Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Most akkor, hogy is van ez a fizetéses dolog?
30 körüliek vagyunk, én vagyok a férfi.
A lényeg elkezdtem online ismerkedni egy nővel aki szerint ez az első randis fizetés, meg hogy a férfi fizeti a dolgokat hülyeség. A nő ugyanúgy szálljon be stb. Szóval a mozit előre lebeszéltük, de a fizetésben annyiban maradtunk, hogy "majd meglátjuk". Hát elég nehézkes volt, 2 percig feltartottuk a sort, mert gond volt abból, hogy én fizetek, a vége az lett, hogy "majd később megbeszéljük, odaadod, ha szeretnéd". Már elég kínos volt az egész.
Mozi után beültünk beszélgetni és iszogatni. A nő alkoholos italokat fogyasztott, én csak gyümölcslevet és shaket. A lényeg, hogy itt már megpróbáltam a dolgok elébe menni és rákérdeztem, hogy mi a fizetés menete, mert a korábbiakat jobb lenne elkerülni. Felesben fizetés, vagy mindenki a maga részét fizeti. A végén a mindenki a maga részét fizeti jött ki, DE eléggé megváltozott a nő hangulata és elég hamar le is rázott.
Én még aznap és másnap is írtam neki, megnézte, de semmi reakció.
Elkönyveltem, hogy akkor offos a dolog a részéről. 3 nap múlva rám köszönt és elkezdett írni, mintha mi sem történt volna. Nem direktbe kimondva, de elszólta magát, mert miután beszélgettünk 2-3x is eltűnt több órára, ami korábban nem nagyon volt jellemző. Szóval 1 hét alatt volt vagy 3-4 randija, a 3 nap alatt is 1, vagy 2 összejött ahogy kivettem a szavaiból.
Elég nehézkesen, de kinyögte, hogy rosszul esett neki ez a fizetés dolog, mind a mozis, mind az italos. "Ő mást várt". Nem tudja mit, de nem ezt.
Szóval most azokhoz szólna a kérdés aki hasonló módon gondolkodik. Most akkor mi a helyes, ki mikor mit hogyan fizessen randin és kapcsolatban is? Eléggé elvesztettem a fonalat a témában.
Nő vagyok és most pl teljesen megértelek, hogy jót akartál és összezavarodtál… én sem értem a többi nőt néha…
De: felnőtt, dolgozó embereknél relációtól függetlenül az fizet, aki meghívta a másikat.
Első randira a férfi szokott meghívni, így jellemzően ő fizet.
Ha én nőként ezt elegánsan szerettem volna viszonozni, meddig tartott volna a sorban állás alatt pl online megvenni a jegyet nekem legközelebb? Én így szoktam, hogy első randira a férfi hív, legközelebb meg pl kitalálom a mozit, megbeszéljük a filmet és meg is veszem gyorsan online a jegyeket és nincs kellemetlenkedés- ezért azok a férfiak sem szoktak megharagudni, akiknek fontos, vagy azt szokták meg, hogy ők fizessenek az első pár alkalommal.
Amíg egyébként ilyen alapvető dolgok nem derülnek ki, mondjuk az első pár alkalommal, akkor azért én nem szoktam beülni alkoholos koktélozgatni meg nagyvacsorázni senkivel. Egy kávén meg sütin neki meg ugyanúgy nem lehet rettenetes mértékűeket bukni dolgozó emberként, mint nekem egy párezer forintos mozi vagy színházjegyen.
Azt meg tudom nőként is érteni, hogy azért nekiállni cirkuszolni kasszasorban meg pincér előtt, az rém kellemetlen lehet egy normális férfinek is, nekem is az lenne.
Ennyi nagyvonalúság legyen már az emberben, egy gesztus, egy köszönet kölcsönösen, hogy a másik elfogadta a meghívását és vele tölti az idejét… meg ha belegondolsz, mennyin is palávereztetek? A havi fizetésed 1-2%-án?
A történetben most veled tudok jobban együttérezni, ez a nő mást mondott és mást várt el, vagy nem tudta egyértelműen, jól kommunikálni, hogy mit képvisel… lehet, hogy én hagynám ezt a hajót elmenni, főleg, ha még azzal is tetézi, hogy eltűnedezik meg talonban tart.
#5:
Ja az már nem kérdés, hogy ez a hajó már elment.
Utólag ecsetelte miért nem illünk össze, aztán rá 2 napra megkérdezte, hogy "szerintem működne ez a dolog?". Élből elmondtam, hogy szerintem nem, mivel én az őszinte egyenes kommunikáció híve vagyok és nem játszmázom, meg csinálok ilyen hülyeségeket.
A mozin eléggé viaskodott, hogy ő fizeti az ő részét, azóta szóba sem jött a dolog, nem is nagyon érdekel. Jól alakult a randi addig amíg ez nem jött, szóval lehet jobb is így. Főleg az utána levő dolgokkal együtt.
Én önálló, erős és független nő vagyok, nekem ez a szabályom:
A magam részéról mindig felajánlom, hogy fizessünk felesben. Első randin elfogadom, ha a férfi fizet, mert én az ilyen hosszú szenvedős jeleneteket betiltanám. De a kedvencem az, ha mondjuk beülünk inni valamit és mondjuk az első kört ő, a másodikat én hozom, az úgy egészen igazságos. Vagy ha ételt fizeti ő aztán én süti, kávé, ital. Nem egyenlő, de nincsen akkora árkülönbözet, jelképesen mindenki vett valamit. Ha mozi akkor egyikünk a jegyet a másik a nasit. Eleve ezt már az első fizetéskor mondom, hogy oké, te ezt a következőt majd az én.
Szerintem az a fontos, hogy ez a dolog ne fajuljon semmiképp se a kínosságig és hogy senki se érezze magát kevésnek a helyzetben, vagy adósnak, ha mondjuk nem akarna több randit. Ezzel a többkörössel szerintem ezt mindig el lehet érni.
7. Na én meg ettől a felezzünk dologtól érezném rosszul magam férfiként. Mintha haverral, vagy üzleti partnerrel mennék, akit nem akarok meghívni.
Ráadásul te mit tennél velem, mert pl. én a legtöbb állami helyre (múzeum, kiállítás, és hasonlók) ingyen mehetek? Ilyenkor nem lenne neked gáz, hogy én besétálok, te meg fizetsz ezreket a jegyért?
(Voltam úgy nővel, hogy nekem még parkolás is járt, meg VIP szatyor, cuccokkal, ő meg majd 50-et!!! fizetett.)
Hát nekem a receptem, hogy első randin leülök a lánnyal beszélgetni, aztán vagy össszejön, vagy nem. Általában már akkor eldől, hogy mi lesz, mert ha megcsókolom, vagy felmegyünk valamelyikünkhöz kefélni, akkor már a barátnőm lesz.
Ezek a mozis dolgok utána jöhetnek.
Mondjuk ilyen 30-as nőm még nem volt, szal nem tudom, azoknál hogy van. Az exbarátnőm a húszas évei elején jár.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!