Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Jó ötlet lenne, ha az ismerősöm kicsit helyretenné?
Ismerkedtem egy sráccal, minden jól alakult, lefeküdtünk. Pár hét után érintőlegesen beszéltünk az exekről és akkor tök természetesen mondta, hogy neki az egyik fiú volt. Azonnal szakítottam, és szép vagy nem szép de egy pofont is lekevertem neki, hogy nem szólt erről, kihasznált, kockára tette az egészségem, tisztaságom. Kicsit lenyugodva megbeszéltük a dolgokat és nagyon szépen megkértem, hogy több lányt ne tegyen ki ennek, maradjon inkább a pasiknál, de akkor meg ő lett ideges, leteremtett, hogy én nem fogom megszabni kivel ismerkedhet.
Elmondtam az egészet egy fiú barátomnak, aki felajánlotta, hogy kicsit "elbeszélget" vele a dolgokról, de csak ha szeretném. Szerintetek jó ötlet lenne? Nem akarom, hogy nőkkel kezdjen, félrejárkáljon, hucolja az ilyen-olyan mocskokat normális lányoknak.
Nem vagyok kis pitsa, vigyázz a pofádra. Normális nő vagyok, aki nem feküdt össze millió pasival, normálisan tudok szeretni, szeretnék családot és vonzódom a történelmünkhöz, az őseink által kialakított világrendhez, és igenis büszke vagyok arra, hogy rám nem tud hatni az, hogy minden sorozatba, filmbe ferde hajlamúakat tesznek és tolják az ember arcába a csók meg szexjeleneteket, én akkor is kitartok a saját értékrendem mellett. Senki de senki nem fog eltántorítani, és attól sem fog senki, hogy harcoljak azért, amiben hiszek, és megtartsuk a normál értékrendű világunkat ahol nem a ferde hajlamúak és az ilyen-olyan utcára székelő idegenek vannak kiváltságos helyzetben, hanem a becsületes emberek, családok. Nehogy már még én legyek a féreg. Az pedig ősidők óta a világ rendje, hogy vannak pillanatok, amikor az erő demostrálására van szükség és szigotú határ maghúzásra.
Csak azt nem értem, hogy aki élvezi a seggbekukit férfiakkal, az miért akar utána nőket? Miért nem jó neki a pasi? Miért akar minden szerepet magának?
Atya világ.🤣
Éljen az inkvizíció.
"Az pedig ősidők óta a világ rendje, hogy vannak pillanatok, amikor az erő demostrálására van szükség és szigotú határ maghúzásra."
Nem elég, hogy nem fogadod el mások értékrendjét, de marhára agresszív is vagy. Ehhez csak gratulálni tudok.
Igen, neked jogod van a saját értékrended szerint élni, viszont másnak is.
Innentől kezdve pedig rohadtul nincs jogod senkit megveretni, megszabni, hogy mégis kivel lehet kapcsolatban.
Egyébként kicsit olyan érzésem van téged olvasva, mintha Dúró Dóra írta volna a kommentet.
Esetleg a pitsázást visszavonom, de baromira felcsesztél. A te közöd a sráchoz ott ért véget, mikor szétmentetek. Innentől SEMMI közöd nincs ahhoz, amit csinál.
Hála istennek, egyelőre a jog is ezt mondja.
"Egyelőre. ;)"
Mekkora náci vagy :'D
Mit csináltam? :) Hagyom őket élni, csak annyi a kérésem, hogy VÁLASSZON, szóval ha férfiba dugta vagy farkat engedett magába akkor ne akarjon nőt és ne adj Isten kisbabát. Ahhoz mit szóltok, hogy az ilyen sokkal nagyobb eséllyel molesztál gyerekeket (kisfiúkat)?
Ennyi a qrva kérésem, hogy álljon meg az egyik nemnél vagy ha nem képes erre akkor ennek megfelelően szabados nőt válasszon és csinálják csoportosan. De ne veszéyeztesse mások testét, lelkét.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!