Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit szeretne tőlem ez a fiú?
Figyelt kérdés
Jó ideje ismerősök vagyunk, olykor-olykor írunk egymásnak és beszélünk pár mondatot, nem vagyunk közömbösek egymásnak de az élet mindig úgy alakítja, hogy nem sodródunk egymáshoz közelebb. Ő is mással próbálkozott és én is, de mindig szemmel tartottuk a másikat. Kedvesen érdeklődött, volt, hogy próbált udvarolni de sosem volt jó az időzítés. Nem találkoztunk egyszer sem, egészen mostanáig. Sokszor már és most újra feltette a kérdést, hogy találkoznék -e vele? Nem vagyok túl spontán ember, de éreztem, hogy most jó lesz az időzítés neki is és nekem is. Félve de mégis örömmel mentem el a késő esti találkozóra. Barátinak indult, aztán egyre inkább esett szó arról, hogy mi lesz ezek után velünk. Beszélgetés közben,többször megfogta a kezem és húzta a szájához és puszilgatta....ez valami jel volt? Igazából ami ennél jobban aggaszt, hogy közben azt ecsetelte, hogy fél, hogy belém szeret, aztán, hogy fél attól, hogy bántani fog és kössünk alkut mert tanácstalanok voltunk hogyan tovább. Beszélgessünk, ismerkedjünk és ha kialakul valami érzelem azt közöljük a másikkal azonnal. Hajnalig beszélgettünk, jó volt együtt, elköszönéskor csak egy ölelés volt. Azóta én írtam neki többször is amikre tőszavas válaszokat kaptam,azóta nem ír, nem keres...de minden napi történetemet csekkol! Szerintetek? Mi volt a kéz csókolgatás, kéz simogatás és most mi ez a ghostingolás? Mit tehetnék én?tegnap 12:05
1/18 anonim válasza:
Te mit szeretnél?
Ha hamarosan jelentkezik, és teljesíti, akkor jó lesz. Egyébként pedig tegyél le róla, te ne keresd.
2/18 anonim válasza:
"fél, hogy belém szeret, aztán, hogy fél attól, hogy bántani fog"
Fél.
Vagy keres még, vagy nem. De ez így nekem nem lenne bíztató és vonzó.
Te ne keresd.
3/18 A kérdező kommentje:
Köszönöm! Úgy szeretném tudni, mi ez a fajta kettősség benne...Én csak annak csókolgatnám a kezét meg simogatom akivel tervezek legalább beszélni
Tegyek le róla? Nehéz
tegnap 13:18
5/18 A kérdező kommentje:
Sajnálom, hogy ti sem tudtok reményt adni...jobb elfelejteni :(
tegnap 13:22
6/18 anonim válasza:
Milyen reményt vársz tőlünk? Mintha ezen múlna hogy itt a nagy orákulumok mit írnak🤦🤓
7/18 anonim válasza:
Szexet akarna, de azért annyira nem erőltetni meg magát mert mástól is kap szexet.
8/18 A kérdező kommentje:
Olyan reményt, hogy talán külső szemmel,kapok valami biztatást, hogy elengedjem vagy várjak...vagy csak szimplán beszélgetés alakul ki a témából
tegnap 15:11
9/18 anonim válasza:
Dugni akar ennyi. De nagyon azért sem töri magát.
10/18 anonim válasza:
Mire várnál? Vagy jó most, és gondolod, hogy holnap is jó lesz, vagy ez az egész egy nagy semmi.
Hívott újabb randira?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!