Ez milyen női reakció, voltatok már ilyen helyzetbe? Vagy csak sztem abszurd?

Én nő vagyok, de nem tudnék elviselni egy ilyen hp-t , aki minden egyes vita alkalmával szakít.. aztán meg vissza minden eredetibe pár nap múlva.

Ez szerintem valamiféle érzelmi zsarolás. Nem normális dolog az biztos.

Én arra tudok tippelni, hogy retteg attól, hogy te szakítasz vele a veszekedés folyamán, vagy később, és ezért megy hirtelen felindulásból a dolgok elé. Abszolút irreális az egész, és jó lenne erről beszélnetek. Nem kell letámadni, hogy ez azért lenne, amit leírtam, de kérdezd meg tőle, hogy miért viselkedik így ilyenkor, miközben te nagyon szereted, és ezzel borzalmasan megbánt.

Én egyszer "játszottam el" ezt párommal még a kapcsolatunk elején, amivel nagyon ráijesztettem, és borzalmasan szégyeltem magam utána. Azóta ha ritkán össze is veszünk, sose jön elő ilyesmi. Ha haragszom is rá, mondom neki, hogy szeretem, csak ez most rosszul érintett. Aztán ha lenyugodtak a kedélyek, már csak nevetünk a dolgon. De nekem pl még mindig gondot okoz, hogy nagyon szeretem, és félek, hogy elhagy, pedig nincs erre semmi okom, csak most már rémálmaimban jön elő ez az érzés.

Ezzel csak annyit, hogy sok nőnek problémát okoz valóban elengednie magát, hogy elfogadja, valóban erős a kapcsolata, és nem fogja a másik csak úgy eldobni, és ilyenkor hajlamosak bután viselkedni. Őszinte kommunikációval és sok szeretettel ez azonban csak átmeneti időszak. Úgyhogy beszélj vele, és kezdjetek el dolgozni rajta :)

Így akar sakkban tartani, meg elérni azt, amit szeretne.

Ami majd szépen odáig jut az ilyen típusú libuciknál, hogy:

Gürizel reggeltől estig, ő otthon babázik, rendelget magának az ebayról(te pénzeden), kibeszél a barátnőivel, illetve a neten keresgél magának dugópartnert(mert szemét módon elhanyagolod őt) végül elválik, utcára rak, ő meg majd sír 3 gyerekkel, milyen szemetek a férfiak.

Nem hiszem, hogy csak női reakció, nekem a pasim volt ilyen.

Akármi volt, minden vita úgy zárult, hogy elviharzott, látványos szakítás, aztán két nap múlva puncsol, hogy ő nem úgy gondolta. Volt, hogy pár nap után elkönyveltem, hogy OK, most komolyan gondolta, szakítottunk. Vagyis szingli vagyok, és független. Aztán mikor megtudta, hogy randiztam valakivel, akkor már aznap este írogatni kezdett megint, még a végén én voltam a rossz, amiért nem vártam ki türelemmel, hogy nagy kegyesen felkeressen.

Én ezt nem sokáig bírtam, mert rájöttem, hogy ezt a "jojó effektust" azért csinálja velem, mert meggyőződése, hogy ha a lábát törli belém, akkor is visszafogadom, mert én olyan fülig szerelmes vagyok.

Elég hamar elillant a lila köd, és legközelebb, mikor előadta egy vitánál megint a magánszámát, bennem valami akkor bekattant, hogy nekem viszont tényleg itt volt elég.

Legközelebb mikor rám akart írni, akkor leesett neki, hogy én is tiltottam. Mivel neki szokása volt tiltani, és eltűnni, sokszor a családja se tudta, hol jár.

Aztán felkeresett személyesen, pitizett, hogy nem úgy gondolta, tudom, hogy milyen, stb. De részemről ez már így is túl sokszor volt újra kezdve.

Azt nem értette meg, hogy ő lehet, hogy nem gondolja komolyan, de én igen. Én minden ilyen szakítást komolyan vettem, megsínylettem, és szenvedtem miatta.

Ezek mi vagyunk 7 éve! :D

Na én a nő vagyok (csomó kis baromság után inkább feladom, jól elvagyok a párommal, de néha összeveszünk... stb). A párom a türelmes, és viseli a hülyeségeimet. Próbálja egyben tartani a dolgokat.

Na elmondom nőként nálam mi volt (és az a gyanúm, nálatok is ez lesz). Mi is barátságból rajtoltunk, majd lett ez vonzalom és szerelem. Amíg el nem kezdtünk járni addig szinte minden tökéletesen ment. De miután jártunk, akkor egy nagyon súlyos dologgal kellett szembesülnöm (amit akkor ilyen tudatosan nem láttam még át), az a bizalom kérdésköre. Amíg haverok vagyunk, addig nincs tétje a dolognak. De egy kapcsolat arról szól, hogy másikban meg kell bízni, és ha olyan háttere van a lánynak, akkor ez nagyon nehéz. Hiába volt a párom remek ember, én otthonról azt hoztam, hogy még a saját anyádban sem bízhatsz meg, mert hátba döf.

Szóval mindig fel akartam adni ha valahol kilógott a lóláb.

Akkor kezdtem el komolyan venni a kapcsolatot, amikor a sokadik ilyen kör után ott tartottunk és ismét bedobtam az "akkor szakítsunk" kártyát. És a párom kb a következőket mondta nekem:

Rendeben, ha szeretnél, ha neked úgy jobb, akkor szakítsunk. De azt tudnod kell, hogy én egyszer szeretek igazán, és ha szét vállunk akkor halott vagy a számomra. Én nem lemondani akarok magunkról, hanem helyretenni. Én szeretlek és küzdeni akarok érted amíg lehet, mert jó páros vagyunk, mert rendkívüli nő vagy és szeretlek. Amíg kapcsoaltban vagyunk addig tudok tenni érted, értünk, de ha te el akarsz dobni, akkor onnantól leveszem a kezem rólad és légy boldog mással, máshogy. Nem lesz olyan, szünet, hogy majd újra össze jövünk. Bezárunk egy kaput és többi nincs közünk egymáshoz. Tehát rendben szakíts ha akarsz, ha neked az a jobb, én elfogadom. De többé nincs közünk egymáshoz.

Egyszer tudlak szeretni és harcolni érted, ha neked ez nem kell akkor nem fogod többé megkapni. Szóval most dönts, hogy te is akarod-e ezt a kapcsolatot és tenni is akarsz érte, akarsz engem, a szerelmünket, a közös jövőt... és ha baj van akkor legközelebb megbeszéljük. De többé ne dobd be a szakítsunk kártyát, mert komolyan veszem és elengedlek. De akkor többé nem lesz mit megjavítani és én leszek ott melletted, hogy segítsek.

Kb. ezen a ponton fogtam fel, hogy a kapcsolatunk komoly, és én mennyire nem vettem annak. És megijedtem, hogy a legközelebbi hisztim miatt, lezárok valami jót és végleg elveszítem. A véglegesség volt itt a kulcs. Nem akartam elveszíteni, és most nem hagyott más utat: ha legközelebb is fenyegetem a szétválással akkor el is temettem a kapcsolatunk. Onnantól nem jöttem többé ezzel. Hanem elkezdtem komolyan venni. És a párom sokat segített, hogy megtanuljunk kommunikálni.

Szóval ennek a cirkusznak a motiválója, a bizonytalanság. Bizonytalan magában, és abban, hogy kiben bízzon. Nekünk 1 évünk ment el így, hogy én csináltam a feszkót. Addig áldott türelemmel viseltetett irántam a párom. És amikor lezárta ezt a hiszti korszakot, akkor kezdtem el benne bízni is.

A legutónni kommentedre reagálva kérdező: az, hogy egy ember változzon soha nem megy egyik pillanatról a másikra. Ha meg is ígéri, ne várd el, hogy holnaptól megszűnik a probléma. A kapcsolat egy folyamat, legalábbis annak kéne lennie. A lényeg, hogy észrevegye a hibáit már rögtön azután, hogy elkövette. Aztán eljut oda, hogy mielőtt megszólalna megáll, elgondolkodik, és már nem követi el. Idővel már a késztetés se lesz rá, és a hiba megszűnik. Ehhez a te segítséged is kell, és ez bizony nem egyszerű.

Mint korábban említettem, én egyszer játszottam el ezt a szakítósdit párommal. Ő teljesen kiborult, megijedt, és nekem ez adta meg a pofont, hogy mégis hogy a fenébe viselkedhetek így. Azóta ha haragszom is rá, és eszembe jut ilyesmi már tudatosan gondolok vissza erre, és azokra a pillanatokra, amikben kitartott mellettem. Egyből el is múlik a harag, ha a sértettségem nem is. De azt már normálisan ki tudom fejezni, így folyamatosan épül, mélyül a kapcsolatunk. Lassan már elképzelni sem tudom, hogy ne legyen mellettem, így sokkal kompromisszumkészebb és kiegyensúlyozottabb vagyok.