Nők hosszútávon együtt maradhatnak egy csóróbb férfival?

Miért a férfinak kellene egyáltalán biztosítani azt a színvonalat, amit a nő megszokott? A nő talán életképtelen? Nem tud elmenni dolgozni? 100 feminizmus és egyenlő jogokért való harc után még mindig ott tartunk, hogy a nőt el kell tartani... A szüfrazsettek forognak a sírjukban.

Ha a nő nem egy haszonleső pénzmániás aranyásó, akkor nem értem miért is lenne az anyagi háttér probléma.

Süt a megfelelési kényszer...

Rendesen meg kell dugni és utána annak is örülni fog, hogy egyáltalán ott maradhat veled.

Ha meg reggel még 1 rántottát is csinálsz neki, téged fog látni a hős lovagnak.

Jó esetben akár férfi, akár nő valaki, felnőttként saját magát el tudja tartani és nem egy szülői szerepet vár a másiktól, hogy ki se repül a fészekből, csak beleül egy másikba.

Manapság attól még, hogy valaki egyetemista, nem feltétlenül jön gazdag családból és ő maga sem lesz feltétlenül jobban kereső később, mint egy szaki. Általánosságban az értelmiségi és munkás "réteg" között inkább a szocializáció, mint műveltség, beszédmodor, érdeklődés, fejlődhetnék... stb. szokott különbséget tenni, nem az anyagiak, így inkább ismerkedésig sem jutnak, de ez sem szentírás.

Anyagiaknál meg ismerek olyan párt, ahol a nő háromszorosát keresi, mint a férfi, ezért a férfi maradt otthon a gyerekekkel például.

Nem minden nő ugyanolyan és ugyanazt várja el, és még változik is ember élete során. Valamiért persze jól kell éreznie magát melletted (ahogy neked is mellette). Pl. ha közös lenne a baráti körötök, és nem akarnád megfektetni, mert nem az eseted külsőre, akkor is bírnád-e a humorát és hasonlók? Ha erre nem a válasz, mert ugyan kedves, de unalmas vagy idegesítő vagy teljesen mások az életcéljai... stb., akkor ne vidd haza állandóra, mindegy milyen szép és mennyit keres... De hát ehhez leginkább önismeret kell, ami keveseknek van, ezért is végződik válással a házasságok 70%-a is, a huszonévesként kezdett kapcsolatok meg pláne nem örökre szoktak szólni. De ismerkedni viszont persze kell, pont abból lehet megtanulni az életet és önmagadat. Az elmélkedésnek csak elhalasztott élet a vége.

Akivel jól elvan, azzal nem. Az édeskevés hosszú távon.

Az anyagi része meg kettőtökön múlik. Ha hasonló a hozzáállás a pénzügyekhez és az életmódhoz, akkor fognak tudni kompromisszumot kötni. Például ha mindketten szeretnének elmenni nyaralni, akkor választanak egy olyan úticélt, amit a fiú is megengedhet magának, legfeljebb neki előtte picit tovább kell rá spórolni, meg nem havonta egyszer spontán csinálnak egy városnéző hétvégét.

De ha abban sem tudnak megegyezni, hogy mi a fontossági sorrend, hogy mire költ az ember először és miről lehet lemondani, teljesen más az életmód, akkor rengeteg súrlódás lesz.

Én nemrég jöttem össze egy olyan férfival, akiről tudtam, hogy nincs jól eleresztve anyagilag: a volt felesége anyagilag lenullázta, tartozása is van még, de most elvállalt egy mellékállást, és úgy néz ki, év végére már ismét pluszban lesz.

Őszintén? Nem érdekelnek az anyagiak. Szeretjük egymást, én is segítem őt, amiben csak tudom.

Tenni akar magaért és sokkal többet értem.

Volt olyan pasi is az eletemben, aki elhalmozott mindennel, sőt, miután szétmentünk, felajánlotta, hogy fizetné minden honalban az albérletem, mert furdalja a lelkiismeret, vagy nem tudom. Hát köszönöm, én ilyenből nem kérek.