Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » A helyemben ti folytatnátok a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A helyemben ti folytatnátok a randizást, ha nem érzitek a tüzet, de az összeillést, remek beszélgetést igen? Mi lesz később, ha az elején nincs tűz?

Figyelt kérdés

Most voltam egy randin, amit hosszas levelezés előzött meg. Nagyon jókat tudok beszélni a pasival, és olyan jól összepaszol a habitusunk, életvitelünk, jövőbeni terveink. Ez a randi volt az első találkozónk, és minden olyan volt, mint a levelezésünk során: baromi jót beszélgettünk, csak ezúttal élőben. Tetszik is nekem, de nem vagyok rózsaszín ködben.

De olyan rossz, mert a randi során többek közt étterembe is mentünk, és ott, a toalettre menet, találkoztam egy pasival, akivel maximum ha 5 mondatot váltottunk, és volt 1-2 összenézésünk, aztán már mentünk is utunkra. De sajnos, hiába nem tudok erről az idegenről semmit, konkrétan abban a szemkontaktusban, ami volt köztünk, több tűz, több szikra volt, mint a randipartneremmel egész randi alatt!

És elgondolkodtam, hogy minek ismerkedek olyannal, aki nem váltja ki belőlem azt, amit ki lehet? Hiába passzolunk olyannyira, ha nem mozgat meg máshogy, nem? Én olyasvalakire vágyom, akivel nem csak passzolunk, nem csak tetszik, hanem kivált valami mást, valami többet! Ráadásul, ha most az elején nincs rózsaszín köd, akkor te jó ég, mi lesz később?! Teljes laposság, gondolom. Fura, de itt vagyok késő este, egy sok órás randi után, és nem ő, akivel olyan jól tudok beszélgetni, jár a fejemben, hanem a srác az étteremből, akivel véletlenül keveredtünk egy pármondatos párbeszédbe, és akinek ahogy a szemébe néztem, megfordult velem a világ. Az a pár másodperc vele jobban éreztette velem, hogy élek, mint a sok levelezés a randipartneremmel. Ez durva.

A randipartnerem átlagos küllemű, de magyar férfiak közt inkább átlag feletti. Nagyon intelligens, nagyon jól tudok vele beszélgetni, és a rideg tényeket nézve összeillek vele. A másik pasi, akivel összefutottam, szintén átlag feletti, egyértelműen udvarias, kissé titokzatos, de csak mert nem ismerem egyáltalán.


2021. dec. 20. 01:18
1 2 3
 1/24 anonim ***** válasza:
93%
Jobban jár mindenki, ha megszakítod az ismerkedést az aktuális randipartnereddel.
2021. dec. 20. 01:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/24 anonim ***** válasza:
84%

Első talalkozon szerintem nincs is rózsaszín köd, vagy van de az nagyon ritka.



A ket dolog más amire Te gondolsz. Rózsaszín kod a szerelem, amit pedig Te keresel a pasiba az a kémia, vonzalom.


Abba gondolj bele hogy vágytál arra hogy megerintsen? Mi lett volna ha hozzád er?


Szerintem viszont ezt ne folytasd. Részedről ebbe több nincs.

2021. dec. 20. 02:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/24 anonim ***** válasza:
89%

Egyébként pont mostanában gondolkozok azon, hogy akivel passzoltam akivel jó lehetett volna minden ott miért nem volt akkora tűz, mint azzal akivel egyáltalán nem passzolok?

Nyilvan te nem tudhatod, hiszen idegen volt szamodra a masik.

De, ha minden passzol akkor miért nincs olyan vágy? Hat nem pont akkor kellene legyen amikor érzed, hogy a másikkal minden tökéletes lenne? Érdekes dolog ez...

2021. dec. 20. 02:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/24 Noren1989 ***** válasza:
8%

Ott helyben le kellett volna copni a màsikat, a wc-n.



Nekem úgy tűnik, h alapból megalkuvàs a randipartnered, csak nem vallod be.


Szerintem neki csak annyit mondj, h élőben nem érezted a kémiàt, ne haragudjon.


Kérdés: sokàig húztàtok a beszélgetős részt,online?

2021. dec. 20. 03:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/24 anonim ***** válasza:
43%

Hány éves vagy, hány komoly kapcsolatod volt eddig?



"A randipartnerem átlagos küllemű, de magyar férfiak közt inkább átlag feletti."


Erre meg csak így what? o.O

2021. dec. 20. 03:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/24 anonim ***** válasza:
77%

Szerintem ne erőltesd. Ő inkább jo barát, mint romantikus partner.

Lehetne ezt ragozni, meg fejtegetni, de ez a lényeg.

2021. dec. 20. 04:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/24 anonim ***** válasza:
29%
Nem.
2021. dec. 20. 04:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/24 anonim ***** válasza:
72%

Szerintem viszont folytasd az ismerkedést. Mondjuk én már lehet, hogy anyád lehetnék, és azért látom másképp. De tudod, 2-3 év, és a rózsaszín köd meg a "kémia" már sehol sem lesz. Ami marad, az egy mély szeretet, tisztelet, bizalom, és a bizonyosság, hogy minden este jókat fogtok dugni. Biztos, hogy ezt le lehet írni romantikusabban is, de ez a lényeg. 10 év után már nem azért bújtok ágyba, mert attól nedves leszel, ha félpucéran látod. Hanem az visz ágyba, hogy tudod, hogy passzoltok, jól be van járatva, és biztos, hogy jót fogtok szeretkezni.

Azt írod, hogy tetszik. Tehát nincs szó arról, hogy nincs vonzalom. Valószínűleg inkább ott a gond, hogy egyelőre ez inkább baráti beszélgetés volt. Érdemes adni ennek még pár esélyt, és megnézni, hogy a testi vàgy (szikra, kémia, ha úgy jobban tetszik) mennyire érkezik meg, ha a fiú fizikailag is próbál közeledni.

Szerintem csak tini korban érdemes erre a szerelem első látásra dologra várni. Felnőttként már lehetnének sokkal fontosabb szempontok.

2021. dec. 20. 06:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/24 anonim ***** válasza:
88%
30 éves férfi vagyok, volt már vagy 40 nőm, egy tudott megállítani, aki olyan érzelmeket váltott ki belőlem, hogy azt mondtam ezért érdemes tenni. Inkább egyedül maradok mint valami langyos dologban. Ha jókat akarok dugni, akkor felszedek valakit, de én tűz nélkül kifagyok, az meg egyedül is megy.
2021. dec. 20. 06:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/24 anonim ***** válasza:
76%

8


Volt olyan pasi az életembe Ki nem volt ronda, jól nézett ki de mégse vonzodtam hozzá. Meg se bizseregtem tőle, és nem bírtam elviselni ha hozzámer. 🙄


Szerintem pedig azért igen is fontos hogy tudod hogy akivel egyutt vagy, azzal egykoron milyen kémia, és vonzódás volt.

Nem az hogy soha nem is volt még ez köztünk.

2021. dec. 20. 07:04
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!