Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan fogalmazzam meg a páromnak, hogy elégedetlen vagyok vele?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


Elégedetelen vagyok a feleségemmel, mert úgy érzem, hogy az évek során igénytelen lett mellettem. Nem tudom, hogy hogyan hozakodjak elő a témával már sokadjára úgy hogy ne sértődjön meg.


Lassan 11 éve vagyunk házasok, született két gyerkőcünk (8, és 4 évesek). A feleségem 100% os odaadással foglalkozik a gyerekekkel, de csak és kizárólag velük, velem nem, magát is teljesen elhanyagolja: Minden szabadidejét a gyerekekkel tölti, sajnos meglehetősen elhízott (95 kg), én 69kg nagyon keveset szoktunk mostanság beszélgetni, és az együttlétek száma is nagyon megritkult. Úgy érzem, hogy a szex egy púp a hátán. Folyton arra hivatkozik hogy fáradt, mert a gyerekek kivívják az összes energiáját. Egy hónapja átvettem a pici altatását, hogy ő normálisan tudjon pihenni. Ez be is vált, vele alszik a nagy velem meg a pici külön szobában. Ettől azt vátam volna, hogy az így felaszabaduló időt majd rám fordítja, de nem, hanem inkább a nagyobb gyerekkel foglalkozik. Az amúgy is ritka szex még ritkább lett. A felszabaduló időben "közös" családi programokat szeretne szervezni, én pedig inkább kettesben szeretnék programokat, de erre nem hajlandó, mert mindig valamilyen kifogása van. Megigérte, hogy lefogy, korábban sikerült is pár kiló, de sajnos karácsony környékén még többet hízott viszza. Baromira idegesít az hogy úgy érzem én váltzok, hogy jobb legyen, ő pedig nem. Ezért haragszom is rá, gyakorlatilag eljutottam oda, hogy mindig mindenben csak a rossz tulajdonságait látom, és folyton szapulom. Szerintetek hogyan mondjam meg neki hogy most már elegem van az egészből és kicseszettül gyorsan eredményeket szeretnék végre látni?


39/F


2018. márc. 5. 12:28
1 2 3 4
 31/39 A kérdező kommentje:
#29 Igen, mert olyan ritkák az együttlétek, hogy mire megkapom amit szeretnék sajna már nem romantikázni akarok hanem csak dugni
2018. márc. 5. 21:07
 32/39 anonim ***** válasza:
20%
Csapda, hogy romantikázz? Nem arról hadováltál itt, hogy közösen akarsz vele időt tölteni, de a gyerekek miatt nem tudsz? Nyilván azért nem akar veled közösen időt tölteni, mert te sem azt akarsz, hanem csak dugni. Érzelmek nincsenek a részedről, az ő igényeire nem figyelsz oda, és a valójában együtt töltött idő egy "csapda" mert lehet, hogy nem lesz belőle szex, de miért is lenne, ha neki úgysem jó? Vegyél guminőt,mert nem való neked nő társnak. És válj el, tedd meg neki ezt a szívességet.
2018. márc. 6. 05:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/39 Lifeishard ***** válasza:
45%

Nem értem, miért lettem 0%, de mindegy. :)

Ha valaki olvasgatja a kommentjeimet, amihez a nevemet is adom, tudja, hogy nem vagyok nőgyűlölő, sőt.

Mindezekkel együtt mondom, hogy próbáljuk meg a Kérdező oldaláról is nézni a dolgokat, ne csak a női önérzeten keresztül.

Nem írtam, hogy ő nem hibás, és azt is tudom, hogy egy nő külsejét, súlyát minősíteni főbenjáró vétek, de egy párkapcsolat kettő emberen múlik. Ezt megkérdőjelezni szerintem elég nagy öngól lenne.

Nem ismerjük a másik oldalt, csak amit a Kérdező ír (ez alapján ő kompromisszum-késznek tűnik, olyannak, aki próbál változtatni), úgy vélem, éppen ezért nem elegáns elverni rajta a port, hogy "egyedül a te hibád."

2018. márc. 6. 13:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/39 anonim ***** válasza:
83%

Kérdező, le a kalappal előtted. Egy önző, kegyetlen, ronda nőért én biztos nem tennék ennyi erőfeszítést. Szánalmasnak tartom, hogy a kommentelők jelentős része ennyire a feleség pártját fogja és a kérdező mulasztásain lovagol. A kérdező törekszik, változik, alkalmazkodik, egyszer sem tagadta, hogy ő is hibázott. A felesége egy gyufaszálat nem hajlandó odább tenni, hogy működjön a házasságuk. Szerintem nem hibáztatható azért sem, mert egy majd' 100 kilós bálnát nem dicsér agyon. Az eszem megáll, komolyan. :D Ilyen mértékű elhízásnál már nem elvárható a házastársunktól, hogy színjátékot folytasson a durcizás veszélye miatt. Eléggé álságosnak tartom, hogy egyesek szerint mintha a kérdező hajszolta volna bele a zabálásba meg a gyerekeivel való szimbiózisba. Döntsük el, hogy a kérdező feleségét felnőttként kezeljük, aki felelős a tetteiért, vagy egy gyámság alá szoruló magatehetetlen kis lényként, akivel minden csak úgy magától megtörténik és semmi beleszólása a saját életébe.


És hogy mit tegyél? Azt amit szeretnél. Eleget alkalmazkodtál. Ha van véleményed azt úgy mondd el, ahogy jól esik. Ha küzdeni akarsz úgy küzdj, ahogy jól esik, ha eleged van add fel. Épp elég ideje próbálsz őnagysága kedvében járni. Azért a gyerekeidet ne hanyagold, foglalkozz velük amennyit csak tudsz.

2018. márc. 6. 15:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/39 Lifeishard ***** válasza:
19%

Lollypop, hagyd el. :)


Ennél a kérdésnél valaki sportot űz abból, hogy azt a választ, ami a másik felelősségét IS firtatja, zsigerből lepontozza.

Ez nekem afféle aranyos kislányos durcázásnak tűnik. :)

2018. márc. 6. 15:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/39 Lifeishard ***** válasza:
19%
Csak a margóra... Ez a kérdés is jól mutatja, miért olyan gyakori a "hol vannak a rendes nők/férfiak" felsóhajtás... Elbújnak, mert nem tudnak felérni azokhoz az egyre gyakoribb tökéletes nőkhöz/férfiakhoz, akik sosem hibáznak, és minden kialakult nehézségért, minden konfliktusért, minden problémáért a másikat egyszemélyben teszik felelőssé.
2018. márc. 6. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/39 A kérdező kommentje:
Nyilván közösen jutottunk el idáig, és vsz. közösen is fogjuk megoldani. Tegnap elmondtam neki, hogy mi bánt. Sajnos tejesen támadásnak vette, és nagyon megharagudott. Reggel a fejemre olvasta az összes eddig lekövetett hibámat. Most baromira fáj mindkettőnknek. A furi az, hogy a munkahelyemre menet reggel mégis úgy érzetem, hogy megkönnyebbültem, elmondtam ami már nagyon rég nyomta a lelkemet. Remélem sikerül változtatnunk. Azt mondam neki, hogy szedje össze nyogodtan ő is, hogy mi bántja velem kapcsolatban. Egyben egészen biztos vagyok, hogy így nem szeretném folytatni, vagy változunk - mindketten - vagy előbb utóbb vége lesz. Sajna nem vagyok benne biztos, hogy a párom is szeretne változtatni, mert valahogy mindig tőlem várja a változást.
2018. márc. 6. 19:01
 38/39 anonim ***** válasza:
Az a helyzet, hogy teljesen felesleges egy nőnek elmondani, hogy kövér. Nyilván tudja, viszont helyrehozhatatlan károkat lehet vele okozni.
2018. márc. 6. 20:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/39 anonim ***** válasza:
Szia kérdező! Elteét azóta már több, momt 7 hónap. Történt vmi változás? V együtt vagytok még egyáltalán?
2018. okt. 4. 14:16
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!