Ha egy férfi nem ölel meg, és nem csókol meg, az miért van?

Hát, nem 14-15 vagyok ba@ssza meg... Csak tapasztalatlan vagyok!!!!!!!!!!! 24 vagyok... De nem volt még hosszú párkapcsolatom, ezért nem is tudok semmit sem :S. De már feladtam..., nem csak ezt a fiút, aki egyébként csak szívat, hanem az egész fiúzást. Felnőtt nő vagyok már, dolgozom, satöbbi. De párkapcsolatok terén nincs tapasztalatom. De már nem is hiszem, hogy lesz, mert ez úgy rossz, ahogy van. Szerelmes vagyok, és azért vagyok ilyen hülye. De az előző kapcsolatomban nem volt gond magában a kapcsolatban, más probléma volt..., de tudom, hogy hogyan kell egy kapcsolatban viselkedni, meg ott minden rendben volt a kapcsolat terén, vagyis igazából ott nem voltak ilyen gondok. Jajjjjj, soha nem voltam még ezelőtt szerelmes, és zavart vagyok, és olyan ideges voltam az utóbbi időben, hogy már majdnem összeomlottam idegileg. De nem vagyok gyerek már, csak nincs nagy tapasztalatom. De engem már nem is érdekel, mert rohadtul elegem van ebből az egészből..., sohatöbbé nem akarok szerelmes lenni, de soha nem is akartam. Ha nem vagyok szerelmes, nincsenek ilyen idióta kérdéseim, akkor úgyis tudom, hogy hányadán állok a másikkal, de most totál behülyültem. A lépéseket meg nem értem, én az ösztöneimre hallgatok, nem tudom, mások, hogyan csinálják. De most abszolút nem értek semmit. De azt meg végképp nem, hogy lehet valaki ekkora szemét. Ezért is vagyok mérges, mert nem vagyunk gyerekek, és nehéz elfogadnom,hogy valaki ekkora görény legyen, még akkor is, ha a férfiak későn érnek. Elismerem, hogy eddigre már szokás túlesni az első szerelmen, de én még nem estem túl, és kész... És nem is tudom, lehet, hogy gyerekesnek hangzok, de nagyon komoly érzésekkel viseltetek ez iránt a fiú iránt, amik nem egy gyerek érzései. Lehet, hogy ti, külső szemlélőként ezt máshogy látjátok, mert nem tudtok sok mindent, de pedig nem gyerekesek már az érzéseim. Csak zavart vagyok, de rettenetesen. Tudom, hogy mit akarok az élettől. De ezzel a szerelemmel nem tudok mit kezdeni, és egyre rosszabbul vagyok. De most talán jobban leszek, de úgy érzem, semmi nem lesz olyan, mint előtte. Hogy ha ennek az életszakasznak vége is lesz, már sokkal érzékenyebb, idegesebb leszek. Persze igazából ingadozok. Tudom, hogy rohadtul gyerekesen hangzik, hogy egy olyan férfit szeretek, aki úgy bánik velem, mint egy haverral, néha meg mint egy kutyával, de akkor is szeretem. És megfájdul a fejem a gondolatra, hogy tényleg így viselkedem, és egyáltalán nem érzem gyermetegnek az érzéseimet,mert nem azok.... De tudom, mit várok el a páromtól, de ez mindent felborított, és én már tényleg nem tudom, mi jön még ezek után...

És tényleg, az élet más területein valahogy mennek a dolgok, és rendben van minden, csak a párkapcsolatok terén vagyok ennyire tapasztalatlan, naiv hülye... Jó, ha elmondanám, mit vártam ettől a fiútól, röhögnétek rajtam, úgyhogy inkább nem teszem, tanultam azért ebből a dologból. De azért vannak rendes fiúk is, nem csak ilyenek, akik szórakoznak az emberrel, csak nekem azok nem kellettek, és ehelyett beleszerettem ebbe. És lassan, vagy már régebb óta is erkölcsi válságban vagyok, és tényleg nem akarom felhúzni magam, de borzasztó, hogy mennyire nem tudom elengedni, pedig csak kihasznál, mert én még a kutyámmal is jobban bánok...

Ha már ennyire belelendültem, elmondom, miket csinált. Mert eddig csak egy embernek mertem, és lehet, nem itt kéne ezt megtárgyalnom, de én nem hiszem el, fogalmam sincs, mi jöhet még. És nem akarom azt hinni, hogy mindenki ilyen. Tudom, hogy hibáztam, mert mindent megengedtem ennek a fiúnak, pedig nem szokásom. De utálom, ha kihasználnak az emberek. Egyszer messengeren beszélgettünk, és azt mondta, hogy agyon kéne engem verni, meg megrugdosni. És én még mindig szeretem. Elhiszem, hogy kibas@zottul viccesen hangzik, de 24 éves koromra már eljutottam valahova az életben, és terveim vannak, ésatöbbi. És soha senki nem mert még nekem ilyet mondani, és én meg csak tűrtem. És korábban meg olyan csúnyán beszélt velem. Azt hiszem, hogy élőben is meg lettem volna verve, ha nagy a szám, nem véletlen, hogy a közelében meg sem mertem nyikkanni. Tudom-tudom, hogy létezik családon belüli erőszak, mert vannak nők, akik azt tűrik, de könyörgöm, én sosem tartoztam azok közé a nők közé!!!!!!!!!!!!! Soha... És nem azt mondom, ha megütne, szerintem abból verekedés lenne, amiből úgyis én kerülnék ki vesztesen, de akkor is. Nem tudom, szerintem csak a szája járt egyébként, és szerintem élőben nem bántana. De igazából ezek után már elment a kedvem a férfiaktól. Engem senki ne akarjon megverni!! Ha megtenné, úgy otthagynám. De valami ide mindig vezet. És hát szószerint lelkiválságban is vagyok, mert hát, én is, meg anyám is rátermett nők vagyunk, akikkel még csak beszélni sem lehet így :(. És erre tessék. És hiába mondom el a barátnőmnek, ő semmit sem tud mondani. Én nem értek meg már semmit. Énvelem ezt még soha senki nem tehette meg. És aztán ahogy élőben is bánik velem. Tudom-tudom, hogy a férfiakat nem szabad elengedni a póráztól, de könyörgöm, ha el is követem ezt a hibát, ami amúgyis is egy kapcsolat vége lesz, csak nem fog már mindenki megverni. És mondom, hogy attól szeretem. És mindent eltűrök neki. Én már nem merek ismerkedni, én ezt még sosem tűrtem el senkinek, de még sosem szerettem senkit. Tényleg attól félek, hogy mindenki ezt fogja velem csinálni, aki előtt megnyílok. Nem tudom, nagyon zavart vagyok...