Azt mondja, nem tudja eldönteni, hogy szeret-e még. Megmenthető még a kapcsolat?

1,5 éve vagyunk együtt, 3 hónap után költöztünk össze albérletbe, mostanában terveztünk volna továbblépni, és egy úgymond "félig saját" (nekem semmi közöm nincs hozzá, és neki se a a sajátja) lakásba költöztünk volna, amit együtt bútoroztunk volna be, majd lettek volna állataink is.

Az elmúlt időszakban nagyon sokat veszekedtünk, nagyrészt az én mentális dolgaim miatt. Ezekbe nem mennék bele túlzottan, de van egy pár mentális betegségem, amik miatt néha elég idiótán viselkedek, hiába bánom meg mindig. Járok pszichológushoz és pszichiáterhez is, illetve tudott róluk, mielőtt összejöttünk.

Pár napja közölte, hogy nem tudja eldönteni, hogy szeret-e, vagy sem, egyiket se tudja biztosra mondani, és időt kért, hogy rendezze magában az érzéseit. Először szünetet szeretett volna, aztán végül abban állapodtunk meg, hogy heti 3 napot a másik lakásban alszik, egyedül.

De én nem hiszem el, hogy ennyire kiszeretett volna belőlem, ennyi idő alatt. Ez most elég egoistán hangzik, de nem úgy értem, hanem annyiszor mondta, hogy szeret, és mindig is éreztette is velem, nem csak mondta. Tudom, hogy 1,5 év az semmi, meg klisésen és nyálasan is hangzik, de ő is, meg a kapcsolat is olyan más volt, olyan igazi volt... Nem hiszem el, hogy ennyi lett volna. Szerintem csak a sok veszekedés miatt van egy "fekete köd" (mint a rózsaszín köd, csak az ellentéte), és ettől tompábbak a pozitív érzései. De ha a veszekedések elmúlnak és megszűnnek a konfliktusok, akkor ennek is el kell múlnia.

Beszéltem a pszichológusommal, mostantól heti kétszer fogok járni, meg vettem magamnak egy rakat pszichológiai könyvet. Az egyiket már ki is olvastam, és rengeteg helyen magamra ismertem benne, főként azoknál a dolgoknál, amiből a veszekedések szoktak jönni. Így, hogy most már legalább értem valamennyire, könnyebb lesz változtatni rajta. Odaadtam neki is a könyvet, hogy olvassa el ő is, hátha jobban megért engem is. Azóta próbálom elviselni a triggerelő helyzeteket, és nagyon nehéz, nem megy tökéletesen, de jobban megy, mint pár nappal ezelőtt. Nem szólok neki semmiért, amiért előtte szóltam volna (pl elpakolom utána a széthagyott dolgait, elmosogatom az általa használt tányért, stb), hogy még ennyivel se idegesítsem. Igyekszem mindent jól csinálni és helyrehozni. Felajánlottam, hogy menjünk el párterápiára, de nem akar, szerinte nem arra van szüksége. Még azt is kitaláltam, hogy szerezzünk valahonnan egy ekit, mert az előhozza a pozitív érzéseket és a szeretetet.

De tényleg nem akarom elhinni, hogy ne szeretne már... Azóta is ölelget, puszilgat, simogat, összebújva alszunk el, ha az egyikünk elmegy itthonról, előtte normálisan, ölelésekkel elköszönünk, az utcán fogjuk egymás kezét. Még csókolózni is szoktunk azóta is, igaz, kevesebbszer. Szex az nem volt, csak orál, de utána is megölelt, illetve közben fogta a kezemet. Ma is lesz közös programunk, igaz, a szüleivel együtt, de holnap kettesben megyünk koncertre. Azt mondja, hogy az új lakásba is velem szeretne költözni, nem egyedül. Csak jelentek még számára valamit, ha továbbra is így viselkedik, nem hiszem el, hogy ennyire elmúlt volna a szeretet. Szerintetek?

Illetve mit tehetnék még, hogy visszaálljon minden, és újra olyan jó legyen, mint az elején volt? Tanácsokat elfogadok, sőt, örülök neki, de bunkó kommentekre nem vagyok kíváncsi, így is eléggé szar kedvem van.