Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy adhatom tudtára, hogy ő fizessen?
A nővel ez lesz már a hatodik randi, ő eddig még semmit nem fizetett, én hívtam meg ebédelni, vacsorázni, moziba, nem extrás helyek, de nem érzem korrektnek, hogy mindig mindent én fizetek.
Hogy adhatnám finoman, nem bunkó módon a tudtára, hogy menjünk el kajálni, de most már nem hívlak meg, mint eddig, hanem mindenki fizesse a sajátját?
Hú, ez übergáz, és remekül szemlélteti, hogy mi a gond, a mai "nőkkel" (természetesen tisztélet a kivételnek, akikből hál' istennek azért itt is akad).
Irdatlan gáz, amit ez a "nő" művel - és irdatlan gáz, hogy a sok "nő"társa még védi is.
Ha valakivel ismerkedem, akkor az a minimum, hogy tartom annyira, hogy egyenlő félként álljak hozzá, és egyenlő félként próbáljam kivenni a részemet. Ha ez pénzügyileg nem megy, akkor ezt természetesen meg lehet máshogy is oldani, de akkor felnőtt ember módjára ezt fel kéne vállalni, kommunikálni, és próbálkozni kell azzal, hogy máshogy viszonozd.
Nem pedig csöndben sunyítani, és elvárni, hogy a pasi egyoldalúan fizessen, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
Egy fenét az - ez egy gesztus, tehát egyrészt parasztság természetesnek venni, másrészt ha egyenrangú párkapcsolatban gondolkodunk, akkor viszonozni és kéne, legalább igyekezettel.
Tehát normális, érett és korrekt nő ilyen esetben azt csinálná, hogy (és irdatlan gáz, hogy ezt így le kell írni):
- egyrészt felhozná a program felvetésekor, hogy bocs, de én most nem állok úgy anyagilag, hogy ez nekem beleférjen, nem csinálhatnánk-e valami kevésbé költségeset. Éz ekkor a férfi el tudja dönteni, hogy akar-e nagyvonalú lenni vagy sem (megjeyzem: ha korrektül állsz hozzá, akkor majd minden férfi fel fogja ajánlani, és egészen más szájíze lesz a dolognak, mintha úgy áltál volna hozzá, mintha neked ez járna).
- ha a pasi felajánlja, hogy sebaj, majd ő fizet, akkor egyrészt az első dolog azt megköszöni (durva, jogy a mai 20-30 korosztályban ez mennyire nem alap), majd pedig megpróbálni valahogy viszonozni ezt a gesztust.
Pl. felhívod magadhoz vacsorára, vagy csak szimplán ha olyan helyre mentek, ahova lehet vinni kaját, akkor sütsz és viszel sütit, ha nem olyan helyre mentek, akkor te javasolhatsz a következő alkalomnak egy ilyen programot, kijelentve, hogy akkor oda szeretnéd vinni a sütiket. Készítesz neki valami kis ajándékot, vagy valami, amiből a férfi is látja, hogy - a lehetőségeidhez mérten - te is igyekszel kivenni a részedet.
Nem a pénz a lényeg, hanem a hozzáállás és korrektség.
Egy értelmes, érett, korrekt nő számára ez lenne a természetes kezelési módja a helyzetnek.
Itt kezdődne az, hogy valaki tényleg nő-e vagy csak nőnemű.
"Viszont en akkor se fizetek etteremben. Egy no komoenzaljon mashogy anyagilag, de az h elem tegye le a szamlat a lincer es ezt egy "ferfi" vegignezze....hat kosz nem."
1.) ennek a kulturált intézési módja az, hogy a férfi elveszi a számlát a pincértől, kifizeti, majd miután a pincér elment, a nő felajánlja, hogy kifizeti a részét. Amit a férfi vagy elfogad vagy sem.
És természetesen ha már jobban ismerik egymást, simán kialakulhat egy olyan szokás, hogy étteremben a férfi fizeti az egészet, amikor meg a lánynál vannak, akkor a lány vásárol be, és főz - és ilyenkor már teljesen rendben van, ha a nő nem ajánlja fel az étteremben, ha fizet, csak hát eddig az állapotig el is kell jutni.
De ha az első beülős randinkon miután kifizettem a pincért, te nem teszel valamiféle jelzést arra, hogy kész vagy valamiféle módon te is beszállni (felajánlod, hogy fizeted a részedet, vagy pl. csak szimplán megköszönöd és felajánlod, hogy akkor legközelebb menjünk hozzád kajálni, és főzöl nekem), azt bunkóságnak veszem.
2.) a kérdésben szereplő lánynál semmilyen más módon kompenzálás nem merült fel (és nem kell a kompenzálásnak feltétlenül pénzügyinek lennie, ha látom azt, hogy időt és energiát fektett bele, hogy a lehetőségeihez mérten igyekszik, hogy ő is tudjon felém nyújtani valamit, az már bőven jó).
hatodiknál már picikét várnék, hogy azért Ő hívjon el randira (pl kihagysz néhány napot és megnézed, hogy ő is érdeklődik e)
Azután lehet viccelődni olyanokkal, mint "hehe, akkor most te viszel engem randira? Mivel akarsz elcsábítani?" stb stb.
És ezt lovagold meg
"1.) ennek a kulturált intézési módja az, hogy a férfi elveszi a számlát a pincértől, kifizeti, majd miután a pincér elment, a nő felajánlja, hogy kifizeti a részét. Amit a férfi vagy elfogad vagy sem. "
Hát én nem. Ha fizetek, akkor a pincér előtt, nem pedig titokban, mintha valami szégyenteljes dolgot követnék el.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!