Meddig "érdemes" egy depressziós emberért küzdeni egy párkapcsolatban? (Úgy, hogy a depressziója miatt már egyre kevésbé képes kedvességre, és arra, hogy értékeljen engem. )

Figyi, egy dolog a szeretet, meg más dolog a boldogság. Szóval lehet, hogy szereted, de 19 éves vagy kb. ha jól tippelem. 19 évesen neked még felhőtlenül kéne élvezned az életet, nem morfondírozni, hogy mi van vagy mi lesz. Attól, hogy szeretsz valakit, még nem jogosít fel a szituáció vagy az egyén arra, hogy te boldogtalan légy mellette és lehúzzon a mocsárba téged is. Neki kell akarnia kijönni ebből, máskülönben csak egy kolonc leszel a nyakán, amolyan vígaszdíj, lelki fájdalomcsillapító.

UI: mi ez az üzlet amúgy, lehet rendelnék cuccot, ha frankó. :)

Tényleg nagyon átérzem a gondod, mintha tegnap lett volna az enyém is.

Én is annyi szeretetet öntöttem felé, próbáltam kiszedni, valamelyest javult is a helyzete, sikerült is munkát találnia (előtte nem bírt kb dolgozni, volt hogy ki sem bírt kelni az ágyból). Illetve a gyógyszeradagot is fokozatosan csökkenteni tudta orvosi felügyelettel. Azóta is dolgozik, bár nem beszéltem vele kb december óta, de ha másra nem voltam jó, legalább segítettem neki kijönni egy gödörből :)

Tényleg a te toleranciaküszöbödön múlik, hogy meddig bírod. Ha elkezdesz testi tüneteket produkálni (lebetegszel, levert vagy, kezded átvenni a depressziós hangulatát), akkor kell elkezdeni erősen gondolkodni a kilépésen, mert ott kezd az egészséged rovására menni! És azt ő sem akarná!

Én komoly depressziós beteg vagyok. Amit tudok javasolni, hogy próbáld meg először finoman, aztán kicsit komolyabban rávenni arra, hogy húzzon el legalább egy pszichológushoz. (ha még ezt nem tetted meg)

Hosszú távon te is rámehetsz, szóval én azt javaslom, hogy lépd ezt meg. Ha nem hajlandó magán segíteni, akkor Isten sem fog tudni. Veszett fejsze nyele.

A pároddal egy gond van:

Nincs igazán betegségtudata, és nem fogadja el a segítséget, pedig mindenképp szüksége van szakemberre.

Igen, lehet, hogy kapna libidóölő gyógyszereket, de azok amúgy is csak tünetkezelésre lennének jók: a betegség maga hosszú terápiák sora által tud elmúlni.

Igen, a párkapcsolat segít a mentális betegeken, enyhít az állapotukon, de ahhoz sajnos kevés, hogy meg is gyógyuljanak.

Egyébként többet a barátom tudna segíteni, mert itt én vagyok feltehetőleg borderline (ezt nyáron vizsgáltatjuk ki, amikor véget ért már az egyetemi vizsgaidőszak.) Én viszont együttműködő vagyok - vagyis nem mindig, bevallom, de azért a te párodnál sokkal jobban.

21/L

Nézd, szerintem alapvető szabály, hogy nem küzdesz erősebben, mint az, akin segítesz.

Ez remekül elválasztja a sz_rt a májtól, a lehúzósokat a valóban talpraállni akaróktól.

Nos, itt az első variáció áll fenn. A figura egyáltalán nem küzd semmivel se, nem hogy a depressziójával! Ráadásul ugye... a profi segítséget is elutasítja.

Nnomost akkor szerinted ő talpra akar állni valaha is?

NEM.

Akkor neked sem kell a problémájával foglalkozni. Semmilyen formában! Ez van, oszt jónapot.

Ha így neked elfogadható a dolog (van olyan is, hogy a másiknak a kisebb hibák úgymond "beleférnek"), akkor maradj mellette. Ha nem, akkor lépj.

Nemrégiben jöttem ki egy depressziószerűségből, alatta folyamatosan kapcsolatom volt.

De nálunk úgymond "családi vonás" a hajlam az ENYHÉBB depressziókra.

Én változtatni akartam, mikor elég erős lettem, hogy beismerjem magamnak. Magamtól nem ment, az első pszichiáter sem tudott segíteni. A második viszont IGEN.

Az egyik családtagom komolyan depressziós lett, ő egy másik típusával mint én. Nem akart kijutni max gyógyszert szedni volt hajlandó. Évekig próbáltam segíteni, de semmi sem javult. Végül feladtam.

A tapasztalat: ha nem akar meggyógyulni nem is fog. Ha te erőlteted csak téged fog kikészíteni és akkor te is mehetsz dokihoz.

A gyógyszerről: elég nagy választék van, ha az egyik mellékhatása esetleg túl nagy, akkor lehet mást találni.

Am egy kisebb állandó levertséget a napi sportolás is meg tud javítani, de itt szerintem nem erről van szó.

Hasonló volt az exfeleségem. Azok a dolgok amiket írtál nálunk is megvoltak. Valóban kis dolgokból is problémát generált. Áldozatnak állította be magát. Nem elégedett meg semmivel, pedig családok éltek körülöttünk sokkal roszabb helyzetben. Talán szülés utáni depresszióból jött mindez. Ő segítséget nem kér mert neki semmi baja, én vagyok a hülye, én nem szeretem eléggé... Végül megcsalt. Jó mondom itt a vége. Elhagytam, azóta érdekes módon nem depressziós...

Nála csak hiszti volt az egész, belekényelmesedett a kapcsolatba, ő csak kapni akart, adni nem igazán. Így járt.

Lehet a te párodnak is kellene valami ami felrázza. Megpróbálhatod hogy szakítasz vele a viselkedésére hivatkozva, hogy mit tesz ezek után, változik e?

Nem. Mivel nem is hajlandó segítséget kérni, semmi értelme.

Akkor éljen besavanyodva, de EGYEDÜL, nem tönkretéve másokat!

Voltam ilyen helyzetben, hát egy kalap szar volt a kapcsolat, ő állandóan benn gubbasztott, sehová! nem lehetett menni vele, sokszor egész hétvégén aludt, vagy a szobában ücsörgött... másfél év után már én is tök ramatyul voltam, egy senkinek éreztem magam, nemhogy nőnek, a szex pocsék volt... felejtős az ilyen ember!