Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lemondjam a délutáni randit ezek után? SOS
Adott egy pasi, akivel régóta beszélünk a neten és holnapra (mára) le van fixálva a randink. Most viszont nagyon későig beszélgettünk, lelkiztünk. Elmondta, hogy nehezen nyílik meg és bízik nőkben, mert több 100 visszautasítást kapott, az egyetlen komoly kapcsolatában pedig megcsalták. Én meg elmondtam, hogy engem meg súlyosan bántalmazott lelkileg az exem, fenyegetett, majd zaklatott is, agresszív volt. Erre azt reagálta, hogy de legalább én biztos levontam a tanulságot, ami az, hogy sosem szabad többé külső alapján válogatni, mert akár még életveszélyes helyzetbe is sodorhat az efajta mohóság. Visszaírtam, hogy nem külső alapján választottam, sőt... Erre: "jaaa, akkor gondolom már a légzéséért is rá volt húzva a vizes lepedő, de hagyjuk is, teljesen lényegtelen, fókuszáljunk a holnapra :)"
Nekem ezek után semmi kedvem menni vele sehová. Jogosan érzem így? Lemondjam?
"Nekem ezek után semmi kedvem menni vele sehová."
Akkor ne menj. Ez tényleg egy lelki sérült (de min. sértődékeny) pasas, aki mindenen hisztizne. Lehet nem véletlenül kapott annyi visszautasítást, valszeg messziről bűzlik, hogy az alaptermészete is ilyen.
Neked meg semmi szükséged egy ilyen instabil palira az exed után. Most egy erős ffira kellene hagyatkoznod, akinek kisírod magad a vállán, felemel és ha kell a tenyerén hordoz, hogy kiheverd a lelki sebeid. Ezzel az ürgével csk rosszul jársz.
Nekem ez nem lenne kérdés hogy azonnal megszakítom vele az ismerkedést az után a mondata után, nemhogy itt szavaztassam meg. Ahogy elmondta azt a mondókáját ami nem tetszik (és egyébként egy borzasztó nagy red flag az a flegma, nagyképű áldozathibáztatás).
Szóval én ott mondtam volna hogy nem, és tiltom le, amikor azt írta hogy fókuszáljunk a holnapra.
Hogy ma mit lehet tenni? Vagy sima ghosting és letiltás, vagy megírni neki hogy lemondom a randit és ne keressen többet. És azonnal letiltanám utána hogy ne tudjon válaszolni, hogy ne kelljen olvasnom a pszichopata mocskolódását, mert az borítékolható hogy lesz.
Szerintem ezt egy incel írta ki, olyan szépen hozza a kliséket (jó pasi -> bántalmazó, nem szabad a külsőt figyelembe venni ismerkedéskor, 100x visszautasították, de olyan szép lelkű, hogy éjjelente is beszélgetnek, tiszta főnyeremény a jól kinéző, bántalmazó pasik mellett).
És ez a "jogos" szó is az ő használatuk. Minden jogos, ha nem akarsz, nem kell randizni.
Nekem is gyanús, hogy kamu.
De ha mégsem: anno beszéltem egy sráccal, sajnos nekem is volt ilyen exem. Mikor elmeséltem neki, nem így reagált. Megértő volt és türelmes. Azóta már a férjem, de ha így reagált volna, ahogy te leírod,akkor nem lennénk házasok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!