Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ez a hajó már elment?
Nemrég volt randim egy gyönyörű lánnyal, talán életem legjobb randija volt, pedig volt már azért pár. Tinderről találkoztunk és már online is eléggé megvolt a szimpátia. Minden ki van írva a profilomon, semmit nem rejtek véka alá, sok képem van, Instagram stb, szóval utánam lehet nyomozni randik előtt bőven.
Sétálás közben beültünk egy helyre borozgatni és enni valamit, összességében kb 5-6 órás volt a találkozó ami szerintem nagyon jól telt. Még engem is meglepett, hogy szinte mindenben egyet értettünk, ugyanolyan ízlésünk volt, ugyanazokat a dolgokat szerettük, szóval nagyjából mindenben passzolás volt. Én fizettem, hazakísértem, utána pedig rögtön írt is hogy örült, hogy találkoztunk. Meg is beszéltük, hogy következő héten újra találkozunk. Ezután még beszélgettünk 2-3 napot Tinderen, hasonlóan jó hangulatban, aztán nem válaszolt többet. Egy-kétszer megpróbálkoztam még feltámasztani a beszélgetést, de semmire nem válaszolt már és kb 3 héten belül le is törölte a fiókját, az Instája pedig inaktiválásra került. (Nem engem tiltott le, egyszerűen teljesen eltűnt a profilja)
Egyrészt mi a véleményetek erről? Ha ennyire jó hangulatban telik egy randi, akkor mitől állhat meg mégis így egy találkozásnál? Illetve lányokat kérdezném, hogy ha 5-6 órát eltöltötök egy randin, akkor gondolom már nem lehet unszimpatikus a randi partneretek, mert különben már leléptetek volna jóval korábban. Ha ghostolni akartok, akkor nem beszéltek az 1. randi után még napokig a delikvenssel. Szóval mi lehet ilyenkor a probléma velem?
Másrészt érdekelne, hogy egy ilyen szituból vissza lehet-e jönni valahogy? Pl ha véletlenül összefuttok az utcán 1 év múlva, vagy ilyesmire gondolok, elképzelhető hogy újra leállnátok még egy randira, ha egyszer már átestetek egy ilyenen?
Én egyébként 29 , ő pedig 24 éves, végzős egyetemista. Több infót nem írok a dolgok személyessége miatt, max privátban, de azért nagyjából érthető a szituáció szerintem.
5-6 órás randi az eleg jó. Valószínűleg szimpatizált veled. Csak aztán elmúlt a lelkesedés. Az ismerkedést, pártalálás elég bonyolult dolog. Nekem volt olyan induló "kapcsolat", ahol minden megvolt. Kémia, szimpátia, aztán valahogy ellaposodott. Mindkét részről ugyanúgy. Próbáltunk újra találkozni, az eredmény ugyanaz. Elmúlt a lelkesedés. Fene se tudja megmagyarázni. Azóta haveri kapcsolatban vagyunk, elengedtünk azt, hogy egy pár lesz belőlünk, pedig telitalálatnak tűnt.
Az, hogy törölt mindent elég fura. Szerintem van valakije és mindenki mást kizárt.
Attól, hogy valakit emberileg kedvelek vagy jól érzem magam vele, még nem biztos, hogy vonzódom hozzá vagy úgy érzem, bármi jó kisülne abból, ha mi egy pár lennénk. Egy kapcsolathoz sok dolog kell, nem csak az, hogy valaki emberileg oké legyen. Számomra ez egy szükséges, de nem elégséges feltétel.
És amekkora "people pleaser" vagyok (és veleme együtt sok más nőt is erre neveltek), nagyon sok emberrel tudok nagyon türelmes, cuki és kedves lenni, akkor is, ha nem érzem úgy, hogy kifejezetten jó társaság vagy egyenrangú partner tudna lenni. A famíliám egy bolondok háza és a munkám során is sokféle emberrel kell szót értenem. Arra vagyok berendezkedve, hogy mindenki úgy távozzon a velem való beszélgetésből, hogy jól érezte magát. Elég vastag az a burok, ami mögött a valódi véleményem és érzéseim látszik egy ilyen kontextusban.
Lehet, hogy ő is így működik. Azt pedig tudjuk, hogy sokan a zaklatás elkerülése miatt nem mernek nemet mondani.
De ez csak én vagyok. Lehet, hogy neki szimplán volt másik 2 figura, akivel legalább olyan jól érezte magát, mint veled, csak az egyiket még meg is csókolta, így ti kiestetek. A rosszabbik verzió az, ha foglalt volt, csak kicsit szórakozott és közben lebukott/félt, hogy lebukik. Emberek sokféle okból szoktak felszívódni.
Visszajönni nem nem lehet, hanem nem érdemes. Tanulj meg lapozni és tovább lépni. Az, hogy valaki nem téged választ párjául nem feltétlen a te leminősítésedről szól. Ez annál sokkal komplexebb dolog és mindkettőtök érdeke, hogy csak azzal folytassátok, akivel tényleg úgy érzitek és ha bármelyikőtök nem érzi, ne erőltessétek csak azért, hogy a másik jobban érezze magát.
"Szóval mi lehet ilyenkor a probléma velem?"
Semmi. Szerintem is van valakije, és vele fog maradni.
Simán lehet, hogy talált mást vagy annyira mégse voltál szimpi kapcsolat szempontjából.
Vannak emberek amúgy akik bárkivel megtalálják a közös hangot és nagyon jókat lehet velük beszélgetni, tehát ebből se lehet kiindulni, ha így eltűnt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!