Hogyan győzzem meg a feleségem, hogy hagyja abba az ostobaságokat?

A nejemmel mindig is egyeztek a céljaink. Nqgy családot, békés otthont akartunk. Ketten döntöttük el, hogy ő maradjon otthon. Azért, hogy idegbaj nélkül lehessen három gyerekünk, és azok minden törődést megkapjanak, és nem csak az első három évben. Én mindig is becsültem a feleségem munkáját. A három gyerek és a tiszta otthon kitesz ugyanúgy nyolc órát. Cserébe én be tudok vállalni a munkahelyemen plusz feladatokat, amikkel jobban megy a szekér. Mire hazaérek már se neki se nekem nincsenek feladataink, csak élvezzük az életet, együtt vagyunk a gyerekekkel. A legkisebb még csak egy éves, a feleségem pedig kifordult önmagából az apja miatt. Ha az apósom nem húzna nekünk keresztbe, ez a kérdés sem születik meg. Após elveszítette a munkáját, de még nem érte el a nyugdíjkorhatárt. Anyóst már korábban leszázalékolták, így ő se dolgozik. Az ő kevés nyugdíjából élnek ketten. Ez elviselhetetlen állapot, belátom, de nem tartom őket méltónak a segítségünkre. Az após sosem szeretett engem. El akart marni a lánya mellől. A házasságunk után sem volt egy jó szava sem, csak csendben morgott rám. Ezek után miért adjak egy fillért is abból, amit én keresek meg? A feleségem viszont szeretne adni. Nem értünk egyet. Most kitalálta, hogy ő vissza menne dolgozni csak azért hogy támogassa a szüleit. Bölcsödébe adná az egy éves lányunkat, elvenné tőle azt a kisgyermekkort, amit a másik kettő megkapott, plusz a nagyobbaktól azt, hogy mindig ott van nekik. És utolsó sorban nekem is sok mindent meg kéne változtatnom a munkámban, hogy ez működhessen. Felborítaná az eddig megszokott és bevált rendszert. Mindezt az apjáért, aki sosem fogadta el a választását.

Ezzel kényszerhelyzetbe kerülök. Vagy hagyom az eddigi életünket borulni, vagy fizetek annak az embernek havonta egy összeget, akinek egy pogácsát nem adnék.