Hogyan vészelitek át azt az időszakot, amikor nincsen párotok?

valóban lehet az ilyen "társfüggő" egyéneket lelki betegnek nevezni, vagy sérültnek, vagy mit tudom én még minek, de gondoljatok bele abba, hogy a mai rohanó életmódunknak köszönhetően az embereknek nincsenek idejük egymásra (tisztelet a kivételnek, de az ritka és akkor is egy szűk kört érint a dolog) az igazi emberi kapcsolatok az érdek kapcsolatok, érdekbarátságok vették át, a nehezen megszerzett tárgyi dolgokon nehezen tudunk osztozni másokkal, mert félünk, hogy elveszítjük, Félünk az emberektől és bizalmatlanok vagyunk másokkal. És a médiának is ez a célja, hogy olyan értékeket sorakoztat fel, ami a szingliséget, a macsó, nőhajhász férfiakat részesíti előnyben, mert nekik nincsen családjuk ezáltal a munkával is többet tudnak tölteni, ünnepnapokon is lehet rájuk számítani, nem kell a gyerekek miatt betegszabadságra menni... szóval ez az egész dolog felülről jön és eleve el van *va. Te pedig, mint egyén próbálj meg ehhez igazodni, szerezd meg a diplomád, mellette dolgozz, legyél a családoddal, vigyorogj, legyél felszabadult, barátkozz, bulizz, sportolj, nézz ki jól... értitek, miről beszélek?

én most abban az ( nevezzük így: ) életszakaszomban vagyok, amikor azt érzem, hogy minden változik és egyfajta biztonságot nem találok az emberi kapcsolatokban sem, mert nem tudom, hogy aki most mellettem van, számíthatok-e rá holnap. (baleset, még le írni sem tudom milyen dolgok...) egy félelem van bennem, a biztonságérzetre törekvés vágya, amit nem találok, mert olyan gyorsan változik minden körülöttem, hogy ehhez képtelen vagyok alkalmazkodni egyik napról a másikra. Lehet, hogy ezt még nem érted, de szerintem mindenkinek van az életében egy ilyen időszak... és elég sokan vagyunk, csak nem tudják megfogalmazni, hogy mi miatt szoronganak...

:D