Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Milyen sebeitek vannak az exektől?





1. Az első pasim, aki, miutàn elvette a szüzességem, közölte hogy csak meg akart kapni, ahogy màs csajokat is, és közvetlen a szex utàn ki is dobott. Miutàn 4 hónapig együtt voltunk, és bizonygatta mennyire szeret.☹️
2. Aztàn az exvőlegényem. 10 hónap utàn szakítani akartam vele, mert betegesen féltékeny volt, ki akart sajàtítani, el akart szàmoltatni minden percemmel amit nélküle töltöttem, követelte, hogy ne jàrjak el barátokkal sem, csak vele legyek. Szakítani akartam vele, erre felpofozott és megfenyegetett, hogy megöli magàt, miutàn velem végzett, ha elhagyom és össze merek jönni màssal. Ez annyira rànyomta a bélyeget a férfiakkal kapcsolatos bizalmamra, hogy 2 évig még egy randira sem mentem el, miutàn őt elhagytam, és utàna is volt pàr pasi akivel elkezdődött valami, de bizalom nem alakult ki, ezàltal érzelmek sem. Ez egészen addig így volt, míg meg nem ismertem a férjem.





Exem apróságokkal kezdte. Járjak másik fodrászhoz- így idétlen a hajam. Sminkeljek erősebbek- túl egyszerű az arcom. Aztán durvult: szex csakis hátulról, mert a kis cicim túl fiús neki. Persze előjáték semmi, nem ér hozzám. És a bónusz: egy szőke szilikonmellű nő képét kirakta az éjjeliszekrényre, hogy majd akkor fog bármit is tenni értem, ha úgy nézek ki.
Így utólag nevetséges mi mindent eltűrtem, és mindent elhittem neki. Es még én pitiztem neki. Évekig tartott rendbe raknom magam. Kapcsolatom azóta sem volt.
27/N










1. Első komoly kapcsolat, tini voltam (17-18 éves) amikor összejöttem a bátyám egyik barátjával. Fél év után nekiadtam a szüzességem. Kb 1 éve voltunk együtt, mikor kiment külföldre dolgozni, a közös jövőnkre pénzt gyűjteni címszóval. Majd lebukott, tudomásomra jutott egy levelezés egy nővel, akinek azt írta, ha hazajön szakít velem, és összejöhetnek. Telefonon számonkértem, először tagodott, fel is volt háborodva, majd beismerte, de azt mondta nem gondolta komolyan, szakítottunk. Mikor hazajött bátyámon keresztül próbálkozott békülni, de ő elküldte a melegebb éghajlatra, ezért összejött a nővel akivel fél év után szét is mentek.
2. Második komoly kapcsolat, évekkel a történtek után. Együttéltünk, eljegyzett, már tervben volt a gyermek is. Közel 3 éve voltunk együtt, amikor ő is lebukott. Egy férfi küldött el egy felvételt, ahol az expárommal szeretkeztek. Összetörtem, az érzelmeim undorrá alakultak másodpercek alatt. Szembesítés után sírva kért bocsánatot, hogy ő biszexuális nővel sosem csalna meg, csak ez a férfi volt. 2 hónap után sikerült kiraknom a lakásomból. Megtudtam, hogy azóta csinált egy gyereket egy nőnek, akivel nem foglalkozik.
Ezek a sebek megmaradtak bennem, azóta volt 2 rövidebb kapcsolatom, de nem tartott sokáig. Azóta egyedül vagyok, úgy érzem ez a legjobb döntés számomra, képtelen vagyok egy normális kapcsolatra, sőt már a gondolattól is bepánikolok, hogy valaki újra az életem része legyen.
N
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!