Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan fogalmazzam meg a páromnak, hogy elégedetlen vagyok vele?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


Elégedetelen vagyok a feleségemmel, mert úgy érzem, hogy az évek során igénytelen lett mellettem. Nem tudom, hogy hogyan hozakodjak elő a témával már sokadjára úgy hogy ne sértődjön meg.


Lassan 11 éve vagyunk házasok, született két gyerkőcünk (8, és 4 évesek). A feleségem 100% os odaadással foglalkozik a gyerekekkel, de csak és kizárólag velük, velem nem, magát is teljesen elhanyagolja: Minden szabadidejét a gyerekekkel tölti, sajnos meglehetősen elhízott (95 kg), én 69kg nagyon keveset szoktunk mostanság beszélgetni, és az együttlétek száma is nagyon megritkult. Úgy érzem, hogy a szex egy púp a hátán. Folyton arra hivatkozik hogy fáradt, mert a gyerekek kivívják az összes energiáját. Egy hónapja átvettem a pici altatását, hogy ő normálisan tudjon pihenni. Ez be is vált, vele alszik a nagy velem meg a pici külön szobában. Ettől azt vátam volna, hogy az így felaszabaduló időt majd rám fordítja, de nem, hanem inkább a nagyobb gyerekkel foglalkozik. Az amúgy is ritka szex még ritkább lett. A felszabaduló időben "közös" családi programokat szeretne szervezni, én pedig inkább kettesben szeretnék programokat, de erre nem hajlandó, mert mindig valamilyen kifogása van. Megigérte, hogy lefogy, korábban sikerült is pár kiló, de sajnos karácsony környékén még többet hízott viszza. Baromira idegesít az hogy úgy érzem én váltzok, hogy jobb legyen, ő pedig nem. Ezért haragszom is rá, gyakorlatilag eljutottam oda, hogy mindig mindenben csak a rossz tulajdonságait látom, és folyton szapulom. Szerintetek hogyan mondjam meg neki hogy most már elegem van az egészből és kicseszettül gyorsan eredményeket szeretnék végre látni?


39/F


2018. márc. 5. 12:28
1 2 3 4
 1/39 anonim ***** válasza:
90%
Pontosan így! Mondd el neki őszintén, hogy mit gondolsz és próbáld meg rávenni, hogy jobbá tegyétek a kapcsolatotokat EGYÜTT.
2018. márc. 5. 12:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/39 anonim ***** válasza:
88%
Mikor felnőtt emberek nem tudják, hogy hogyan tegyék meg a nyilvánvalót, de már két gyerekük van. A "Hülyék paradicsoma" egy próféta? :O
2018. márc. 5. 12:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/39 anonim ***** válasza:
69%

Másképp nem tudod, csakis így, ahogy leírtad: Hogy rosszul esik, hogy a gyerekek 100%-ban lekötik, végysz tönbb minőségi időre, hiányolod a szép és vonzó nőt, aki volt régebben.


Itt nincs más meg szebb út erre. Ha ez nem rázza fel őt ebből a szituációból... eljön az az idő, hogy nálad betelik a pohár. :/


Kitartást!


29/N

2018. márc. 5. 12:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/39 anonim ***** válasza:
93%

Miért akarsz vele szexelni, ha kiborít a alakja. Amit ide leírtál azt el kellene neki mondani.


kicseszettül gyorsan eredményeket szeretnék végre látni

Ezt a fogyókúrára érted, vagy a szexre?


Egyébként te az évek során miben változtál, neked mik a hibáid, milyen a feleségedhez való hozzáállásod, illetve szerinted ő milyennek lát téged? Szerinted szerethetőnek tart, fel tudnád még korbácsolni a szenvedélyt benne? Hmm?

2018. márc. 5. 12:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/39 A kérdező kommentje:
Az a gondom, hogy általában csak nagyon nyers őszinteséggel tudom a kritikát tálalni, és vérig sérteni meg nem akarom.
2018. márc. 5. 12:39
 6/39 anonim ***** válasza:
10%

Nálunk is hasonló dolgok voltak, végül még az egész megkoronázásaként beleült egy faszba...

Meg is lett reptetve, aztán kapálózott, mondom huzzál ha eddig ennyi eszed volt és nem értékelted hogy minden a segged alá volt rakva. Csak hápogott,.... most két és fél év után kezdett lefogyni, adni magára mert rájött így zsírdisznóként a kutyának sem kell.

2018. márc. 5. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/39 A kérdező kommentje:
Abban biztos vagyok, ha otthagynám tuti lefogyna, merthogy rájönne máshogy nem tud magának párt szerezni
2018. márc. 5. 12:44
 8/39 anonim ***** válasza:
88%

"Az a helyzet, hogy bánt, hogy 100%-ig a gyerekek kötnek le téged, rám időd sincs, nem csinálunk közös programot, a szexuális életünk sem megfelelő és rajtad sem látom azt, hogy igényed van a változásra mind külsőleg, mind a helyzetet illetően. Szerinted nem kéne erről beszélnünk és helyrehoznunk a házasságunk? Mert ez így nem állapot, nekem ez így rossz."


Ez nem bunkó, nem nyers, rövid és őszinte, lényegretörő. Talán így nem sérted vérig.

2018. márc. 5. 12:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/39 anonim ***** válasza:
56%

Még annyi hogy természetesen a lelkiismeteted megnyugtatása végett, próbáld neki elmondani ezeket a dolgokat. De ne miközben otthon ordít a két gyerek. Szervezd úgy hogy valaki vigyáz a gyerekekre ti pedig nyugodtan elmentek akár vacsorázni akár egyet sétálni és elmondod neki hogyan érzel.

Ezzel kap egy utolsó esélyt, ha nem él vele az már az ő baja.

2018. márc. 5. 12:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/39 anonim ***** válasza:
88%

Milyen vicces, ahogy a férfiak többsége azzal vigasztalja magát, hogy az asszony másnak úgy sem kéne.

Hát nem biztos:)

Azért annyit megjegyeznék, hogy ha egy nő nem kívánja a szexet az urával annak lehetnek ám olyan okai is, hogy talán túl unalmasnak, egyhangúnak, fantáziálatlannak tartja. Az is lehet, hogy tudja, hogy az ura csak üríteni akar, meg a házastársi kötelezettség... mert ha igénytelennek tartja valaki a feleségét az minden pillanatában érezteti is vele és miért tenne másképp a hálószobában?

2018. márc. 5. 12:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!