Működhet közös kassza két olyan ember között, akiknél a nő 500-at, a férfi pedig 180-at keres? (nettó)

Amit leírtál, azok közös célok. Amik természetesen közös kasszából mennek. Egy gyerek közös dolog, ez teljesen természetes. De gyereket nem úgy vállalunk, hogy na holnap akkor megszülöm. Már most félre van rakva pénz, ami majd a babacuccokra megy, pedig várni akarunk még vele. De ettől függetlenül a gyerek kiadásain kívül semmilyen plusz pénz nem kell a páromtól. Az egyéni dolgaimra, céljaimra nem fogom az ő pénzét költeni. Ha nem engedhetem meg magamnak, akkor nem. De eleve nem is szülnék úgy gyereket, ha egyedül a saját pénzemből nem tudnám eltartani.

Viszont ennek a témához semmi köze. Az, hogy pici babával eltart a párom egy természetes, szükségszerű dolog. De ha nincs gyerek vagy már nagyobb és mindketten dolgozunk, akkor megint csak visszatér az eredeti állapot. Azért nem értem ezt a gyerekkel dobálózást, mert ez egy rendkívüli helyzet. Ahol nem a tiéd a pénz, hanem a gyereké. Nem te kerülsz ezáltal jobb anyagi helyzetbe a párodon felkapaszkodva. Semmi köze a párkapcsolat pénzügyeihez, csúnya hasonlat se olyan, mint a rezsi, amit igyekeztek egyenlően fizetni, hiszen ketten csináltátok, kettőtök felelőssége.

Egymást szerető emberek között ez nem lehet probléma, akárki is keres többet. Persze valóban kellenek a közös célok, és ne az legyen, hogy a kevesebbet kereső csak pénzeszsákot lát as másikban.

Én mindig döbbenve olvasom, akiknek akkora az egójuk, hogy könyvelést vezetnek róla, nehogy a párjuk véletlen többet költsön rájuk.

Hosszútávra terveznek, nem pár hónapos kavarásra.

Ráadásul bármikor fordulhat a kocka. Bárki elveszítheti a munkahelyét, baleset érheti, lebetegedhet. A másik fél is kerülhet sokkal jobb körülmények közé.

"Párom jó ideig sokkal többet keresett mint én, mégsem fogadtam el semmit. "

Hát ne haragudj, de az ilyen önérzetnek semmi értelme. És annak sem, hogy az egyik fél márkás ruhákban jelenik meg, a másik meg kínaiban tündököl.

Ha nekem van, szívesen adok, de amikor nem volt, elfogadtam. És nem éreztem magam emiatt ingyenélőnek, egyszerűen ez volt a helyzet. Nyaralást is elfogadtam mikor nekem nem tellett rá, a másik meg sem érezte.

Ha neked a pénz többet jelent, mint a szerelmetek, közös élmények, akkor igen csak anyagias vagy, akkor is ha egy vacsorát nem fogadsz el, mert azon a pár ezer Forinton is rugózol, nehogy rád költsék.

Nem értem, miért ilyen fillérbaxó, pénzközpontú sok ember.

Sem adni, sem elfogadni nem tudnak. Ülnek a kis vagyonkájukon és számolgatják.

Tőlem soha senki nem sajnálta a pénzét, bár nem is kértem soha semmit, mégis kaptam. És mióta nekem is van, én sem sajnálom.

Egy komoly párkapcsolatba nem fér bele a méricskélés.

Azért félmilliós fizuból még nem lesz egyből több milliós autó, és jellemzően inkább azok villognak olyan kocsikkal, akik nem tehetnék meg, és inkább nagy hitelekbe verik magukat, csak hogy megmutassák a hülye autót. Apám megkeresett ennyit nyugdíj előtt, de autóból mindig használtat vett, és nem az volt neki fontos, hogy villogjon vele, hanem hogy használni tudja, megfeleljen az elvárásainak, el tudjon menni vele oda, ahova kell, alkalmas legyen arra a terepre, ahol használja, jó állapotú kocsi legyen, megjegyzem, ő is kíméli.

Soha nem azok rázzák a rongyot és nem azok hivalkodnak a pénzzel, akik jómódúak vagy gazdagok, az egy külön világ. Abban a faluban is, ahol anyám felnőtt, a szegényebbeknek volt minden ünnepre újonnan varratott ruhájuk, mert valójában szégyellték, hogy szegények, és így nem érezték annyira szegénynek magukat, én meg nem azért vásárolok egyes darabokat a kínaiban, mert annyira szarrágó vagyok, hanem mert ott kapok olyat, ami számomra megfelel. Hosszú szárú csizmából meg kellett vennem a húszezres darabot, mert olcsóbban nem kaptam olyat, ami jó lett volna rám, amiből meg tudok olcsóbbat is, mert az olcsóbb is ugyanolyan jó, akkor azt választom, amiből nem, és feltétlenül szükséges, azt meg kifizetem (egy ésszerű határig persze).

Igen, a nagy anyagi különbségnek lehetnek problémái, de két intelligens ember ezt meg tudja oldani.

Még pár dolgot hozzátennék, amin nagyon gondolkozzatok el. Anyagiakban segíteni a páromat a legkönnyebb dolog. Sem szeretet nem kell hozzá, sem jó kapcsolat. Őszintén szólva ha egy majomnak a kezébe nyomsz egy 20 ezrest ő meg tovább adja a párjának ugyan ez a kategória. De úgy kifejezni valaki iránt a törődésemet és szeretemet, hogy szinte semmi kézzel foghatót nem adok neki, na AZ a szerelem és az igazi törődés. Sokkal többre értékelem, ha rászánja az energiát és szed nekem egy csokor pipacsot (ami a kedvenc virágom), mint ha hazaállít egy Million Roses csokorral. Hülye példa, de jobban örülök egy párszáz forintos vicces feliratos tangának (amiket imádok), mint egy Victoria's Secret szettnek. Ne étterembe vigyen kajálni, főzzünk együtt, vagy csináljon ő kaját ha hulla vagyok és nincs rá energiám. Ne vegyen nekem drága kávékülönlegességeket, elég ha reggel ő főzi a kávét és ágyba hozza. Ha siet valahova és az én kocsimat viszi el, akkor nem teletankolja, hanem lemossa, mert tudja, hogy gyűlölök kocsit mosni. Az anyagi dolgok számomra semmilyen értéket nem képviselnek. A pénz egy eszköz, amiből kifizetjük a számlát meg megvesszük amire szükségünk van, nem pedig egy eget rengető nagy dolog. Mikör eljöttem otthonról édesanyám annyit mondott, hogy "kislányom, soha nem foglak tudni nagy pénzekkel támogatni, de egy tányér meleg leves mindig várni fog itthon ha jössz." És ez számomra mindennél többet jelent a mai napig. A törődést, az összetartozást nem az anyagiakban kell kifejezni. Megvan mindenem amire csak vágyhatok, ennél többre nincs szükségem anyagi téren. Hozza föl a nehéz szatyrot, vegye le ami magasan van, segítsen a házimunkában, lelkileg támogasson ne anyagilag.

De persze biztosan az én mentalitásommal van a gond, hiszen itt mindenki 150 éve érett jajj de happy kapcsolatban van, és véletlenül sem azért közös kasszázik vele a párja, hogy addig se hisztizzen az anyagiak miatt. :)