Miért van az, hogy a nagy individualista nők azt hirdetik, hogy őket nem érdekli senki véleménye, nekik ne mondja meg senki, de ők ítélőbíróságnak képzelik magukat, ha a férfiakról van szó?

Kérdező, te elég beteg vagy. Középsulis gyerekekről beszélsz. Középsuliban mindenki idióta.

De várj.. Ne haragudj, azt hiszem felnyitottadna szemem. Igazad van, jobban belegondolva én is látni akarom szenvedni azt a fránya feminista Tündikét még oviból, aki megharapott és ellopta a Pikachus nyakláncomat. Nehogy már ne bűnhődjön meg a tetteiért. Ilyen múlttal van kepe magát erősnek nevezni, amikor siman belerúg a földön fekvőbe. De magának azért elvárja a toleranciát.

Neked még most is fáj, mert egy gyenge lelkű ember vagy, aki még felnőtt korában is a gyerekkori bullyngolásokon örlődik, és hülyeségeket írogat a netre.

Ahogy mondtam, engem is bántottak. Nekem el is vették a cipőm és fociztak vele. Minden napom így telt általánosban, hogy meg voltam szégyenítve és ki voltam közösítve. De feldolgoztam, mert fel tudtam fogni azt, hogy ezt gyerekek csinálták, akiknek a nagyrészével amúgy ma már jóban vagyok és röhögünk azon, ami elmúlt, mert felnőttünk. Természetesen bocsánatot kért mindegyikük, nekem ennyi elég is volt.

Ha a múltban fogsz élni továbbra is, maradsz ugyan ilyen creepy, nőgyűlölő lelki-nyomorék, mint most, akinek valószínűleg még mindig nincsenek barátai meg kifejlett szociális képességei, mert egész nap otthon ül és azon gondolkozik, hogy milyen szar volt, amikor 10 éve beszólt neki ok nélkül egy 15 éves kislány.

Először válaszolnék kérdésedre: ezek az emberek pontosan azért viselekednek így, mert bizonytalanok. Amikor belerúghatnak egy náluk gyengébbe, az hatalmat érzetét kelti, amitől erősebbnek érzik magukat. Ugyanakkor ha támadás éri őket, természetesen felébred az önérzetük. Azért bizonygatják a függetlenségüket is, mert állandó külső megerősítésre van szükségük. Ebben nincsen semmi meglepő, így működik az ember, csak a személyiség érési folyamata során ezt szép lassan el kell(ene) hagyni.

Másodszor reagálnék a kirohanásodra is: egyszer szembe kell nézned azzal a ténnyel, hogy ott akkor sebezhető voltál és néhány gyenge jellemű ember ezzel visszaélve lábtörlőnek használt. Ez a felállás meghatározta a huszonéves korodat, ami igazságtalan, de attól még visszacsinálni nem lehet. Ez már megtörtént, ez van.

A kérdés most az, hogy akarod-e, hogy ez az igazságtalan élmény az egész életedet tönkreb*ssza, vagy elég annyi, hogy a huszonéves korod ment rá? Ha ők "megbűnhődnek", attól csak méltányosabbnak érzed majd a helyzetet, de nem te leszel jobban, csak ők rosszabbul. A cél az lenne, hogy te legyél jól.

Valahogy el kell fogadni, hogy ezek a csajok sem gonoszak, hanem úgy jött ki a lépés, hogy az ő gyengeségük és a te gyengeséged találkozásából te jöttél ki nagyon rosszul. Ebben segíthet egy pszichológus, meg egy csomó más egyéb is. A lényeg, hogy így vagy úgy, fel kell dolgoznod és túllépned ezen a dolgon, mert csak te fogsz szenvedni, nem ők.

Még egyszer: nem ők tették tönkre az életedet, hanem te teszed éppen tönkre.

Gondolod, hogy engem pl nem csúfoltak ki, vagy aláztak meg fiatalabb koromban? Dehogynem. Ahogy baromi sok más embert is. Én is duzzogtam, gyűlölködtem, lestem a kárukat. Aztán idővel leesett, hogy ezt én csinálom, nem ők.

Azóta arra is rájöttem, hogy bennem is volt hiba bőven. Mostanra fullosan nem hibáztatok senkit sem. Gyerekek voltunk, azóta meg felnőttünk és jóban vagyunk.