Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan fogalmazzam meg a páromnak, hogy elégedetlen vagyok vele?
Sziasztok!
Elégedetelen vagyok a feleségemmel, mert úgy érzem, hogy az évek során igénytelen lett mellettem. Nem tudom, hogy hogyan hozakodjak elő a témával már sokadjára úgy hogy ne sértődjön meg.
Lassan 11 éve vagyunk házasok, született két gyerkőcünk (8, és 4 évesek). A feleségem 100% os odaadással foglalkozik a gyerekekkel, de csak és kizárólag velük, velem nem, magát is teljesen elhanyagolja: Minden szabadidejét a gyerekekkel tölti, sajnos meglehetősen elhízott (95 kg), én 69kg nagyon keveset szoktunk mostanság beszélgetni, és az együttlétek száma is nagyon megritkult. Úgy érzem, hogy a szex egy púp a hátán. Folyton arra hivatkozik hogy fáradt, mert a gyerekek kivívják az összes energiáját. Egy hónapja átvettem a pici altatását, hogy ő normálisan tudjon pihenni. Ez be is vált, vele alszik a nagy velem meg a pici külön szobában. Ettől azt vátam volna, hogy az így felaszabaduló időt majd rám fordítja, de nem, hanem inkább a nagyobb gyerekkel foglalkozik. Az amúgy is ritka szex még ritkább lett. A felszabaduló időben "közös" családi programokat szeretne szervezni, én pedig inkább kettesben szeretnék programokat, de erre nem hajlandó, mert mindig valamilyen kifogása van. Megigérte, hogy lefogy, korábban sikerült is pár kiló, de sajnos karácsony környékén még többet hízott viszza. Baromira idegesít az hogy úgy érzem én váltzok, hogy jobb legyen, ő pedig nem. Ezért haragszom is rá, gyakorlatilag eljutottam oda, hogy mindig mindenben csak a rossz tulajdonságait látom, és folyton szapulom. Szerintetek hogyan mondjam meg neki hogy most már elegem van az egészből és kicseszettül gyorsan eredményeket szeretnék végre látni?
39/F
Mégis 0%-os :D
Nem igazán értem, hogy mégis hogyan lehet változást elvárni, ha megpróbálunk hazudni és azt érzékeltetni, hogy nincs semmi baj. Ennek mi értelme?
Ha anyámék a fejemet simogatták volna minden alkalommal amikor 1-est kaptam valszeg sehol nem tartanék ...
Nem egyszerű eset...
Kérdező!
Mindenképpen meg kell beszélnetek a dolgokat, mert ha így marad minden, a gyerekek fogják megszívni.
Lehet, hogy azért hagyja el magát, mert valamit nem kap meg, de ezt így biztosra kijelenteni, és az egészet a Te nyakadba varrni szerintem kisstílű dolog: neki is van szája, ő is felnőtt ember, elmondhatja ő is, mi bántja (ha tényleg bántja valami, és nem az van, hogy "elfelejtett" feleség is lenni...).
Fontos, hogy ha megbeszélitek, Te is hajlamos legyél hideg fejjel fogadni a kritikát, és legyen szándék benned a változásra, bár a leírtak alapján én azt látom, Te próbálsz nyitni felé.
piroska és a farkas:
Ő is dolgozik. Sajna én sem vagyok egy minta apa, vsz. korábban kellett volna :(
Tehát:
Nem vagy egy minta apa.
Nem jó veled a szex (valószínűleg)
Folyton érezteted vele, hogy taszító a számodra.
Miért is változtatna a helyzeten? A gyerekektől megkapja az érzelmeket, az evéstől pedig az instant kielégülést. Veled nem olyan jó a szex, hogy azzal vezesse le a stresszt, úgy tűnik. Szerintem azt gondold át hogy valóban akarsz e változtatni a helyzeten. Aztán őszinte beszélgetés, esetleg párterápia.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!