Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Adjak így magamnak esélyt?
Röviden az a helyzet, hogy 23 éves srác vagyok. Egyedül élek. Eddig két kapcsolatom volt, és mindkettő a szex miatt ment tönkre. Egyik lányt se bírtam kielégíteni. Volt, amikor hamar elsültem, az is előfordult, hogy a csaj fél óra után sem ment el. De sokszor szimplán csak nem élvezték. Elég gyakran még a vágyat se bírtam fel kelteni bennük. A libidóm is alacsonyabb az átlagnál. Az önbizalmam elég csekély, főleg úgy, hogy a második lány többször sértegetett ezért. Olyanokat mondott, hogy "Még megdugni sem bírsz, annyira nyomorult vagy". Aztán nagyon imádtam a találó kérdéseit, amit aktus alatt tett fel, mint például "Bennem vagy már?" Mindössze négy és fél hónapot voltam vele együtt, tovább nem bírtam. Az első exemmel két évig voltunk együtt, de csak a második évben éltünk nemi életet, mert szüzek voltunk. Amikor dobott az indokok közt szerepelt a szex is, a kielégítetlenség, és az abból fakadó frusztrációja. Egyébként közel egy éve vagyok szabad.
Most nemrég megismertem egy nagyon kedves lányt, az eddigi két lányhoz képest sokkal másabb. Jóval kedvesebb, empatikusabb náluk. Amúgy tudom, nem illik összehasonlítani Őt az exemmel, röstellem is. Mások szerint is teljesen belém bolondult november óta, és én is ezt veszem észre. Nekem is nagyon tetszik, bejön, komoly kapcsolatot simán eltudok képzelni Vele, de félek. Félek, hogy a szex terén újra kudarcot vallanék. Nem akarok sem Neki, sem jómagamnak kellemetlenséget okozni. Lehet elő kéne ezzel állnom elé, de szerintem az se szülnek jó dolgokat maga után.
Szerintem vágj bele
Ha türelmes és megértő a lány, akkor meg tudjátok oldani
Nekem is volt semleges a szex, nem tudtam, hogy hogyan kell élvezni.
Ehhez két ember kell együtt, hogy jó legyen a szex
Még megdugni sem bírsz, annyira nyomorult vagy".
Húúú!
Azért ez nem az átlag felnőtt nő magatartása. Ne félj, azért ezeket a csajokat a tinédzserkorral nagy eséllyel magad mögött hagytad.
Nyugi. Az a lány, aki most odavan érted, - főleg, amíg oda van érted - nem lesz rád mérges, sőt, ha nagyon odáig van tőled, akkor fogja tudni élvezni a szexet. Illetve idősebb is gondolom, mint az előzőek, és a korral jön meg sok nőnél az a képesség, hogy felfedezi, hogy hogy kell élvezni a szexet.
Csak nőttek az esélyeid, mindenképp próbáld meg, nem hiszem hogy egy ugyanolyan parasztba botlottál, mint egyeskéd.
Akivel kapcsoalatban: őszinte részvétem.
Szerintem te nagyon rápörögtél erre a dologra és mivel ezen görcsölsz nyilván rosszabbul is teljesítesz. Ördögi kör.
Én a helyedben átgondolnám hogy mi más probléma volt az előző kapcsolatban. A jó szexhez 2 ember kell. És ha 2 embernek harmonikus szerelmi kapcsolata van akkor mindent meg fognak tenni azért hogy a szex is működjön és fog is.
Szerintem ha már elég stabilnak tartod a kapcsolatotokat, gyere elő neki ezekkel a gondolatokkal, és kérd meg, hogy legyen türelmes, és segítsen neked megtanulni, hogy hogyan lehet őt kielégíteni. Kérj szóbeli visszajelzéseket előjáték közben is, és próbáld figyelni a reakcióit.
Nálunk a barátommal ugyan mindkettőnknek az első partnere a másik, de kb 2 évbe telt, mire el tudtuk érni, hogy úgy élvezzek el, hogy csak ő izgat (tehát én nem segítek rá). De elkezdtünk beszélni róla őszintén, és ez rengeteget segített. Én elkezdtem mondani, hogy én hogy szoktam magamnak csinálni, hol milyen erősséggel, gyorsasággal, és utána nagyon hamar ráérzett ő is a dologra, illetve szex közben is mindig mondtam ha valami jó/nem jó. Ezt ajánlom nektek is. Szerintem menni fog, csak légy te is türelmes, és maradj pozitív :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!