Miért ennyire képtelenül naívak a nők?

Ezt mindig is tudtam, de nemrég voltam egy ilyen karácsonyi buliba, ahol elvesztett fogadásból rá kellett nyomulnom valakire, akit találok. Hát, ha már így alakult, akkor gondoltam egy görbét, és mindenféle tét nélkül beleugrottam a dologba. Találtam egy nőt, akinek azt kamuztam, hogy japánban élek, operatőrként dolgozom mindenféle japán filmeken, elég jó sztorit kitaláltam magamról, hogy Osaka-ban dolgozom egy Nagamoto nevű cégnél, stb stb, rögtönzésben elég jó vagyok, sőt, meglepően jó a japán halandzsám is(meg amúgy sok nyelven is tudom ezt), mert nagyon sok japán filmet és műsort nézek felirattal, tehát ismerek jó pár japán szót, kifejezést, még a hangsúlyozással is tisztában vagyok. Kértem, hogy mondjon valamit én meg majd lefordítom, ergo, nyomtam neki egy kis japán halandzsát, és teljesen oda meg vissza volt tőlem. Beszéltem neki a nem létező Nagoyai filmforgatásról, a Fuji hegyi túrámról, a sakura esőről, tehát rommá hazudtam magam. Egyből meg akart hívni egy italra, meg táncolni, meg ilyesmi, én meg inkább kihátráltam a dologból, mert elkezdett tétje lenni a dolognak, elkezdtem kellemetlenül érezni magam, és nem akartam hogy egy ekkora hazugság bármi előnyhöz juttasson engem. Ezzel teljesítettem a bukott fogadás rám eső részét, de kicsit el is ment az életkedvem mindentől. Tehát, én a nőket sokra tartottam mindig. Kicsit mindig bálványoztam őket, dicsértem a kinézetüket, mindent dicsértem bennük, amit mondjuk én nem tudok ők meg igen, ahogy a hajukat ápolják, ahogy rajzolnak, vagy bármit, ami számomra elismerésre méltó. De mindennek semmi értelme így utólag belegondolva. Szarni kell a szép szavakra, egyszerűen hazudozni kell nekik mindenről, és akkor elolvadnak tőled. Ki is ábrándultam a nemből. Innentől nem kihívás, vagy jutalom őket megszerezni, hanem egy becstelen skalp. De miért van ez? Egy nő miért nem kezd el kételkedni? "Talán nem őszinte velem?" Miért nem kong a vészharang a fejében, ha jön valaki, és össze-vissza hazudozik mindent? Vagy nekik úgy jó? Talán belül ők is tudják, hogy mindez hazugság, de szándékosan felülnek a kamuvonatra, talán még magukat is becsapják közben, tesznek egy kört, és legalább lesz egy történetük valakiről, aki valószínűleg hazudott nekik, de ezt úgyse kell sem maguknak, sem másoknak beismerni? Vagy mi áll ennek az eszeveszett naivitásnak a hátterében?