Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Elcseszett 3. randi, kifordultam magamból. Ti mit tennétek? 34F
Ha lehet a témában jártasabbak írjanak, és elsősorban nők. Sokat ismerkedem, nagyjából heti rendszerességgel, jellemzően gond nélkül. Ez a nő viszont teljesen letaglózott, a randik alatt hihetetlen önuralomra és koncentrációra volt szükségem, ami végül ahhoz vezetett, hogy bár láttam a pozitív jeleket, testbeszédet randik közben hogy "bejössz, hé lépjél már", akkor, abban a pillanatban mégsem léptem, sőt egy kicsit sikerült a nem túl laza énemet adnom (ami fals). Meg volt az összhang, közös érdeklődés, nevetés, láttam, hogy bejövök neki. Párszor csókolóztunk, amit viszonzott. Ennek 1 hete, majd valamiért még aznap írtam neki, amire nem válaszolt, majd 2 nap múlva megint írtam neki, amire válaszolt, így elhívtam dartsozni majd vacsorázni, amire nem válaszolt, ezért ma felhívtam, majd közölte, hogy ne haragudjak de neki ez már sok, túl kedves vagyok, és ezt nem akarja így tovább folytatni.
Értem, hogy mi a gond, a fejemet verem már a falba 1 hete, minden egyes "lépésem" után, miért tettem amit tettem, hogy lehettem ekkora retardált :) Végre leálltam. Alapvetően nem izgatna a dolog, ismerkedek folyamatosan másokkal is, ahol önmagam vagyok, de ez teljesen leamortizált :) Szóval, nők, őszinte véleményt kérek. Keressem később, egy idő után, ne keressem egyáltalán ha nem keres, vélemények, meglátások jöhetnek. Zaklatni nem akarom, már így is zaklatásnak jött le az egész. Cseszi az agyamat, nem azért, mert leterelt, hanem mert az a fajta nő (külső, belső, közös vonások, érdeklődés, vonzalom), akit a sors 10 évente 1x tesz elém...
34F 29N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!