Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A párommal ma reggel vitáztunk. Majd olyasmiket mondott az esti telefonbeszélgetésünk alkalmával, amin teljesen kiakadtam. Ti mit gondoltok minderről?
Leírtam már egyszer ide a történetemet ( http://www.gyakorikerdesek.hu/szerelem-szex__parkapcsolatok_.. )most nem kezdem az elejétől, mert nagyon hosszú lenne.
Azóta sok minden történt. Kibékültünk sokadjára és össze is vesztünk nem egyszer. Most, március elsején megbeszéltük, hogy tiszta lappal indulunk, s elkezdjük elni a MI, a közös életünket. Megbeszéltük, hogy összeköltözünk, hozzá.
Ma megint sikerült összebalhéznunk, a részleteket le se írom.
Az telefonbeszélgetésünk alkalmával a következőket mondta..
Elege van. Viselkedjek nőként mellette. Egy nő befogja a száját. Örül, hogy van egy "ennyire normális" psija. Sz.pik reggeltől estig. A férfitől nem kérdezi, hogy mikor-hol volt, mit csinált, vagy kivel sms-ezik. Nem tudok neki nyújtani a szexen kívül semmit, úgyhogy örüljek, hogy egyáltalán eddig is vele lehettem..
A telefonomat, laptopomat reggel nála felejtettem, ezért azokért még ezek után átmentem hozzá. Mire odaértem össszepakolta a holmiaimat. Sírtam. Mire ő folytatta, kiegészítette a telefonon általa mondottakat. Elmondta, hogy skizofrén vagyok, vizsgáltassam ki magam. Hogy legyek normális, fogadjam el a "feltételeit", különben vége. Közben elmondta mit vett eddig nekem, felsorolván a karácsonyra kapott mobiltelefont is. Ekkor azt ledobtam a földre, s eljöttem. Mikor itthon, a ház elött beparkoltam, ő már itt volt, s utánam hozta a születésnapomra tőle kapott ajándékot azzal a mondattal, hogy ezt ott hagytam.
Nagyjából ennyi. Vagyis nagyon lerövidítve ennyi.
Teljesen kikészültem az elmúlt 8 hónap alatt. Belefáradtam mindebbe. Szeretnék végérvényesen véget vetni a kapcsolatunknak, de félek, hogy nem lesz elég erőm hozzá, mert jönni fog, s újra elhiteti velem, hogy szeret.
Mit csináljak? hogyan szálljak ki? Egyáltalán.. jól érzem, hogy ez az ember nem szeret engem, s a legjobban akkor járok, ha mihamarabb szabadulok tőle?
Sokszor mondta, hogy bolond vagyok, mert nem osztom a véleményét a férfi-női szerepekről, párkapcsolatokról. Rosszul látom, hogy az a nem normális, amit ő elvárna?
Kérlek írjatok kort, nemet. Köszönöm
Valóban igaz, hogy az előző kérdésemre válaszolók is hasonló tanácsokkal láttak el, HAGYJAM OTT!
És bár megtettem volna. Akkor azért "kezdtem újra", mert egy este hirtelen megjelent, s 6 órán keresztül beszélt hozzám őszintén (őszintén?) az érzéseiről, a hibáiról, amiket beismert, amiket elkövetett.. s nagyon hihetően megkért, hogy adjak még egy esélyt, nem fogok csalódni. Ez január elején volt.
Most annyival vagyok okosabb, hogy tudom, mikor egyszer az életben hittem, s bíztam abban, hogy igazat mond, is hazudott. Így nem követem el újra azt a hibát, hogy hiszek neki.
Eddig hülye voltam, már nem leszek az. És igenis ezt köszönhetem Nektek is.. ahogyan még a barátaimnak, és a családomnak is. És nem utolsó sorban Neki, hogy épp elégszer, viszonylag a kapcsolat komolyra fordulása előtt megmutatta, hogy hogyan is viselkedik Ő, a "tökéletes", 38 éves férfi.. (aki egyébiránt azt is mondta ma, hogy mekkora szégyen, hogy 26 évesen nincs gyerekem.. természetesen nincs Neki sem.)
A helyzet egyértelmű, ahogy a döntésem is az kell legyen.
De higgyétek el, ha valaki annyira szerelmes (mindezek ellenére), mint én, annak ez ennek ellenére rettentően nehéz elhatározás.
De kemény vagyok.. és ezután mindig is leszek.. ;)
Kapcsolatfüggő vagy,és nagyon dúrván dependens személyiség,nem vagy valójában szerelmes belé,mert tudatában vagy annak,hogy nem szeret ő valójában,mert ha igen,akkor a tenyerén hordozna!És emiatt vagy képes viselni és újra és újra megenedni és megélni vele-neki a megaláztatást!
Szedd szépen a magassarkúd és tipegj el a kapcsolattól jó messzire kisanyám!
Jobbat érdemelsz!Ezt ne felejtsd el!és ne akarj mindjárt új kapcsolatot,mert annak semmi értelme,legyél egy kicsit egyedül és építsd ki a kapcsolataidat,frissítsd fel a barátságokat is!Tipikus vízöntő vagy egyébként...rákokkal ne állj szóba,mert nagyon erős személyiségek,igazi harcosok!
Ja és ocsmány a párod a hírdetések miatt!De te se vagy sokkal jobb,hogy ezt hagytad!nagyon elvakult vagy!Térj már észhez!23L.
Elhiszem hogy szereted, sajnos.
Én megmondom neked őszintén, hogy ha nem ölted volna meg a gyermekedet miatta, akkor azt mondanám, hogy ha kezedbe veszed a gyeplőt, akkor vele lehetne maradni. De én sose tudnám folytatni a kapcsolatot egy olyan pasival aki elküldött abortuszra... Érted. Más kérdés hogy szembe is köpném magam. na de ez más kérdés.
A legfőbb probléma az, hogy nem tudod kezelni a pasast. Nincs bennetek tolerancia a másik iránt. Elég sok pasim volt, de csak eggyel veszekedtem, akkor is amikor kidobtam, a többivel nem voltak ilyen veszekedések. Ez habitus kérdése. Az ő igény az veled szemben, hogy bízz benne, és örülj amit ad neki. Ezt meg is mondta. Te viszont bizalmatlan maradtál (lehet hogy jogosan nem tudom) De az is igaz, hogy ha valamit nem tudsz rá lehet kérdezni. ha ezt szóvá teszi, akkor nyugodtan el lehet mondani, hogy nem bizalmatlan vagy, csak kíváncsi. Én ilyenkor mindig meg szoktam kérdezni, ha valamit zokon vesz, hogy jó, nekem ez fontos, és mit kér cserébe :)
Nem tudom, hogy volt-e valamikor, amikor örültél valaminek, amit tett érted, és ezt meg is mondtad neki. Szerintem ő sem érzi hogy szereted, ezért mond ilyen baromságokat a női-férfi szerepekről. A nők is szoktak sok baromságot mondani, amikor idegesek.
Szerintem itt nem azzal van a baj, hogy nem szeret téged, hanem azzal, hogy nem tudjátok egymást kezelni, nem értitek egymás vágyait és igényeit, mindent magatokra vesztek, és mindenben támadást láttok, és visszatámadtok. Gondolom egyszer egyik, másszor másik kezdi. Hol van a meghittség a kapcsolatban? sehol.
Én nem tudom mit vársz, mit írjanak? Meg mit vársz ettől az egésztől.
Igaz, hogy ő egy aljas szemétláda, de ő elmondta már párszor a feltételeit! Elmondta, hogy nála az az elvárás, illetve nála az az alap, ha ő csal téged, akkor és azt csinál más nőkkel, amit csak akar, ő dönt mindenben, te pedig kussolsz, főzöl, takarítasz, neveled a gyerekét. Ennyi a lényeg. Dönts: elfogadod vagy nem. Ha elfogadod, akkor fogd be a szádat és ne gyere kérdezgetni minden konfliktusotok után, mert te választottad ezt az utat. Akkor tűrj. Ha azt választod, hogy nem, mert szorult beléd még némi realitás és önérzet, akkor meg NEM és kész. Megszakítasz vele MINDEN kapcsolatot, zárat cserélsz, nem hallgatod meg a nyávogásait, törlöd közösségi oldalakról, msnről, esetleg telefonszámot is válthatsz.
Illetve én a helyedben a 2. verzió előtt még röhögve a fejéhez vágnám, hogy végre felszabadulsz a kicsi farka alól, már unod az orgazmus megjátszást és mellesleg találtál sokkal jobb pasit nála.
Egyébként ha ez az ember elmenne pszichiáterhez, esküdni mernék rá, hogy megállapítanának nála bizonyos fokú skizofréniát. Egyértelmű, hogy személyiségzavaros.
Szia!
Hát ebből a kapcsiból mindenképpen lépj ki,találsz még hozzád való rendes fiút!A pasidnak meg mond meg,hogy keressen olyan nőt,aki tud hallgatni!Egyenlőség van,szólásszabadság,senkit nem lehet lekussoltatni!
Ha továbbra is tűröd,akkor megérdemled a sorsod!
Elolvastam a másikat is. Ez az ember hím-soviniszta, beképzelt görény. Hagyd ott, és ne nézz vissza. Kihasznál téged, és inkább neki lenne szüksége orvosra, meg gyógykezelésre... Bár, nagy baj az agybaj, nem hiszem, hogy tart már itt az orvostudomány...
Milyen szöveg már ez a női-férfi szerepekről? Futtasson k*rvákat az ilyen!
Te pedig találhatsz magadnak ezerszer jobb srácot!
Amúgy is soknak tűnik nekem az a 12 év korkülönbség...
Költözz el, vagy vissza a szüleidhez, vagy barátnődhöz, vagy bárkihez, de szabadulj meg ettől az embertől, és ne hagyd magad!!! ÁLLJ A SARKADRA!
23L
( [link]
Hogyan szállj ki? Telefonszámcsere, zárcsere, ismerős törtéle közösségi oldalakról, ha módod van rá, költözés.
Jól érzed-e, hogy nem szeret? Nagyon jól érzed. Sajnos ez az ember soha senkit nem fog tiszta emberi szeretettel szeretni, mert saját maga iránt érzett leplezetlen rajongása elnyomja ebéli képességeit.
Nem normálisak az elvárásai? Attól függ, kinek. Emberi mivoltát feladó, megalázottságig ragaszkodó véglények számára normális lehet. Minden egyéb esetben nem normális.
Én is javaslom, hogy tölts el minimum pár hónapot egyedül. Hatalmas élmény lesz ezek után. Sok erőt és kitartást kívánok! (27/L)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!