Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha igazából minden hiányzik vele, akkor még szeretem?
Sajnos nagy hülyeséget csináltam és elrontottam a kapcsolatomat az exemmel. Volt azóta más, de hamar vége lett, nem működött, nem passzoltunk. És hiába volt ő, már bánom az egészet, mert az exemmel minden teljesen más volt.
Próbálom elnyomni magamban, hiszen már menthetetlen lenne a dolog, elvágtam magam nála örökre. És próbálom ezt mantrázni magamnak, hogy nekünk már nem lenne jövőnk és nem szeretem őt.
Jó ideig nem is tudtam róla semmit, de nem rég megtört a jég, hajlandó volt velem szóba állni virtuálisan. Láttam az új képét és még mindig tökéletesnek látom. Még mindig nagyon beindít, azóta másra sem tudok gondolni. Azt hittem, csak szexuálisan izgat, de igazából hiányzik mint ember is. Hiányoznak a programjaink. Tehát kb minden hiányzik. Csak ugyanakkor ott van bennem a tudat, hogy mennyit bántottam és ennyi rosszat nem lehetne jóvá tenni. Nem tudom, hogy attól, hogy tudom, hogy nekünk már nem lehet jövőnk, ezzel hitetem-e el magammal, hogy már nem szeretem, vagy ezzel csak el akarom nyomni magamban ezt az egészet. Az igazság az, hogy nagyon hiányzik és szerintem örök életemben bánni fogom, hogy ekkora marha voltam.
Beszéltünk egy keveset, az érzéseimről nem mertem nyíltan beszélni. Próbáltam utalni rá és tettem megjegyzéseket, hogy még mindig vonzónak találom és hiányzik az együtt töltött idő is, de nem igazán reagált az ilyen jellegű üzenetekre. Egy összefutásban benne lett volna, de megfutamodtam, mert félek, mégjobban felkavarna. Azt tudom, hogy nincsen senkije azóta és nem is volt, de azt nem tudom, ő érez-e irántam még valamit, csak az esze miatt volt elutasitó, vagy már ennyire semleges vagyok számára. Nem mertem rákérdezni, de most örlődök.
Mit tudnék tenni ebben a helyzetben? Érdemes lenne újra nekifutni? Nagyon sok szép évünk volt, de a végére elb.tam. Minden egyes nap megbánom...
Jó nagy hülye vagy, hogy kihatraltal a talibol, mert még most is orlodsz rajta. Plusz ebből ő már megint annyit látott csak, hogy huzod az agyat, meg az ő drága idejét.
Ha ekkora bal*asz voltal, akkor embereld meg végre magad, szedd össze magad, aztán talalkozzal vele.
Amíg ez nem történik meg úgyis csak kattogsz rajta. Legyen meg a tali, aztán meglátod ő is hogy viszonyul hozzad. Ne bonyolitsd már túl.
Én megértem az érzéseid. Bántottad, de beláttad ezt, ezzel már lehetne kezdeni valamit. Őszintének kellene lenned vele, mert azzal teszel a legjobbat magadnak és neki is. Neki kell eldöntenie mit szeretne, Te nem dönthetsz helyette.
Ha beszéltetek, és kedves volt, akkor az akár jó jel is lehet.
Másképp egész életedben bánni fogod.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!