Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan tudnék kitörni a depresszióból és a magányból? 25/F

Figyelt kérdés

Kétségbeesésemben határoztam el, hogy írok ide. 25 éves srác vagyok, egy vidéki nagyvárosban élek. Már kb 6-7 éve vagyok depressziós. Ennek elsődleges oka a gerincferdülésem miatt ért középiskolás koromra tehető gúnyolódások és a szégyenérzet ezen esztétikai hibám miatt. Próbálok és próbáltam is javítani rajta illetve megakadályozni a romlását gyógytornával, úszással. Javulni ugyan javult és nem romlik, de ez sajnos már ilyen marad. A depresszióm volt amikor enyhült, volt amikor fokozódott, de most úgy érzem, hogy teljesen padlón vagyok. Járok rendszeresen pszichológushoz (és gyógyszereket is szedek), eleinte segített, de az utóbb időben már ez is hatástalan. Egyszerűen képtelen vagyok elfogadni magamat, így "púposan" és ez megkeseríti az egész életem.


Egy társasági, vidám, humoros, beszédes, pörgős életet élő emberből egy ronccsá lettem. Nincsenek barátaim, magányos vagyok, félek az emberektől, azt érzem, hogy mindenki lenéz engem. A depresszióm az ismerkedésre is rányomta a bélyegét. Külsőre 10-es skálán 3-asre értékelném magam, szóval nem vagyok egy Casanova inkább az átlagtól kicsit kevésbé helyes. A depressziómat és a nem túl előnyös külsőmet igényes öltözködéssel próbálom kompenzálni. Főleg az Interneten próbálok ismerkedni társkereső oldalakon, mert élőben már egy jó ideje képtelen vagyok erre. Eddig szinte kizárólag Internetes ismerkedés alapján tudtam randiig jutni lányokkal, de ma már egy ilyen randi előtt is meg kell innom néhány felest, hogy feloldódjak.


Ugyan évek óta járok hetente egyszer szórakozni helyi szórakozóhelyekre, eleinte még néha-néha sikerült is flörtölnöm, ismerkednem (persze csak részegen), de az elmúlt másfél évben állapotom romlásával párhuzamosan már úgy sem megy. Csak lemegyek a bulihelyre (eleve többnyire egyedül járok) és elvagyok magamnak. Egyszerűen nincs bátorságom még részegen diszkóban flörtölni sem. Hiába hordok drága GAS, GANT cuccokat egyszerűen nincs ehhez önbizalmam. A korábbi diszkós ismerkedéseim során is gyakran a lányok kezdeményeztek nálam. Komoly kapcsolatom még sosem volt. Kb 10 lánnyal (és ezek egész jó csajok voltak) volt rövidebb 2-3 hónapig tartó lazább viszonyom illetve rendszeresen jártam prostikhoz.


Egyfelől iszonyat szerencsés vagyok, mert szerető, törődő szüleim vannak és mindenem megvan, másfelől viszont egy lelki roncsnak érzem magam. Úgy érzem, hogy a depresszióm kisugárzik az arcomra és a viselkedésemre, ami eléggé taszítja a lányokat is. A jogi egyetemet is levelezőn végzem, mert nem bírtam a társaságot. Teljesen tanácstalan vagyok, hogy hogyan tudnék ebből kilábalni. Próbálok ismerkedni neten, de egyre kevesebbel sikerrel, élőben pedig méginkább reménytelen.



2014. máj. 1. 18:45
1 2 3
 11/24 A kérdező kommentje:
Tényleg ennyire riasztó/taszító a nők számára az a hapsi aki láthatóan egyedül/társaság nélkül van a szórakozóhelyen?
2014. máj. 1. 19:29
 12/24 anonim ***** válasza:
Csak lerí rólad, na meg már tudják nagyon jól, hogy te vagy az a weirdo a sarokban minden hétvégén.
2014. máj. 1. 19:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/24 anonim ***** válasza:
Az, aki egyedül megy szórakozni, csak annak vonzó, aki szintén egyedül van ott... ilyen pedig alig van. Ez a legnagyobb szopatás, amit csinálni tudsz magaddal. Egyszerűen nincs értelme, nem is csodálkozom, hogy nem volt kapás. Így nem is lesz.
2014. máj. 1. 19:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/24 A kérdező kommentje:
A baj, hogy félek kezdeményezni buliban is, mert nincs önbizalmam. Azt várom, hogy a lányok kezdeményezzenek. Akár milyen furcsa, de a korábbi években volt erre néhány példa (bár nem sok).
2014. máj. 1. 19:38
 15/24 anonim ***** válasza:

Tisztára magamra ismertem, ezek nagy része sajnos rám is igaz. Nekem más külső problémám van, de sokáig nem voltam képes belátni hogy tennem kell ellene, és hogy így nehéz lesz az ismerkedés is.

Én is a sok gúnyolás miatt zárkóztam be sajnos volt egy idő amikor már ezektől besokalltam és csak egy haveromhoz jártam el időnként, meg időnként elmentem dolgozgatni és ennyi volt a történet. Sokáig emiatt munkát sem találtam mert nem tudtam eladni magam.


Bár az élet egyszer pár hónapra feladta a leckét és bedobott egy társaságba korombeliekhez ahol meglepően jól is éreztem magam akkor éreztem hogy sínre kerül az életem, de a nagy lelkesedésből hirtelen a mélybe zuhantam és az akkori munkahelyemnek köszönhetően nem tudtam elmenni helyekre amikor hívtak mert dolgoznom kellett, sajnos kifogtam ezt az átkot és örültem amikor lejárt a szerződésem mert éreztem hogy hosszú távon lelkileg roncs leszek, de már késő volt.


Én több mint fél éve láttam be hogy ez így nem mehet tovább lépnem kell, de fokozatosan!

Van másik munkahelyem szintén fél éve, ott jól kijövök mindenkivel, igaz hogy korombeliek csak elvétve vannak de a többiekkel is jól elvagyok és ez a lényeg.

elkezdtem sportolni, mozogni erősödtem is, meg fogytam is amitől már jobb ruhákat tudok hordani.

Itt neten ismerkedem akadt pár barát akik sajnos messze laknak köztünk lányok is vannak, ők próbálnak tanácsokkal ellátni és biztatnak hogy jó úton haladok. Ahogyan végeztem a sulival meg a más baráti társaságomból is végeztek sokan és elmentek egyetemre, vagy dolgozni más más városokba így gyakorlatilag egyedül maradtam, mindenki messzebb ment jóval, új baráti társaságokba kerültek és szinte már egyesek meg sem ismernek....

Én fiatalabb vagyok nálad bár nem sokkal de én rájöttem hogy egy kis önbizalom növelés csodákra képes. Nekem javult a helyzetem, depressziós egy hozzáértő szerint nem vagyok inkább hangulatingadozásom van, ha elvagyok valakivel szinte olyan vagyok mint akit kicseréltek, de ismerkedni, egyedül eljárni nem tudok, szinte sehova, nem vagyok nagy bulizós valahogy nem érzem jól magam az ilyen helyeken, de ami hobbim van ami érdekel az is már döglődik errefelé és sajnos mindig olyan időben mennek el amikor pont nem érek rá.

És a mai világban nehéz barátkozni, mindenkinek vannak ismerősei, mindenkinek vannak barátai, ha bekerülök egy társaságba ahol ismerek 1-2 ember max őket is csak ismerősnek mondanám akkor is mindenki elvan de én meg szinte elveszve.


Figyi kérdező ezt azért írtam mert én is átérzem a helyzeted. Nézd nem kell csüggedned, a gyógyszerek nem jók semmire, ezt sajnos tudom egy ismerősről.


Valami hobbit kell találnod el kell foglalnod magad!


Én is ezt teszem érdekel a fotózás, tanulom a Photoshop használatát magamtól.

Edzek itthon hogy azért ki is nézzek valahogy és ez is fokozza a hangulatot jobban fogod ettől érezni magad csak úgy megsúgom. Interneten ismerkedj esetleg picit távolabbi helyeken így ha kialakul neten egy barátság és van pénzed az utazásra akkor mehetsz is elég ha 20-30 km a táv picit új helyre kerülhetsz és akkor minden helyére állhat.

Én is ezt teszem épp, próbálom össze szedni magam.

A lényeg hogy a sopánkodást el kell felejtsd és foglald el magad! Ez a leghatásosabb módszer. Ha találsz egy olyan hobbit amit először magadtól, de utána társaságba is tudod csinálni hidd el hamar lehetnek új barátaid, és az ismerkedés is könnyebb lesz lányokkal.

2014. máj. 1. 19:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/24 A kérdező kommentje:
De miért ennyire kilátástalan egyedül csajozni szórakozóhelyen? Ciki egyedül lemenni egy buliba? Vagy ez miért taszító?
2014. máj. 1. 19:39
 17/24 anonim ***** válasza:

# 14/16


Azt lesheted, szerintem 90% elvárja, hogy te kezdeményezz, te estedben ez halmozottan hátrányos kategória.


Csak nézz rá itteni pár kérdésre, hány olyat láttam már, hogy itt siránkozik, hogy tetszik a fiú neki, de várja, hogy lépjen valamit, mert a csaj is fél a visszautasítástól. Tiszta kabaré.

2014. máj. 1. 19:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/24 anonim ***** válasza:
Meg hát ez a férfiak dolga, címszóval.
2014. máj. 1. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/24 anonim ***** válasza:

3 lehetőséged van:

-leéled magányosan az életed (gyereked lehet mondjuk béranyától vagy, ha örökbe fogadsz, bár kétlem hogy azt engednék)

-lejjebb adsz az igényeidből és megállapodsz egy kevésbé előnyös lány mellett

-nem szenvedsz mindezzel, öngyilkos leszel és ezzel ki is baszol mindenkivel aki törődött veled

2014. máj. 1. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/24 A kérdező kommentje:

# 19/19 Megállapodok egy kevésbé előnyös lány mellett? EZ akár tényleg működhetne, viszont, ha eddig csinos, vonzó csajokkal sikerült már lazább dolgokat összehoznom (többször akár komolyabb kapcsolat is lehetett volna, csak akkor még nem akartam) akkor miért adnám lejjebb?


Ha korábban többször is sikerült jónőket összeszednem, akkor a jövőben miért ne sikerülne? Én képtelen vagyok elfogadni, hogy csak a szinte senkinek nem kellő nőknél lehet esélyem.

2014. máj. 1. 19:54
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!