Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért mondják a nők, hogy mi csak a külsőségekre megyünk, amikor éppen fordítva van?
Mióta a neoliberális feminista fasizmus a fülükbe ültette a bogarat, hogy nekik is joguk van mindenhez, azóta teljesen elszálltak maguktól, és hiába vívtak ki már minden jogot, nekik ez nem elég. Elkezdtek megfeledkezni az igazi értékekről, az "én jobbat is érdemlek, úgyis találok majd" gondolat mentén oda jutottak, hogy elvárásaik a külsőségek felé irreálisak lettek, a hagyományos valós értékek pedig teljesen másodlagosak lettek. Az igény persze megvan arra is, viszonzásra természetesen véletlen sem kerül, de mindez teljesen lényegtelen, ha nem megfelelőek a külső paramétereid. Gyakorlatilag teljesen elkurvult a párkapcsolatok világa, nőiesség nem igazán létezik már, kölcsönös kihasználássá züllöttek a kapcsolatok. Hihetetlen, hogy még a csúnya lányok is mennyire válogatnak külső terén, pedig ha valóban ez lenne a mérce, akkor az ő húspiaci értékük konvergál a nullához. Kinek jó, hogy ilyen lett a világ?
Természetesen tisztelet a kivételnek, minden megbecsülésem az övék.
Amúgy te hogy nézel ki, Pistike? Nagyon filozófus fejed van? Úgy nem lesz nőd, az biztos. Sportolj valamit, az jót fog tenni, nem kell izomagy legyél azért. De jó lenne, ha előbb magadban keresnéd a hibát, és nem a világban. Mert ez tökéletes elmélet arra, hogy miért is nincs csajod. :)
Plusz jó duma, magabiztos fellépés, tuti sikered lesz! Mit kell annyit foglalkozni azzal mások hogyan élnek?
Kis tolerancia...
Attól még te persze élj a saját értékrended szerint, de ezt ne várd másoktól, a világot még senkinek nem sikerült megváltani...
Meg minek is...te többet nem tehetsz annál, mint hogy a saját környezetedet teszed szebbé...
Szard le mások véleményét...ennyi.
Én meg most unatkoztam annyira, hogy elolvastam ezeket...de nem kívánok vitába szállni...maradok az eredeti kérdésfeltevésnél...
Akkor túlsúlyos vagy?
Nem piszkálódásból...úgyse ismerjük egymást, névtelen a dolog.
A sport tartást ad az embernek, szerintem jó dolog. :) Endorfin is felszabadul közben az agyban, és ha élvezettel sportolsz, az lehet majdnem olyan jó, mint az orgazmus. :)
Hát megértem, hogy hiányzik az életedből a női gyengédség...de hát azért minden nő megnézi, és ez fordítva is igaz, hogy néz ki a másik, egy férfi, azért nem teljesen mindegy. Van amin tudsz változtatni, és van amin nem magadon. Igazából magad miatt tennéd...ha tennéd.
Nekem se mindegy, hogy néz ki a párom, nem vagyok válogatós, egy külső kritériumom van, ha annak megfelel, akkor mindegy, milyen az arcberendezése...így is, úgy is tetszik. :) A többi meg a belső értékek. Így működünk, szerintem ez egy egészséges mérték...ami nálad is megvan, te sem kívánnál meg akármilyen nőt. Vagy tévedek?
Ezért mondom, hogy magadon változtass valamit, kívül-belül egyaránt. :) Sugárzik rólad a keserűség, és ez nem jó, vigyél színt, lendületet az életedbe! Ezt értékelik a nők, a dinamikusságot. :)
Ez nem keserűség, hanem düh és harag, és úgy érzem teljesen jogos. Hadd legyek már felháborodva!
Értsd meg végre, hogy nincs baj azzal, hogy egészséges mértékben fontos a külső. Az a baj, hogy ez már rég nem egészséges. Nagyon jól tudom magamról, hogy semmi baj sincs a külsőmmel.Teljesen átlagos vagyok, de ez nem elég, tapasztalatból mondom.
"Szerintem meleg vagy amúgy. :\"
Erre inkább nem reagálnék, mert nem hiszem, hogy sikerülne kulturáltan.
Már pedig olyan nincs, hogy valaki a külseje miatt nem talál párt, higgy nekem. :) Sok randa, kövér, igénytelen, stb. stb. embernek is van párja, és élhet boldog párkapcsolatban.
Persze, legyél mérges, abszolút megértelek!
De valamit akkor is eltolsz, ha átlagos vagy, és ezek igazak, amiket írsz magadról. Valamivel elriasztod a nőket. Ez tuti.
Van olyan női ismerősöd, aki csak barát és nem akartok egymsáról semmit, te se akartál tőle soha semmit, aki őszintén megmondaná rólad a véleményét?
Mert az építő kritikát el kell tudni fogadni, a saját érdekedben. Nekem van egy ismerősöm, egy lány, akinek megmondtam, hasonló cipőben, mint te, és látom, hogy hol szúrja el, a viselkedésével. Tehát hogyan viselkedsz a nőkkel, ez a kérdés, milyen benyomást keltesz, stb. Kérj meg valakit, hogy legyen hozzád őszinte! Ne fizetős lányt, mert ő a pénzért nem lesz hozzád őszinte...szeretné hogy máskor is visszamenj, így nem fog neked olyat mondani, amit biztosan tud, hogy kiakadnál tőle, érzelmi intelligenciájuk azért nekik is van. :)
Némelyiknek meglepően magas az érzelmi intelligenciája. :)
Nem szúrok el semmit, hidd el. Minden nőismerősöm nagyon szeret, semmi baj sincs a viselkedésemmel. Igazi úriember vagyok. Lehet, hogy csak rossz helyen keresgélek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!