Miért mondják a nők, hogy mi csak a külsőségekre megyünk, amikor éppen fordítva van?

Így van! Számít a külső egy pontig, de nem mindegy, hogy hol van ez a pont. Nem vagyok már kamasz, harminc éves vagyok. :)

"Vagy talán a világ összes bűnéért a nők felelnek?"

Dehogy!

Értékválság és emancipáció valóban két külön dolog, de közös a gyökere. Egy építő, haladó eszme fordult ki önmagából, mióta befejezte küldetését. A folyamat nem szakadt meg, csak eltorzult. Tessék, ha van öt perced, olvasd el, saját írás:

Értekezésem a mai nőkről és a rájuk erőltetett liberálfeminizmusról:

A nők és a neoliberalizmus

A mai, modern liberalizmusnak számtalan bűne van, melyek önmagukban,

egyenként is halálosak lehetnek, ezek közül kiemelkedőnek tartom a

nőkhöz való viszonyát, melyről úgy érzem méltatlanul kevés szó esik.

Hasonlóan egyéb nemes célokhoz-úgymint vallásszabadság és

szólásszabadság-a nők egyenjogúsításáért folytatott küzdelem is haladó

eszmének tekinthető. A probléma itt sem az alapvető célkitűzésekben

keresendő, hanem abban, hogy azok régen teljesültek, ennek ellenére a

rendszer tovább folytatja mostanra korántsem áldásossá lett

tevékenységét. Sokszor nem is direkt, hanem a következményekbe gyűrűzve,

észrevétlenül, éppen ettől válik igazán veszélyessé. Ez már nem az

emberhez méltó személyiségi jogokért zajló küzdelem, bajos is lenne,

hiszen az régen bevégeztetett. A nők ma választójoggal rendelkeznek, nem

másodrendű állampolgárok, hasonló munkáért hasonló bért kapnak, melyet

valóban ők vesznek fel, és nem a férjük. Nem éri őket hátrányos

megkülönböztetés az oktatásban sem, minden esélyük megvan a

továbbtanulásra, az önmegvalósítás nem csak fakanállal a kezükben

képzelhető el egy gőzpárától fülledt konyhában, hanem akár parlamenti

képviselők is lehetnek. A liberalizmusnak azonban ez nem volt elég,

kifordulva önmagából az alapvető emberi, családi értékek ellen ragadott

kardot. A neoliberalizmus minden eszközzel igyekszik összemosni az

egyenértékűség és az egyformaság fogalmát mélyen hallgatva arról, hogy

férfi és nő azonos értékű éppen a különbségei folytán lesz. Ez a

probléma nem új keletű, voltak akik idejében figyelmeztettek erre, de

szavaik süket fülekre találtak. Íme egy idézet Nagy Endrétől:

"A nők ma már egyre kevésbé akarnak nők lenni. Valami szerencsétlen,

végzetes ideológiai tévedés sodorta őket abba a mozgalomba, amely a nő

"fölszabadulását" attól várja, hogy női feladatait, sőt természetes női

adottságait is elveti magától. A nő a férfivel való egyenértékűségét

azzal akarja bebizonyítani, hogy hozzá hasonlóvá korcsosítja magát és

elfelejti, hogy egyenértékűvé éppen a különbségei teszik."

Így van ez az élet más területein is, nagyszerű példával szolgálhat

ebben (is) a sport. Aktuális eseményeknél maradva: senki sem vonja

kétségbe, hogy egy olimpiai bajnok úszó aranyérme egyenértékű egy

kézilabdázóéval, mégsem várjuk tőle, hogy megtanuljon hétméterest dobni,

ahogy egy kézilabdázót sem kérünk arra, hogy állítson be rekordot

kétszáz méter háton. A maguk nemében mindketten klasszisok, mégis

képtelenek elvégezni egymás feladatát, ha mégis megpróbálnák, csúfos

bukásban lenne részük. Ez történik jelenleg a nyugati liberális

társadalmakban azzal a különbséggel, hogy a folyamat lassabban fejti ki

hatását. Joggal tevődik fel a kérdés, hogy mik azok a különbségek,

melyek férfi és nő között hasonlóan sarkosak, bár ez a kérdés úgy

gondolom költői. Lássuk, hogy vélekedik erről egy másik nagy írónk,

Weöres Sándor:

„A nő, ha felbont egy narancsot s abból pár gerezdet jószívvel feléd

nyújt, szinte önmagát bontotta fel, saját érzésvilágából nyújtja feléd

azt, ami belőle téged illet: a férfi, ha jó szívvel étellel kínál, örül,

hogy neked is adhat abból, ami az övé.”

Kétség sem férhet hozzá, hogy a nők sokkal jobbak nálunk szeretetben,

gondoskodásban, törődésben, gyereknevelésben, a családi élet

megszervezésében. Valamiféle belső vágy készteti őket erre, melynek okát

ne tőlem kérdezzék. Az okozatát viszont tudom: sokkal szebb és jobb lesz

tőle az életünk. Olyasvalamit nyújtanak nekünk, amit igénylünk, de mi

képtelenek vagyunk ugyanerre. Ezt a csodálatos értéket akarják elvenni a

világtól a liberálisok, szerencsére a genetika vagy a Jóisten-kinek hogy

tetszik-kitart ellenük. A nőkben a mai napig megvan ez az ösztön, szívük

mélyén még mindig ugyanarra vágynak, az lett az alapvető különbség, hogy

pestiesen fogalmazva ez már nem menő. Ott tartunk, hogy szégyellik

felvállalni vágyaikat, és ez a rettenetes színjáték egyre több áldozatot

szed. Nagyon jó példával szolgál az iráni nők helyzete, akiket az összes

önjelölt feminista fel akar szabadítani, valójában pedig azok sokkal

boldogabbak náluk, szabadabbnak érzik magukat nyugati társaiknál. Erre

részletesebben is kitérek, előtte azonban egy újabb példával szolgálnék,

jelen esetben a saját életemből merítek forrást. Nemrég egy internetes

fórumon vettem részt erről a témáról szóló vitában, ahol az alábbi

hozzászólásokat olvashattam hölgyektől:

„Elmondom jó? baromira elégedett vagyok az életemmel, mert Az lehetek,

ami mindig is lenni akartam, nekem vannak céljaim az életben (bocs, a

családalapítás nekem nem az, mert tényleg bármikor megtehetem), ha neked

ez azt jelenti, hogy férfiként reagálok és úgy élek, akkor talán a te

fejedben van a gond. És akkor itt be is fejezem a vitát, pontosan ezért,

mert ez így parttalan. Belém azt nevelték, hogy bármi lehet belőlem és

az a fontos, hogy amit csinálok az boldoggá tegyen, ne szégyelljek

maradandót alkotni és ráérek majd akkor családot alapítani, ha mindent

elértem az életben.

Látom, neked pedig azt tanították, hogy az a legfontosabb, minél

hamarabb férjhez menni, gyereket szülni és otthon maradni.

Nincs ezzel baj, csak ne erőltesd ezt rám.

(Szerintem meg az szomorú, hogy egy nőnek csak ebből álljon az élete,

szánalmas.)

Na szia. „

„Hol olvastad azt, hogy jogom van hozzá?

tiszta idióta vagy.

Nem jogom van hozzá, hanem megtehetem.

Tudom, szar lehet, hogy az életed egy csőd, hogy semmihez sem értesz,

semmiben sem vagy kiemelkedő, max a paprikás krumplid lehet említésre

méltó, megértem én az ilyen egyszerű lelkeket is, nincs ezzel baj,

ilyennek is kell lenni.

Cigizni persze nőies...

Utoljára írom le, hátha megérted. Házasodni is fogok és szülni is, de

akkor, amikor nekem tetszik, azért mert megtehetem. Bármikor. Mert olyan

jó helyzetben vagyok.

és úgy érzem, neked leginkább ez fáj. „

„Szia,

velem vitatkoztál egész nap.

Elárulok egy titkot.

Rühellem a kötelezettségeket, ezalatt a házasságot és a gyereket értem.

Ezzel a sráccal 3 hete vagyok együtt, de alig várom, hogy komolyabbra

forduljon, megkérje a kezem, lagzi, aztán szülnék két gyereket neki. 25

éves vagyok. Imádom a szabadságot és ez mindennél fontosabb, de megvan

az a pillanat, mikor megtalálod az igazit? Ennyi idő alatt kétszer

vesztünk össze és békültünk ki, mert meg tudtuk beszélni, amit csodásnak

tartok. Úgy érzem, ha ő mellettem van, akkor bármire képes vagyok. :-))) „

Mindhárom hozzászólás ugyanattól a hölgytől származik, azzal a

különbséggel, hogy a harmadikat privát üzenetként kaptam tőle legvégül.

Milyen világ ez, ahol egy nő nem lehet büszke arra, amitől talán nagyobb

büszkeség nincs is? Ez a liberálisok „szép” új világa.

Nézzük meg ezzel szembeállítva a perzsa nők helyzetét! Iráni hölggyel

nem volt még szerencsém személyesen beszélni, segítséghez folyamodok hát

ismét, egy magyar hölgy beszámolóját közlöm változtatás nélkül:

„Az iráni nők helyzete más szemmel

Ami a közel-keleti nők helyzetét illeti, nyilván ezt is több szempontból

vizsgálhatjuk. Nézzünk szét mindenekelőtt a saját házunk táján, majd

tekintsünk be az iráni kulisszák mögé.

...A nőiség, mint olyan világszerte bajban van...

Nem célom az összehasonlítgatás, mint ahogy az ítélkezés sem. De

felvezetésképp a tényállás: nyugati kutúrán éppúgy súlyos terheket ró

asszonyaira, akárcsak a hírhedt Közel-Kelet.

A nyugati nők lassan túlszárnyalják a férfiakat munkabírásukban és

teljesítőképességükben az élet valamennyi terén. Sikeresen akalmazkodnak

a férfivilág szabályaihoz, sőt aktív résztvevőkké váltak a versenyben,

melyben nőként mutatkozni felvállalhatatlan hátrányt jelent. A nyugati

kultúrában ez a fejlődés természetes velejárója, ámde mit eredményez

mindez a magánéletben? Miért van annyi csonka família, és miért termelte

ki magának a "felvilágosult világ" az új, család-mentes családmodellt, a

szingli létformát? Miért mosódnak össze a nemi szerepek és miért oly

gyakoriak a szexuális identitászavarok? Miért prostituálódott el ilyen

szinten a világ?

...A férfi és nő minőségek összemosódtak, megjelent a "nyugati típusú

unisex ember"...

Személyes véleményem, sőt tény: a mai amerikai-típusú társadalom nem

teszi lehetővé a nemi szerepek teljes megélését mely ez az egyik oldalon

kétségtelen veszteséget, míg a másikon szexuális frusztrációkat jelent A

modern nőiség alászállt egyfajta "szabadkurtizán" szerepkörbe, már ami

megmaradt belőle. A finomság és női báj szinte kiveszett, a

társkapcsolatok többsége egyfajta kölcsönös kihasználási viszonnyá aljasult.

Iránban a nőiség külső jegyeiben is élesebben elkülönül: már

gyermekkortól a lányokba nevelik a csábítást, a bájt és a kellemet. Bár

a mai napig a férjhezmenetel a legfontosabb a lányok életében, egyre

tudatosabbak és mind több szerepet vállalnak az élet valamennyi területén.

A női bloggerek számát tekintve Irán világelső, és több perzsa nő jár

egyetemre, mint férfi. Az asszonyok által betölthető vallási – politika

hivatalok száma folyamatosan nő. Az egyenjogúság felé vezető úton mégis

az utca a legfőbb front, ahol nap mint nap "csendes demonstráció"

szemtanú lehetünk.

...Az iráni lányok csendesen demonstrálnak megjelenésükkel az utcán...

Az iszlám öltözködési szabályait ügyesen kijátszva és mind nagyobb teret

engedve a kreatív megoldásoknak, az utcán a szabályok fokozatos

háttérbekerülése tapasztalható. A kötelező darabokat viselik ugyan, de a

hedzsáb (fejkendő) valahogy mindig lecsúszik, kibukkannak az izgalmas

hajkoronák, és a vékony tunikák jól kiemelik az alakot. A sminkek a

magazinok mestermunkáit idézik: izgalmas színkavalkád és kihívó

szexualitás mindenütt. Ebben a játékban a határok fokozatos kitolódása

napról napra alakítja az összképet, az esetleges csípős megjegyzésekre

pedig ez az általános válasz: "Jaj, bocsánat, épp csak lecsúszott a

kendőm.."

Végezetül a tévhitekről: Iránban a csador viselete nem kötelező, csupán

a hivatalos ügyek intézésére a mecsetek, illetve egyéb vallási

kegyhelyek látogatásakor. Szükséges azonban a fejkendő viselete, mely

azonban többféle formájú és bármilyen színű lehet. A többnejűség a mai

napig megengedett, de nem divat. Bár számos tekintetben a férfi szava a

döntő, a perzsáknál az otthon falai mögött általában a nők hordják a

nadrágot.

...A sejtelmes leplek alatt ma többnyire nagyon is felvilálgosult

perzsákat találunk, akik lassan, de biztosan haladnak a gyengébbik nem

egyenjogúsága felé...2

Szőke Natasa

Ugye érezni a különbséget?...

Erről beszélek. :)

Egy-két hozzászólásból tökéletesen látszik, hogy mennyire vesznek ki az értékek, sokan már egyenesen szívességnek gondolják őket. Az meg még mindig nem érv, hogy azért mondod, mert...

Attól még igaz.

Attól értékes, hogy kedves, törődő, jó lelkű, szeretet ad, és szeretet vár cserébe. És nem attól, hogy 110D.

Persze egy kapcsolat ettől lényegesen bonyolultabb, természetesen nagyon fontos a jó sex is, fontosak a mindennapok apró eseményei, de ettől még nem volna szabad háttérbe szorulni a tradicionális értékeknek, és gyakorlatilag teljesen a külsőségek felé venni az irányt.

Még egyszer mondom, nekem azzal az értékrenddel van bajom, ami képtelen helyén kezelni a dolgokat, és amit a mai liberalizmus erőltetett ránk, vitte bele az életünkbe. Nem csak ellenünk bűn, hanem a nők ellen is. Sőt, velük szemben csak igazán.