Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ismerkedés alatt elment a kedvem a randitól, szerintetek elmenjek így is, vagy hagyjam az egészet?
Elkezdtem beszélgetni még egy lánnyal Tinderen pár hete, elég kevés alkalommal váltottunk üzeneteket, de azok viszont nagyon tartalmas üzenetek voltak, aztán azon a hétvégén beszéltünk telefonon is, 1 óra gyakorlatilag elrepült olyan természetesen ment az egész, felvetődött a randi, és megbeszéltük az akkor jövőhét utáni hét szerdai napra, mivel nekem akkor a jövőhét nem jöhetett szóba, mivel Londonban kellett lennem a munkám miatt.
Vasárnap hazajöttem, és este a lány bejelentette, hogy Covidos lett, kidőlt, rakjuk át a szerdai napot jövőhét szerdára (27.-e) akkor lesz durván 3,5 hete, hogy beszéltünk de még nem találkoztunk.
A probléma viszont az az, hogy ebben a pár napban nekem csökkent az érdeklődésem, az első randit tényleg úgy vártam mint egy kamasz élete első randiját, Londonban számoltam vissza a napokat, ha láttam, hogy üzenetet írt egyből jobb kedvem lett, nagyon vártam, hogy mi fog ebből kisülni.
Viszont amint kiderült, hogy beteg lett, aznap még nem, de másnaptól folyamatosan napról napra csökkent az érdeklődésem.
Most elég nagy dilemmában vagyok, mivel csökkenhetett az érdeklődésem azért mert 3,5 hete nem találkoztunk, és ennyi idő alatt szerintem normál esetben már rég találkozni kellett volna, és gyakorlatilag csak irogatva, ismeretlenül nem lehet ennyi ideig lelkesnek lenni. Viszont ha Ő lenne az igazi, akkor ez nem kéne, hogy gondot okozzon, lehet ez csak megspórolt nekem egy kellemetlen randit.
Másrészről meg ott van bennem, hogy ha elmegyek akkor lehet egy tök jó randi lesz, és ha személyesen találkozunk egyből visszajön a vonzalom.
Ti hogy látjátok?
Ez senkit nem érdekel , meg nem is tud segíteni neked ebben senki.
Az hogy te mit érzel és mit nem érzel az a te dolgod.
Szerintem hagyd a francba. Elment a kedved a randitól, mert beteg mert lenni? Ha netán összejöttök, és valami komolyabb probléma adódik, akkor meg menten kidobod őt, vagy mi?
Hagyd szegény lányt, te pedig egy ideig hagyj fel a társkereséssel, éretlen vagy még hozzá.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!