Korábbi traumákról mikor érdemes beszélni? Hogyan ne ijesszem el?

Nem vagyok az a fajta lány, aki a múlton kesereg és életunt, sőt, sokáig nem is ismertem be, hogy ezek hatással voltak rám. De sajnos igen...

2 sráchoz volt életem során közöm, az egyikkel 18-20 éves korom között voltam együtt, hiába volt párkapcsolat, csak én voltam szerelmes, ő leginkább semmibe vett. Pl. ha beteg voltam, nem mehettem haza a közös albérletünkbe, mert "nem lesz miattam beteg". Ha megvolt, kint aludt inkább a kanapén, mert hogy szerinte a menstruáció az undorító. Ha összevesztünk valamin, elkezdte úgy körbehívni a barátait, szüleit és kipanaszkodni magát, hogy én a másik szobában voltam és tudta, hogy hallok mindent. A külsőmmel is mindig baja volt, nem elég kerek a fenekem, nekem naponta kéne edzeni menni, miért vágatom le a hajamat, nem tetszem neki szemüvegben, hordjam még este is a kontaktlencsémet. A végén kiderült megcsalások már csak a jéghegy csúcsa volt.

Rá fél évre ismerkedtem meg a második fiúval, ott komoly kapcsolatra az elején nem vágytam, egy baráti társaságba is kerültünk, viszont vonzódtam hozzá, ő is hozzám, ment egy ideig a macska-egér játék, kétszer felültetett, majd, mikor odajutottunk, hogy találkozzunk, randizzunk, ő közölte, hogy biztos nem fog megcsókolni, mert számára az túl intim, azt csak komoly kapcsolatban. Ezt nagyon megalázónak éreztem, mert előtte még én voltam az álmai nője, akiről sosem gondolta, hogy vele szóba állna. Hát igen, visszagondolva, nemhogy nem egy liga, de nem is egy sport voltunk. :D

Hiába látom már, hogy egy komplexusos, sérült kisfiú volt, egy 22 éves testében, nagyon a padlóra küldött a viselkedése, az, hogy szexre jó lettem volna, de arra nem, hogy megcsókoljon. Azért is esett rosszul, mert az önbizalmam az exem miatt amúgy is a béka feneke alatt volt.

Eltelt azóta már 1 év, ebben az évben teljesen magamra, az egyetemre koncentráltam, nem is akartam ismerkedni. Nem álltam készem, unaloműzésnek nem akartam, azért sem, hogy csak legyen valaki.

Viszont, most van egy férfi, aki elég kitartó volt az utóbbi időben, írogatunk már egy ideje, ismerem is személyesen a gyakornoki helyem miatt. Leinformáltam, teljesen normális és rendezett, közös ismerősünk azt mondta, hogy ő az a fajta úriember, aki mellett egy nő 100%-ban nőnek érzi magát. És tényleg, kétszer már hazahozott, kinyitotta a kocsiajtót, a bejáratig kísért, kellemes a társasága és kicsit olyan, mintha már ezer éve ismerném. Emiatt néha azt érzem, beszélhetek vele őszintén arról, hogy én amúgy jelenleg nagyon félénk vagyok. De megijeszteni sem akarom, hogy azt gondolja, tuti kattant vagyok.

Csak pl. félek, hogy neki sem fog tetszeni a testem, őt is zavarni fogja, hogy kicsi a mellem, striás a combom (szerencsére nem látszik nagyon). Vagy, hogy ugyanúgy nem jön el a randira majd, mint a 2. És tudom, ez paranoia, de félek.