Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért mondják a nők, hogy mi csak a külsőségekre megyünk, amikor éppen fordítva van?
Mióta a neoliberális feminista fasizmus a fülükbe ültette a bogarat, hogy nekik is joguk van mindenhez, azóta teljesen elszálltak maguktól, és hiába vívtak ki már minden jogot, nekik ez nem elég. Elkezdtek megfeledkezni az igazi értékekről, az "én jobbat is érdemlek, úgyis találok majd" gondolat mentén oda jutottak, hogy elvárásaik a külsőségek felé irreálisak lettek, a hagyományos valós értékek pedig teljesen másodlagosak lettek. Az igény persze megvan arra is, viszonzásra természetesen véletlen sem kerül, de mindez teljesen lényegtelen, ha nem megfelelőek a külső paramétereid. Gyakorlatilag teljesen elkurvult a párkapcsolatok világa, nőiesség nem igazán létezik már, kölcsönös kihasználássá züllöttek a kapcsolatok. Hihetetlen, hogy még a csúnya lányok is mennyire válogatnak külső terén, pedig ha valóban ez lenne a mérce, akkor az ő húspiaci értékük konvergál a nullához. Kinek jó, hogy ilyen lett a világ?
Természetesen tisztelet a kivételnek, minden megbecsülésem az övék.
Ez a hozzászólás is tökéletesen igazolja, hogy a feminizmus ugyanúgy mint a liberalizmus már réges-régen nem az egyenlő jogokról szól, hanem érdekcsoportok törekvéseiről. Folyton csak a jogokról van szó, a kötelességekről sosem. Tipikus:
"azért, mert én cigány vagyok"
"azért, mert én nő vagyok"
"legyen bűntudatotok, azért, amit a zsidókkal tettetek"
"legyen bűntudatotok azért, ahogy évszázadokon át elnyomtatok bennünket"
Ellenségképként vannak kezelve természetes, jó dolgok, melyeket folyamatosan igyekeznek eltörni, mert egyes emberek érdekei ezt diktálják. Éppen csak a genetika, az antropológia, a vallás és az évezredes történelmünk mond nekik ellent.
Egyébként nem a kisujjamból szopom ki ezeket. :)
Még egy "kis" olvasnivaló Konrad Lorenz etimológustól:
Nagyon nehéz és hosszú:
28-adik oldaltól kezdve:
Én erre csak azt mondom, hogy mindenem megvan ami egy nőnek kellhet(egzisztencia,jó test,izgalmas élet,pozitív hozzáállás,közvetlenség,jókedv stb. Ezeket nőktől tudom.) "csak" nem vagyok helyes...ezért állandóan van körülöttem egy csomó nő, ragadnak még a boltban is, komolyan néha már rosszul vagyok tőle, ismerkedünk de kapcsolatot egyik sem akar( csak nem azért mert nem helyes,a bnőim kinevetnének... - többször hallottam már vissza.)...ez kb ott tart hogy amint tudom h nem akar semmi komolyat, azonnal lerázom. Heti 1-2x megsiratok így nőket.
Csak nem gondolják hogy egy olyan lánnyal fogok törődni aki majd mással fekszik le, mást szeret?
És egyébként nagyon túl okoskodod, felesleges de igazad van. Olyan szinten túlzásba vitték a külső fontosságát, hogy a belső értékekből annyi kell, hogy ne legyen égő a viselkedése, üsse a minimumot. Ennyit a nőkről.
vannak hibák az emléleteidben. egyrészt nem minden nő vágya anyának lenni családot alapítani, van aki nem ettől boldog.
másrészt én hiába szeretnék családot, nem egy olyan pasit fogok erre választani aki belsőleg cukimuki meg hiperszuper ha bottal se piszkálnám meg. márpedig a gyerekhez be kell vezessen valamit belém és annak a dolognak nagyon nem mindegy ki van a végén. kapisgálod már? nem csak a külső a fontos de ha valami nagyon alap szint nincs meg akkor hiába a pénz meg a többi.
az iráni nőkkel példálózol. hogy is van ott a házasság? ja, hogy nincs joguk a nőknek, ahhoz adja őket a családjuk, akit ők megfelelőnek tartanak. marha boldogok azok a nők? én nem hiszem. lehet hogy szeretik a gyerekeiket, leköti őket a háztartás mert nem jártak iskolába nagyon, tudatlanok és nincs más választásuk. talán nem is merik azt mondani hogy boldogtalanok mert megkövezik érte őket hogy szégyent hoztak a családjukra? úgy, szerinted egy rabszolga boldog? nem is tudom, biztosan örül hogy mennyi mindenre rá van kényszerítve...pl. hogy simogasson valakit akitől öklendezne és még úgyis kell tennie hogy ez neki jó különben röpül a fogsora vagy savat öntenek az arcába.
azok is biztosan tapsikolnak örömükben akiken klitorisz-kimetszést alkalmaznak meg hasonlók.
nagyon szépnek hangzik amit leírsz csak nem igaz.
régen nem voltak boldogabbak a nők mint most. a dédmamám is marha boldog volt mikor szerelmes volt egy fiúba de máshoz kényszerítették hozzá 16 évesen. és mikor meghalt, akkor lehetett csak boldog azzal akit ő választott 50 évesen.
ez csak a hozzád hasonló heréknek lenne boldogság akik gátlástalanul válogathatnának a szerintük jó csajok között mert azok nem ellenkezhetnének sőt, örülniük kellene hogy férjet kapnak.
undorító
"Nagyon nehéz lesz megértetni velük, hogy mindaz, ami a kulturális fejlődés során keletkezett, az ugyanolyan pótolhatatlan és csodálatra méltó, mint az, ami a törzsfejlődés folyamán jött létre, nehéz lesz velük megértetni, hogy a kultúra kioltható, akár egy gyertyaláng. "
Konrad Lorenz
Figyelj, én nem azt mondtam, hogy minden jó, ami Iránban van, arra hívtam fel a figyelmet, hogy mennyivel más az ő lázadásuk, mint a nyugati társaiké. Ők Úgy lázadnak, hogy közben nem vesztik el nőiességüket, és nem szállnak szembe a tradícionális értékekkel. Ők lázadva is megmaradtak igazi nőnek. Egyébként nem tudom, miért mondod, hogy buták,mert nem jártak iskolába, amikor az iráni egyetemeken sokkal több a női hallgató, mint a férfi.
A példák, amiket felhoztál Iránban nem jellemző, ott sem kitorisz kimetszés, sem savazás, sem rabszolgaság nincsen. A cikk meg sem említi Iránt. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!