Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek jogosan haragszom?
Sziasztok!
A barátommal már több, mint 1,5 éve járunk, és én most mentem egyetemre. Elég sokat tanulok, és próbálom úgy beosztani az időmet, hogy rendesen tudjunk találkozni, Ez nagyjából sikerül is, csak néha, mint pl. most, beteg voltam, ezért muszáj tanulnom. A barátom nem akar továbbtanulni, soha nem tanul, ő autószerelő akar lenni, amiben nagyon is jó, de más nem érdekli. Semmiféle egyéb elfoglaltsága nincsen. Mindig várom este facebookon, mikor nem tudunk találkozni, hogy beszélgessünk, mert hiányzik nagyon, és rengetegszer lekoptat ilyenkor, hogy ő nem ér rá, mert haverokkal lóg. :( Ez nekem rosszul esik. Nem zavar, hogy néha velük van, csak az, hogy ő nem képes rám időt szakítani, és nem tudja legalább néha hozzám igazítani magát. Mert én tényleg nagyon jól be szoktam osztani az időmet, és ezt ő is tudja. Csak nem veszi figyelembe, és ezért egy csomószor arra az időpontra szervez programot, mikor pont vele tudnék lenni, aztán meg megsértődik, hogy mikor neki jó, akkor nekem miért nem. Nem tudom, hogy ezt most szóvá tegyem-e, vagy sem, mert hajlamos vagyok néhány dolgot túlreagálni, és ezért kérem a véleményeteket. Szerintetek jogosan esik rosszul?
Jogosan.
Mindig annak a félnek kell igazodnia, akinek a több szabadideje van.
19/L
ha ismernéd a férfi természetet,akkor tudnád,hogy nem jogos a neheztelésed.
nekünk férfiaknak gyakorlatilag fizikai fájdalmat okoznak ezek az időrabló,sehova sem vezető netes esti beszélgetések.
ilyesmit elvárni tőlünk majdnem akkora kegyetlenség a nő részéről,mintha azt kérné,hogy összebújva nézzük a barátok közt-öt.
egy férfi képtelen lenne nézni azt a borzalmat.
csak és kizárólag az oltási,felszedési fázisban van szerepe a netes trécs partinak,nem tovább.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!