Nőként taktikázni kell, hogy belém szeressenek? (Én már tényleg nem értem)

Személy szerint utálok mindenféle játszmázást és nem is szeretnék olyan emberrel együtt lenni, akinek csak úgy tudom felkelteni az érdeklődését, ha taktikázok. Kár is lenne az időmet és energiámat pocsékolni, szerintem soha nincs jó vége az olyan kapcsolatoknak, amik hazugságra épülnek és nem lehet egy életen át játszmázni - vagy még ha lehet is, mi értelme? Miért akarnék valaki olyannal lenni, aki mellett nem lehetek önmagam, mert valami kreált képet szeret, nem a valós énem?

Ezzel a hozzáállással lett életem legjobb kapcsolata, már az elején sem próbáltuk "lenyűgözni egymást" és azóta is nyíltak és öszinték vagyunk egymással.

Elárulom nektek, hogy a párommal is játszmázás nélkül, full őszintén jöttünk össze. Sőt, az elején Ő udvarolt eléggé, mert bár szimpi volt, de nem éreztem semmit. (ki voltam égve érzelmileg a sok csalódás miatt) De mégis belementem. Aztán úgy egy hónap múlva, vagy kettő, érezni kezdtem, hogy szeretem. Kis időbe telt, mire kimondtam, de tudjátok mit? Százszor jobb ez az egész, mint a rózsaszín ködös, fellángolós marhaság, amiért mindenki odavan! Tudom, hogy ott, mikor először kimondtam, valóban őszinte érzelem volt, nem csak fellángolás. Voltam olyan helyzetben, amikor tombolt a rózsaszín köd, rohadt megalázó volt, ezerszer hülyét csináltam magamból és a többi, mind hiába. Nála viszont? Minden őszinteségre és bizalomra alapul. Nála tudom, hogy ha elmegy valahova, megbízhatok benne, mert nem egy taktikázós, hazug lotyó, hanem egy megbízható ember, akire az életem is rábíznám. Na ez a fene nagy különbség a játszmás és a nem játszmázósak közt. Soha többé nem kéne olyan nő, aki nem adja önmagát, kéreti magát, húzni akarna vagy egyéb módon az ujja köré csavarni. Undorító!

A jelenlegi páromat senkiért nem adnám és vele tervezem a jövőmet!

Ha ezek után még kétségeid vannak, hogy érdemes-e játszmázni, csak sajnálni tudlak!

26/F és 40/N (én vagyok a férfi)

Nő vagyok... Nekem máris az első mondat szúrta a szemem:

Ismerkedésnél nagyon kitárulkozó vagyok, elmondok mindent nincsenek úgymond titkaim...

Szerintem ez inkább unalmas, néha ijesztő és férfiként én is menekülőre fognám, ha egy nő már az első randin elmond magáról mindent oda vissza. Én ezt nem tudnám hova tenni igazából, hogy egy halom információt rámzúdit és azt érezném, hogy görcsösen kell neki egy társ, mert kb ledarálja a "használati utasítást", és én sem vagyok több a szemében csak egy lehetőség.

Ha elfogadom, tovább találkozunk, ha nem, akkor ő is keres tovább, mint a gép.

Szerintem nem kell játszani, taktikázni, csak ebből kéne kicsit kevesebbet adni és a fokozatosságra törekedni... én ezt messze nem nevezném játszmázásnak.

Szerintem csak peched volt eddig. Nekem az egyik legfontosabb szempont, hogy a másik ne taktikázzon. Nem kell mellébeszélés, elmetrükkök, játszmák, hanem egyszerű, őszinte, egyenes beszéd. Így is lehet érdekes, tartalmas, izgalmas az ismerkedés és a kapcsolat. Majd találsz olyat, aki képes felismerni és értékelni ezt.

>Barátnőm is kiábrándított mondván egy férfinak nem írogatunk, nem keressük majd ha akarnak valamit ők írjanak. Randiknál ők találják ki a programokat és eszembe ne jusson felajánlani hogy én is beszállok a költségekbe. Tényleg ilyennek kéne lenni?

Nem, én legalábbis megvetem ezt a hozzáállást. Ez nem más, mint a klasszikus nemi szerepek önző, buta, lusta kiforgatása. Ha ő elvárja tőlem, hogy én legyek a klasszikus férfi, akkor én meg elvárom, hogy ő legyen a klasszikus nő (=alárendelt cseléd), de persze ez mélységes felháborodást eredményezne :D.