Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Túl sokat várok, vagy jogos a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Túl sokat várok, vagy jogos a kiakadásom?

Figyelt kérdés

A párom és én 1,5 éve vagyunk együtt (kb 1 éve együtt is élünk). Ő 35, én 29 éves vagyok, én vagyok a nő.

A kapcsolat elején jól kijöttünk, nagyon egymásra találtunk, hasonló az értékrendünk, sokmindent hasonlóan látunk, stb.. és itt jön a DE.

Egyre több dolog zavar benne, és lassan már kezdem úgy érezni, lehet, hogy nem egymásnak teremtett minket az ég. Csak hogy néhány dolgot felsoroljak, nyáron a szüleivel utazott (mi kettesben nem nyaraltunk), a Szentestét vidéken, a szülői házban tölti, pedig én kettesben szerettem volna (persze utána együtt utaztunk volna hozzánk és hozzájuk is), a szüleinek még nem mondta el, hogy csak 24-én megy haza, mert 23-án este ketten "karácsonyozunk", tehát úgy érzem, hogy még talán nem kész teljesen egy önálló, felnőtt kapcsolatra.

Ezen kívül ami folytonos vitát szül köztünk, hogy neki nagy szabadságra van szüksége. Ez abban nyilvánul meg, hogy minden nap kell x idő, amíg elvan magában, űzi a hobbiját (otthon), és a kapcsolatra kevesebb időt szán, (minőségi időre gondolok), első ő saját maga. Sok vita, veszekedés van köztünk főleg emiatt, hogy ő ennyire öntörvényű, az én véleményem nem mindig számít, és talán kevésbé "kapcsolatorientált".

Engem ezek a dolgok zavarnak, és nem tudom eldönteni, hogy én várok túl sokat és irreális dolgokat, vagy egyszerűen csak nem illünk össze?


Előre is köszönöm az építő kritikákat, véleményeket, tapasztalatokat.



2016. dec. 15. 13:56
1 2 3
 1/28 anonim ***** válasza:
72%
Jézusom, ez egy 35 éves anyuci pici fia. Menekulj
2016. dec. 15. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/28 anonim ***** válasza:
100%

Az tény, hogy mindenkinek kell - naponta, kétnaponta vagy ahogy igényli -, hogy magával foglalkozzon, kikapcsoljon, elvonuljon a világ elől, de az persze megint fontos, hogy ez mellett mennyit tesz a kapcsolatért. Viszont a leírtak alapján nem gondolom, hogy csak az lenne a gond, hogy ő jobban magának való, te pörgősebb és itt ütköznek az érdekek, hiszen itt alapból éretlenségre utal, hogy a szüleitől ennyire nem tud leválni, hiszen nem 16 éves. Persze az jó, ha az ember a szüleivel jóban van, de emiatt nem kellene a párkapcsolatát elhanyagolnia vagy háttérbe szorítania.


Mondjuk kérdés, hogy miért részesíti most őket előnyben? Lehet, hogy betegek vagy nagyon öregek és ezért nem akarja, hogy úgy érezzék, hogy elhagyta őket. A párod anyagi helyzete sem mindegy, mert lehet, hogy a szülei nyalarlni meghívták a párod, amúgy nem lenne rá pénze (mondjuk felajánlhatták volna, hogy négyesben menjetek), és nem tudni, hogy ti ketten hogyan álltok anyagilag, hogy megengedhessetek magatoknak pl. egy valamire való wellnesst.

Hogy jössz ki a szüleivel?


Szóval itt sok részlet hiányzik és fontos lenne, de ha csak a leírtakat veszem figyelembe, akkor szerintem éretlen még egy komoly kapcsolathoz 35 évesen, aztán lehet, hogy az is marad. Próbáljátok megbeszélni és alkalmazkodni egymáshoz, összecsiszolódni, és ha úgy tűnik, hogy nincs változás, akkor tényleg nem egymásnak teremtett titeket az ég.

2016. dec. 15. 14:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/28 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem ennek semmi értelme, és ebből szűrtem le: "első ő saját maga."


Egy kapcsolatban törekedni kell arra, hogy egyik fél se sérüljön. Tehát fontos természetesen az én szerepe is (tehát hogy mindenkinek legyen saját tere amikor azt csinál, amit akar), de ott a mi is. Ha számára csak az én a fontos, akkor nincs mi.


Az, hogy a szüleivel ilyen szoros a kapcsolata, hát istenem, még gondolom nem élt külön tőlük, csak most, így nem volt ideje még hozzáedződni ahhoz, hogy leváljon a szüleiről.

De lehet, hogy ő nem is akar, és ez a probléma.


Ha már együtt laktok, akkor ti vagytok az első, és csak utána jönnek a szülők.

2016. dec. 15. 14:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/28 A kérdező kommentje:

Köszönöm az eddigi válaszokat!


#2: ilyenről nincs szó, hogy betegek, nagyon jól tartják magukat.

Tény, hogy ez az utazgatás szokás náluk, de én akkor is úgy gondolom, hogy ebben a korban már a saját "családdal" kéne nyaralgatni. Egyébként lenne rá pénzünk nekünk is, ha nem is minden évben külföldre, de akár egy belföldi nyaralásra mindenképpen..

A szüleivel egyébként jól kijövök, ők is kedvelnek engem.


#3: de, élt már külön, sőt, elég hosszú ideje nem él már a szüleivel. Viszont nagyrészt egyedül élt, vagy haverral, nővel nem igazán.

2016. dec. 15. 14:24
 5/28 anonim ***** válasza:
81%
Egyértelmű, hogy ezzel a férfival nem lehet jövőt tervezni. Szeretnél családot? El tudod képzelni, hogy egy ilyen embernek szülj?
2016. dec. 15. 14:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/28 A kérdező kommentje:
Na hát ezaz, éppen ezért vagyok most gondban. :) Mert sok-sok jó tulajdonsága is van, ami miatt megszerettem - és szeretem is még mindig - de ezeket úgy érzem, nem tudom elfogadni. A kérdés az, hogy vajon változhat e, ha türelmes vagyok..
2016. dec. 15. 15:39
 7/28 A kérdező kommentje:
Ja, és igen, szeretnék családot, akár 3 gyereket is :D persze aztán ki tudja, mit hoz az élet, de jó lenne:) Csak ahhoz ugye meg kéne állapodni, és egy olyan férfi mellett, akivel mindez megvalósítható..
2016. dec. 15. 15:41
 8/28 anonim ***** válasza:

A kérdés első felét szerintem te reagálod túl.

Még csak másfél éve vagytok együtt, és lássuk be, az ma már nem valami sok idő. Házasok se vagytok, gyerek sincs, szerintem nincs azzal semmi baj, ha ekkor még külön tötltitek a karácsonyt, mindenki a "saját családjával".


A másik meg... ő ilyen fajta, hogy magára sok időt áldoz. Vagy elfogadod, vagy keresel valaki olyat, aki hozzád illik és elegendő időt szán a kapcsolatra.


Ő egyszerűen nem olyan beállítottságú a kapcsolatok terén, mint te - ezek szerint. Ezt el kell fogadni, és nem szenvedni, meg veszekedni. Nem illik össze mindenki mindenkivel, hiába tudnak egy jó beszélgetést folytatni és egyezik a világképük.


A nyaralás engem is zavarna, bár itt is függ attól, hogy a szülők fizették-e az utat, ha igen, persze hogy nem mehetsz, ti megengedhettétek-e volna magatoknak a kettesben töltött nyaralást, stb, tehát erre információ híján nem mondok semmit.

2016. dec. 15. 16:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/28 A kérdező kommentje:
#8 köszönöm neked is a választ! Az utazós részre is kitértem kicsit bővebben az egyik válaszomban (4.komment).
2016. dec. 15. 16:22
 10/28 anonim ***** válasza:

Nekem személy szerint a leírtak alapján semmi gondom nem lenne a pasiddal. Egyedül a Szenteste az, amit máshogy is lehetne tervezni, ha már régebb óta együtt vagytok. Mondjuk elvisz téged is hozzájuk. De amiket még írtál, azokat nem látom akkora problémának, dehát mások vagyunk.

34/N

2016. dec. 15. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!