Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan győzzem meg a feleségem, hogy hagyja abba az ostobaságokat?
A nejemmel mindig is egyeztek a céljaink. Nqgy családot, békés otthont akartunk. Ketten döntöttük el, hogy ő maradjon otthon. Azért, hogy idegbaj nélkül lehessen három gyerekünk, és azok minden törődést megkapjanak, és nem csak az első három évben. Én mindig is becsültem a feleségem munkáját. A három gyerek és a tiszta otthon kitesz ugyanúgy nyolc órát. Cserébe én be tudok vállalni a munkahelyemen plusz feladatokat, amikkel jobban megy a szekér. Mire hazaérek már se neki se nekem nincsenek feladataink, csak élvezzük az életet, együtt vagyunk a gyerekekkel. A legkisebb még csak egy éves, a feleségem pedig kifordult önmagából az apja miatt. Ha az apósom nem húzna nekünk keresztbe, ez a kérdés sem születik meg. Após elveszítette a munkáját, de még nem érte el a nyugdíjkorhatárt. Anyóst már korábban leszázalékolták, így ő se dolgozik. Az ő kevés nyugdíjából élnek ketten. Ez elviselhetetlen állapot, belátom, de nem tartom őket méltónak a segítségünkre. Az após sosem szeretett engem. El akart marni a lánya mellől. A házasságunk után sem volt egy jó szava sem, csak csendben morgott rám. Ezek után miért adjak egy fillért is abból, amit én keresek meg? A feleségem viszont szeretne adni. Nem értünk egyet. Most kitalálta, hogy ő vissza menne dolgozni csak azért hogy támogassa a szüleit. Bölcsödébe adná az egy éves lányunkat, elvenné tőle azt a kisgyermekkort, amit a másik kettő megkapott, plusz a nagyobbaktól azt, hogy mindig ott van nekik. És utolsó sorban nekem is sok mindent meg kéne változtatnom a munkámban, hogy ez működhessen. Felborítaná az eddig megszokott és bevált rendszert. Mindezt az apjáért, aki sosem fogadta el a választását.
Ezzel kényszerhelyzetbe kerülök. Vagy hagyom az eddigi életünket borulni, vagy fizetek annak az embernek havonta egy összeget, akinek egy pogácsát nem adnék.
Pocsék egy hapsi vagy.
Fordított esetben tunkolnád anyuciékat, az tuti!!!
28/N
#29-es, ezt szerintem nagyon benézted. Szo nem volt róla, hogy egy napot sem dolgozott. A gyerekek előtt minden bizonnyal dolgozott, maga a kérdező is úgy fogalmazott, hogy "vissza menne dolgozni". Másrészről nagyon nem úgy tűnik, mintha a feleségnek büdös lenne a munka, hisz ő maga ajánlotta fel, hogy visszamegy, és abból támogatja a szüleit.
Harmadrészt.meg akinek ez érvágás lenne, az a.kerdező. Ő van nagyon kényelmi helyzetben annak ellenére, hogy ő a kereső fél. Hazamegy a "készbe", már nincs tennivaló, nyugi van. Ha asszonyka visszamegy dolgozni, ez megszűnik, és indul az otthoni taposómalom számára is.
"A feleség 3 gyereket szült és egy napot sem dolgozott."
Bocs, ezt az Akasha-krónikából olvastad ki? xD
(Mert nem írt ilyet a kérdező.)
"Hagyd borulni az eddigi rendszert. Külön kassza. Felesben a "rezsi, az ennivaló, a gyerekek költségei, a házimeló. Ami idő és pénz marad, mindenki ossza magának."
Bocs, de akkor a nagy igazságos 50-50 % jegyében ezt ott kellett volna kezdeni, hogy a KÖZÖSEN megálmodott és vállalt három gyerekkel fele-fele időben mennek el gyesre és gyedre, éjjel fele-fele alapon kelnek fel a hasfájós, fogfájós, sírós, nyűgös stb. gyerekhez, fele-fele alapon hozzák-viszik oviba, suliba, a gyerekek betegsége estén fele-fele arányban vesznek ki szabit, stb.
Ja, hogy ez kimaradt?
Fantasztikus, most meg már ott tartunk, hogy a gyerekszülés és nevelés (ami gyakorlatilag az egész civilizáció lényege, minden más csak körítés) csak naplopás, és ingyenélés, mert csakis az nevezhető munkának, ami pénzt hoz. Annyira kifacsart manapság az átlag értékrendje, hogy tényleg nem éri meg szülni.
Kérdező, vehetsz hörcsögöt, patkányt, vagy amit akarsz a feleségednek, de a tulajdon apját nem fogod tudni elfeledtetni vele.
Na, és az 50-50...
Az én házasságomban ez nem azt jelenti, hogy mindent ketté vágunk. Összességében nézzük az életünket és úgy hozunk döntést, ahogy nekünk a legjobb, van amit csak én, van amit csak ő csinál meg, így lesz a végén összességében 50-50. Közös kasszán vagyunk, mindketten hozzáférünk, de soha nem követeljük saját célra a mi részünket. Ez az egyenlő házasság, nem az, hogy ketté szedjük a GYED időt.
Az hogy megbeszélték, hogy egy ideig otthon lesz a gyerekekkel nem egyenlő a korábbi állításoddal, hogy egy napot sem dolgozott. És ez a megoldás mindkettőnek kényelmes volt.
Hogy egyedül el tud tartani egy családot, nem feltétlenül jelenti, hogy nagyon sokat dolgozik, vagy többet mint bárki más. Végzettség és munkakör kérdése. Ez nem menti fel az alól, ahogy az apósához és ehhez a problémához hozzááll.
Igen, olvastam, de ebben nem látok semmi extrát. Mindenki vállal plusz feladatokat, (hacsak nincs nagyon bekorlátozva a szabadideje), eltartottak számától függetlenül. De komolyan, ismeretségi körben meg magunkból kiindulva is még nem láttam olyat, aki teljesen kivonta volna magát a plusz dolgokból es kizárólag csak a 8 óra munkában gondolkodott. Szóval pont olyan mint más, ezért nem kell piedesztára emelni.
Após munkájával kapcsolatban viszont egyet értek, egy korábbi hsz-ban már irtam is, hogy rendszert nem csinálnék ebből a havi támogatásból, tehát arról szó se lehetne, hogy akkor a nyugdíjig pénzeljem. Azért időleges segítséget nyújtanék, mert ennyi szerintem meg igenis elvarható egy "gyerektől", hogy a bajban segítse a szüleit. De apóska meg ne kenyelmesedjen el, vesse bele magát a munkakeresésbe.
Kérdező, nem fogod tudni meggyőzni - de nem is szabad.
Nézd, az apósod az ő apja, akivel feltehetően jó a viszonya. Ráadásul lehet, hogy nem komál téged az öreg, de azért akkora aknamunkát mégsem folytatott, hiszen melletted van a feleséged, és szült is neked.
Az én véleményem szerint ez egy olyan döntés, ahol először Neked kell engedni, ezt férfiként mondom.
Amúgy azt nem értem, miért vannak rendre lepontozva azok a válaszok, amelyek azt tanácsolják, hogy csak egy bizonyos ideig tegyék ezt...
Én hasonló helyzetben támogatnám a párom édesapját, de - és nyugodtan meg lehet kövezni - én sem hagynám (és tudom, hogy a párom se), hogy otthon üljön és lógassa a lábát, eltartassa magát, holott tudna melózni. Szerencsére nem olyan ember.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!