Mit tennétek a helyemben: adjak neki egy esélyt?

Szia! Én éltem párkapcsolatban egy mozgássérült férfival, kb. egy évig, huszonéves koromban, ő akkor 40 körül volt. Kamasz korában érte baleset. Egyedül élt, egy akadálymentessé tett lakásban, ami azt jelentette, hogy nem voltak küszöbök, a szekrények és a konyhapult picit alacsonyabb, az ágy pedig picit magasabb volt az átlagosnál. Autót vezetett, dolgozott (informatika, nem befolyásolta az állapota, ahogy manapság sok munkahelyen egész nap a gép előtt ülnek az emberek), mozgássérültek érdekképviseletét ellátó szervezetnél önkénteskedett, telefonos elsősegély szolgálatnál, szerette az állatokat, velük is sokat foglalkozott. Kifejezetten jóképű, társasági, kedves ember, aki népszerű a nők között. Egyetlen mozgássérült barátnője volt, az összes többi - nem kevés- nő egészséges volt, ahogy ő mondta, "ép". Merevedése nem volt, a szex mégis jó volt vele, mert kompenzálta ezt máshogy. Néha nehéz volt, hogy ha mentünk együtt valahova, előre kellett gondolkodni, hogy hogy tud oda bejutni, illetve néha furcsa volt, hogy nekem kellett levenni valamit olyan helyről, amit nem ért fel. Én nem éreztem semmi drámait a helyzetben. Ami miatt vége lett, hogy nagyon másképp gondolkodtunk a jövőről, más volt az elképzelésünk az élet fontos dolgairól. Úgy éreztem, nem támogatja a céljaimat és nem sokra tartotta azokat a dolgokat, amik fontosak nekem, pl. a tanulás, karrier. Békében váltunk el. Én kb. 3 évvel a szakítás után megismertem a férjemet, 10 éve vagyunk együtt. Ő ennyi idő alatt kétszer megházasodott, kétszer elvált és nem tudom, hány barátnője volt, mind csinos, "ép" nők. Nem hiszem, hogy a házasságai kudarcának köze van az állapotához, ő amolyan szerelmes típus szerintem, szeret újra meg újra szerelembe esni. Általa több mozgássérült embert megismertem és azt mondom, a tapasztalataim szerint olyanok, mint bárki más. Van köztük mindenféle ember, épp úgy, mint a látszólag egészséges, járni tudók között. Viszont -némi ismerkedés után- szerintem érdemes tisztázni, fizikailag mik a korlátok, mert vannak. A gerincsérülés helyétől és mértékétől függ, ez nemcsak járásképtelenséget jelent. Más lehet a vizelet, széklet intézése, sérülhet pl. a hőháztartás és gyakran az erekció képessége is. Ő pl.terméketlen is volt, de ez engem nem zavart, mert már akkor is tudtam, hogy nem akarok gyereket, de sok esetben ez kizáró ok lehet. Amit a helyedben megfontolnék, hogy a srác valószínűleg nem békélt meg a helyzetével, ha már az ismerkedésnél is titkolózik, ez pedig intő jel lehet, hogy mennyire képes vajon érzelmileg kiegyensúlyozott kapcsolatra. Ismertem ilyen sérült embert, aki az állapota miatt megkeseredett, és nem is volt emiatt kapcsolata. Az én volt párom nem ilyen volt, de belül ő is hordozott komplexusokat. Mindnyájunknak megvannak a magunk problémái, de egy ilyen sérült ember lelkivilága más, sokkal sérülékenyebb, kényesebb és törékenyebb a lelki egyensúlya, mint a szerencsésebb, látszólag egészségeseknek. Ezeket javaslom megfontolásra a saját tapasztalatom alapján.

Írták itt sokan, hogy "átvert", "nem volt korrekt". Ha nem vert volna át, akkor valószínűleg nem találkoztok személyesen, nem beszélgettek, mert eleve megijedsz és esélyt sem adsz neki. Nagyon nehéz nekünk a netes ismerkedés (én is fogyatékossággal élő vagyok, vak). Számomra szomorú dolog azt megélni, hogy ha adatlapomon nem jeleztem a vakság tényét, akkor volt sikerem - a napszemüveges fotó alapján - volt levelezés, beszélgetés. Pár levélváltás után elmondtam, természetesen akkor szó nélkül eltűntek, azonnal. Lelkiismeretfurdalásom volt: "jajj, átvertem őket", mert esetleg "fotó alapján illuzorikus elképzeléseik alakultak ki, de mivel vakságom ténye nyilvánvalóvá vált, azonnal továbbléptek". Aki nem ismeri az adott fogyatékossággal élőket, csomó illuzorikus elképzelése van, amelynek valóságtartalmáról meg sem szeretne győződni, hanem tényként fogadja el. Volt "szerencsém" olvasni egy kérdés kapcsán, hogy valaki azért nem jönne össze vakkal, mert nem tud számára felügyeletet biztosítani, sem ápolni, gondozni őt. Fel sem merül, hogy rákérdezzenek: "mit hogyan oldunk meg", már jönnek az illuzorikus elképzelések arra vonatkozóan: "mikre nem vagyunk képesek". Ezeket szerette volna elkerülni azzal, hogy nem mondta el magáról. Gondold el, hány és hány azonnali letiltásban, félbeszakadt levelezésben stb volt része eddigi életében, abban a pillanatban, amikor elmondta.

Jaa igen és amit kifelejtettem: szerintem barátkozz vele továbbra is - ha kellemes a társasága - és az idő majd eldönti mi legyen.