A végén a szakításnál derült ki, hogy amúgy kedvel, szeret, de nem vagyok igazán az esete. Csak azt nem értettem, hogy akkor meg minek folytatta tovább. Gondolom arra várt, hogy változnak az érzései.

Szerintem ne éld bele magad túlságosan. Ha szeretsz valakit, akkor jobb egyedül, mint vele? Ez így fura. Még be is vállalja, hogy elutasít, és tudja hogy fájdalmat okoz. De az a lényeg, hogy NEKI jó így. Az hogy neked jó-e, az fel sem merül?!

Szerintem jobban jársz, ha tovább állsz. Valószínű nem véletlen nem volt normális kapcsolata az elmúlt 10 évben.

Nem így működik egy kapcsolat, hogy majd előveszlek, amikor nekem kedvem/ingerenciám szottyan rá.

"hozzá kell tenni hogy nem volt vagy 10 éve normális párkapcsolata és elszokott tőle"

Ez a lényeg az egészben. Nem tudom hány éves a nő, de 10 év alatt bőven lett egy megszokott élete, és ha abban nem nagyon volt párkapcsolat, akkor simán lehet hogy ráállt arra az életmódra, hogy nem kell senkire tekintettel lennie, nem kell senkihez igazodnia.

Írtad hogy még távolság is van köztetek, és időnként még így is "sok" vagy neki. Mi lenne ha közel laknátok egymáshoz?

Ha szeret is az sokszor nem elég, mert ha megszokta hogy nincs rendes párkapcsolata akkor szokatlan lehet neki hogy te egész hétvégéket akarsz vele lenni. Vannak akik olyannyira ráállnak egy ilyen életmódra, hogy nekik csak az időnként összejárogatós kapcsolatok lesznek a jók, de az is csak akkor ha neki éppen ahhoz van kedve (nem érdekli hogy neked mi a jó).

Aztán vannak olyan emberek is akik szerelmesek lesznek és megijednek a folytatástól. Mert mi van ha jobban belebonyolódik és a másik fél meg nem akar komolyabbat? Ilyenkor vannak akik még az elején inkább megszakítják a kapcsolatot hogy ne legyen később fájdalmas pofára esés.

És még az is lehet hogy talált magának valaki mást (ez is benne van a pakliban). Vagy nem is képes normálisan kapcsolódni senkihez, mert ilyen a személyisége. Elég sok variáció lehet.

"Hiányzok neki de most jó egyedül."

"Irta hogy adjak időt neki hogy HIÁNYOZZAK neki."

Nekem nem jön ki a matek. :)

Valakit vagy szeretek, vagy nem. Ez nem egy bonyolult dolog.

Tudjuk hogy konkrétan mi a baja?

6-ossal részben egyetértek, részben nem. (bocsi 6-os) Hiába vagyok sok éve egyedül, pont hogy alig várom, hogy végre kapcsolatban legyek. Pontosan tudom, hogy mivel jár, éltem benne sokáig. Tudok élni a magányban is, megszoktam, de egy igazán jó társat nem utasítanék el amiatt, mert jobb egyedül.

Egyébként van úgy, hogy egy kapcsolatban is a másikat kicsit jobban kell buzdítani, és szinte kirángatni a bajából... az előző kapcsolatomban is volt ilyen, hogy igazából csak erősködni kellett kicsit, és utólag mondta, hogy jól is esett neki a rámenősség, meg utána meg is szerette azt az adott dolgot, amire tereltem.

Nem mindenre igaz ez persze - meg ezt érezni kell nyilván. Csak van amikor nincs ereje az embernek magát kihúzni - hagyják békén. Aztán meg csak' ki kell másszon, és a társa meg pár buzdító mondattal bátorítja. (Ez még szerintem nem elnyomás kategória. Érezheti, hogy a másik jót akar, és nem megalázni szeretné, vagy kényszeríteni.)

Nem mindenki alkalmas szexkapcsolatra.

Van aki belevág, mert megtetszik neki a másik fél, de később szerelmes lesz és megijed hogy mi van ha a másik dobja, ő meg lelkileg fog sérülni. Ezért inkább ő szakít.

Miért lett szexkapcsolat megbeszélve?

Csak az időhiány miatt? Vagy a távolság miatt nincs értelme komoly kapcsolatnak (nem akar költözni egyik fél sem)?

Lehet hogy belegondolt, hogy nem lenne értelme hosszabb távon belebonyolódni egy olyan kapcsolatba aminek nincs távlatilag célja.

#8:

Persze én sem úgy értettem, hogy mindenki aki egyedül él egy ideig onnantól már nem akar társat. Ezt te félreértetted.

De bizony minél idősebb valaki annál nehezebben igazodik másokhoz, annál jobban kialakulnak a szokásai, rutinjai. És minél tovább van valaki egyedül ezek a megszokások annál jobban az élete részeivé válnak. Nehezebben fog igazodni egy másik emberhez.

Persze a társas ösztön ezt sok emberben felülírja, és sokan ki is lépnek ebből a megszokott komfortzónából. Viszont vannak olyanok akik ki szeretnének lépni, meg is próbálják valakivel, de nem megy már nekik, mert annyira megszokták a saját maguk által kialakított életet, hogy nehezen igazodnak már, és inkább visszavonulót fújnak.

Ahány ember annyiféle személyiség. Van akiben győz a magány és kilép a komfortzónájából, de van aki inkább benne marad (főleg ha fél a következményektől).