Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Jogos a haragom efelé a férfi felé?
Pár hónapja történ a dolog, de nem tudtam túllépni rajta. A helyzet az volt, hogy nagyon sokat ittam egy buliban, és a végén ezzel a férfival hazamentünk, ugyan nem feküdtünk le, de orál volt.
Na most igazából én ezt a férfit nem ismertem, csak a nevét tudtam, és józanon nem is jött volna be nekem. Nagyon rosszul éreztem magam másnap reggel, miután tudatosult bennem, hogy mit csináltam. Undor fogott el, ha csak arra gondoltam, hogy csókolgatott, meg hogy a számba vettem a farkát. Azt se tudtam, hogy előbb lefürödjek vagy fogat mossak?
És igenis ezért valahol őt hibáztatom, mert ő fele olyan részeg se volt mint én, látta, hogy alig állok a lábamon, gondolhatta volna, hogy nem vagyok beszámítható. Én legalábbis a helyében gondoltam volna arra, hogy lehet, hogy józanon nem akarná. Viszont én meg lelkileg tök szarul voltam, elegem volt mindenből, azért is ittam olyan sokat, és úgy voltam vele, mindegy, hogy kivel, meg mit csinálok, már nem számított. De a lényeg, hogy józanon nem csináltam volna.
Mit gondoltok, hibás volt a férfi ebben, vagy magamnak köszönhetem és úgy kellett nekem?
L/21
Nem akarlak megbántani, de úgy kellett neked.. őszintén, leiszod magad, plusz be is ismered, hogy nem számított, hogy kivel mi lenne. Nem is érdekelt, ezért is tetted meg.
A pasik tudják, hogy a részeg nőket a legkönnyebb ágyba vinni, mert nem beszámítható.
A magad hibája, élj vele. Majd megtanulod, hogy legközelebb ne csinálj ilyeneket :)
Máskor vigyázz ne idd magad se.gg részegre és akkor nem fogod senki olyan farkát les,zopni akiét nem kellene!
Te,gyedül te vagy a hibás,mert nem tudod hol van a határ! Se ivásban,se szexben!
Te vagy magad alatt, nem is barátokkal mégy el, bár valahol azért még is csak erőszak volt, hiszen gondolom tiltakoztál a szex iránt, ezért nem is lett semmi. Akaratod ellenére szopatott meg.
De nézd, nem tudlak sajnálni, mert te ittál.
Az alkohol és a fájdalom, hogy valaki bántott, nem mentség.
"azért is ittam olyan sokat, és úgy voltam vele, mindegy, hogy kivel, meg mit csinálok, már nem számított"
Akkor most mit sír a szád? Odaadtad magad neki? Igen? Számított? Nem.
Tanulj az esetből és örülj, hogy nem vágtak partiba vagy négyen és az erről készült fotó és videóanyag nincs szétterítve az ismerőseid között...
"én meg lelkileg tök szarul voltam, elegem volt mindenből, azért is ittam olyan sokat, és úgy voltam vele, mindegy, hogy kivel, meg mit csinálok, már nem számított."
Ha nem írtad volna ki a korodat, 16-nak gondoltalak volna. Itt nem a pasas cseszte el, hanem te. Aki nem bírja a piát, minek iszik? Vagy másképpen: aki qrvának áll, ne csodálkozzék, ha b..szák. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!