Hol az aranyközép út? Hogy ne ijesszem el a pasikat? Tényleg muszáj taktikázni?

"Szóval, a nő ne írjon rá egy férfira, ugye? Max adja a jeleket, de a férfiaknak kell megtenni az első lépést..."

Ha te önként állítod be magad másodrendű lényként, és másoktól akarod függővé tenni a lehetőségeidet, akkor igen, cselekedj így.

Egyébként meg ez egy oltári nagy marhaság. Nem attól lesz a férfi férfi, a nő meg nő, hogy utóbbinak csak bólogatni szabad, előbbinek meg elvárás, hogy még a nő gondolatait is olvassa. Attól senki nem lesz töketlen, hogy egy nő megszólította. Lehet, egyszerűen nem vette észre, nem figyelt fel rá. Vagy nem is gondolja, hogy pont annak a nőnek bejön. Ezernyi olyan eset képzelhető el, ahol a laza, őszinte hozzáállás célravezetőbb, mint a ridegség.

"Keresse a nő a férfit vagy mindig a férfi kezdeményezze a társalgást?"

Megint attól függ, hogy mit akarsz a kapcsolattól? Milyen szerepet szánsz magadnak? Egy eszköz akarsz lenni, akit valaki birtokol, aki felett valaki uralkodik, vagy egyenrangú társ? Tudod, amelyik férfi kölcsönösségen és érzelmeken alapuló, tartós kapcsolatot szeretne, az rendszerint irtózik attól a nőtől, aki csak akkor szól, ha hozzá szólnak. Továbbá ez úgy jön le a férfinak, mint ha teljesen hidegen hagyna téged. Egy valamire való férfiember meg szívesebben van együtt olyan nővel, aki érdeklődik felőle.

"Egyik nap mondjuk ő ír rám, másik nap én, vagy reggel ő köszön be, délután ráírok én. Ez így jó?"

Nem. A párkapcsolat nem valami erőltetett beosztásról szól, hanem bizalomról, nyitottságról, és kölcsönösségről. Írjon az, aki előbb felkelt. Vagy akinek éppen akkor hiányzik a másik.

"Ha ő nem ír mondjuk kétszer-háromszor, akkor hagyjam abszolút?"

Nem akartam személyes példákat felhozni, de most kivételt teszek. Volt olyan kezdődő kapcsolatom, ahol a nő faképnél akart hagyni, mert keresett reggel 8-kor, délelőtt 10-kor meg 11-kor, én meg nem tudtam rá válaszolni, mert otthon hagytam a telómat. Miután ezzel előállt, inkább én magam mondtam, hogy váljanak külön az útjaink, mert aki ennyire játszmázó és ellenséges, azzal rövid távon sem akarom összekötni az életem.

"Mondhatja egy nő először, hogy szereti a férfit vagy várni kell, amíg a férfi mondja?"

A kérdés megint csak az, hogy társ akarsz lenni, vagy tulajdon?

Természetesen mondhat, sőt, nekem nem is kéne olyan kapcsolat, ahol a nő nem meri kimondani őszintén az érzéseit.

"Egyáltalán, mennyit "szabad" kimutatni egy nőnek?"

Amennyit jól esik neki. Lehet, hogy ez valakinek nem jön be, d most őszintén: mi értelme lenne egy kapcsolatnak, ha mellette nem lehetsz önmagad? Ahol még ki sem fejezheted az érzéseidet? Ha meg valaki emiatt lép le, azért nem is baj. Legalább kereshetsz olyasvalakit, akivel tényleg egymáshoz passzoltok.

Csak alátámasztani tudom amit 1-es írt. Nem létezik kész forgatòkönyv arra, hogy kinek mikor kell jelentkeznie, kölcsönös dinamikán múlik.

Már nem középkorban élünk amikor a kisasszonyok a szalonban fogadták a kérőket és maximum a hímzett zsebkendőjüket "véletlenül" ledobták a férfi előtt, jelezve az érdeklődésüket.

Előzőkkel maximálisan egyetértek.

Annyit esetleg megtehetsz, hogy adsz a férfinak lehetőséget az akcióra - de, ha ő nem kezd bele, te is elkezdheted.

Viszont ezt:

"reggel ő köszön be, délután ráírok én"

FELEJTSD EL!

Nagyon ritka az olyan férfi, aki naponta kétszer is órákat szeretne csevegni veled - max. a leghevesebb udvarlás idején. Ne akaszkodj rá teljesen, hagyjál neki egy kis szabadságot is!

Miért ekkora gond a magánélet? Olyan szépen lepontoztattok... írni meg egy szót se sikerült.

Tipikus nők.