Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tegyek, ha a barátnőm új külseje miatti rajongói veszélyeztetik a kapcsolatunkat?
Amikor összejöttem a barátnőmmel immáron 6 éve, akkor egy kövérkés, depressziós lány volt, évek óta nem mozdult ki, a sulit is abbahagyta. Én mentettem meg valamilyen szinten, mert így is szerettem, elfogadtam a testét és mindenét, többet láttam benne, mint a plázaribikben. Nekem köszönmheti, hogy elvégezte az egyetemet, hiszen támogattam érzelmileg és részben anyagilag is, mert én sok támogatást kaptam otthonról és az övénél jobban fizető munkám is volt. De az érzelmi rész fontosabb, az én motiválásom nélkül szerintem nem sikerült volna neki soha.
Viszont az utóbbi években beütött nála részben szerintem az öregedéstől való rettegés (28 éves most), másik részben meg a kapuzárási pánik, ugyanis elkezdett durván a külsejének élni. Lefogyott 20 kilót, majd fittnesőrült lett és elkezdett divatozni, sminkelni. Fél éve új munkahelye lett (nem is szólt nekem arról, hogy váltani fog, csak akkor mondta, amikor már megtörtént), és ott teljesen oda meg vissza van tőle mindenki. Legyeskednek körülötte a férfi kollégák és a nők is agyondícsérik, 1-2 van aki utálja már, de rájuk azt mondja, hogy csak irigykednek, rivalizálnak. Nagyon bosszant, hogy én tudom, hogy honnan indult, honnan jött, én ébredek mellette, amikor nincs rajta smink, és én elfogadtam régen is őt és szívből szerettem amikor még nem így nézett ki, akkor is. Ezek a kanok pedig csak a mázat ajnározzák, fogalmuk sincsen róla. Nagyon finoman próbáltam elmondani nekem, hogy nem tetszik, hogy megváltozott, de a legkisebb kritikámra is támad, ugrik. Volt, hogy olyat vágott hozzám, hogy félig-meddig idegeneknek is jobban tetszik, mint nekem, többet bókolnak.
Mit tegyek, hogy ne ezek számítsanak neki és ne szálljon el jobban magától?
Gyerekvállalásról hallani sem akar most, pedig már kezd benne lenni a korban, pedig régen minden álma volt a család, amikor megismerkedtünk. Így nekem nagyon rossz, mert egy kétségbeesett, öregedés-közeli, jelenlegi társadalmi helyzetet csúnyán kihasználó, hálátlan, undok nőt látok benne néha, és kezd eltűnni az az érzékeny lány, akit nagyon szerettem, felkaroltam.
Mit tegyek?
Hogy mit tett VOLNA, nem tudhatod. Azt meg hogy alkalmatlan-e vagy sem arra a munkára, nem a te tiszted megítélni. Szintén nem tudhatod, nem látod, nem dolgozol vele, és nincs ott "kémed" sem, hogy tudj erről bővebbet. Az, hogy te alkalmatlannak gondolod, mert nem is akarod, hogy alkalmas legyen, nem releváns.
A külseje miatt meg senkit nem vesznek fel "komolyabb" pozíciora. Korábban is lehet, hogy lett volna esélye, csak akkor még nem oróbálta meg, nem volt elég felkészült, megerősödött hozzá. Most mar az. Már fél éve ott van, bőven túl a probaidőn, úgyhogy valószínű megsem olya alkalmatlan rá.
Honnan veszed, hogy korábban is lett volna esélye?
Én vagyok vele 6 éve, csak jobban tudom! Miért kell látatlanban ítélkezni és persze csak az ellentétét hinni annak, amit megmondok világosan?
Én csak azt írtam lehet, biztosra én sem mondhatom. De te tényleg tipikus nárciszta vagy, minden úgy van, és úgy kell lennie, ahogy te gondolod. SZERINTED öngyilkos lett volna nélküled. Akkor az ugy van. SZERINTED korábban esélye se volt ilyesmi munkára. Az is úgy van. SZERINTED most is tök alkalmatlan rá, sőt, csak azért vették fel mert csini lett. Az is úgy van. És minderre az egyetlen érved, hogy 6 éve ismered. Hát ez aztán nyomos indok. Mostmár valami újjal is előrukkolhatnál mert kezd elcsépelt lenni.
Neked nem érveid vannak, hanem akaratod, amiket mindenáron érvényesítesz. Nem azert váltott titokban a barátnőd, mert nem tudna szembeszállni a magasröptű érveiddel, hanem egyszerűen te nem hallgatsz meg mást, és próbálsz elfogadni, mert csak a te elképzeléseid lehetnek helyesek.
A barátnőd túlnőtt rajtad, kapd össze magad te is kívül-belül. Ha még nem tennéd, kezdj el sportolni, igényesebben és stílusosabban öltözködni, több energiát fektetni a céljaidba, a karrieredben való előrejutásba stb.
Mellette persze nem ártana vele is éreztetni, hogy még mindig vonzónak találod és fontos neked, de nyilván nem nyálas, papucs módon. Nem véletlenül említette meg ezt a bókolás dolgot sem.
Te tényleg beteg vagy. Komolyan összeszorult a szívem, ahogy olvastam, mert eszembe jutott az előző barátom, aki folyamatosan próbált elnyomni, amikor kezdtem felemelkedni a korábbi depressziós önmagamból. Csak ő még agresszív is volt emellé.
Egy beteg állat vagy, akinek nincs helye a társadalomban. Kövezzetek meg, de az ilyen elnyomó szemétláda, mentális beteg embereket agyonlőném, hogy többet ne okozhassanak kárt senkiben.
Remélem a barátnőd elhagy, amíg nem késő.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!