Hogyan tudnék kitörni a depresszióból és a magányból? 25/F

Kétségbeesésemben határoztam el, hogy írok ide. 25 éves srác vagyok, egy vidéki nagyvárosban élek. Már kb 6-7 éve vagyok depressziós. Ennek elsődleges oka a gerincferdülésem miatt ért középiskolás koromra tehető gúnyolódások és a szégyenérzet ezen esztétikai hibám miatt. Próbálok és próbáltam is javítani rajta illetve megakadályozni a romlását gyógytornával, úszással. Javulni ugyan javult és nem romlik, de ez sajnos már ilyen marad. A depresszióm volt amikor enyhült, volt amikor fokozódott, de most úgy érzem, hogy teljesen padlón vagyok. Járok rendszeresen pszichológushoz (és gyógyszereket is szedek), eleinte segített, de az utóbb időben már ez is hatástalan. Egyszerűen képtelen vagyok elfogadni magamat, így "púposan" és ez megkeseríti az egész életem.

Egy társasági, vidám, humoros, beszédes, pörgős életet élő emberből egy ronccsá lettem. Nincsenek barátaim, magányos vagyok, félek az emberektől, azt érzem, hogy mindenki lenéz engem. A depresszióm az ismerkedésre is rányomta a bélyegét. Külsőre 10-es skálán 3-asre értékelném magam, szóval nem vagyok egy Casanova inkább az átlagtól kicsit kevésbé helyes. A depressziómat és a nem túl előnyös külsőmet igényes öltözködéssel próbálom kompenzálni. Főleg az Interneten próbálok ismerkedni társkereső oldalakon, mert élőben már egy jó ideje képtelen vagyok erre. Eddig szinte kizárólag Internetes ismerkedés alapján tudtam randiig jutni lányokkal, de ma már egy ilyen randi előtt is meg kell innom néhány felest, hogy feloldódjak.

Ugyan évek óta járok hetente egyszer szórakozni helyi szórakozóhelyekre, eleinte még néha-néha sikerült is flörtölnöm, ismerkednem (persze csak részegen), de az elmúlt másfél évben állapotom romlásával párhuzamosan már úgy sem megy. Csak lemegyek a bulihelyre (eleve többnyire egyedül járok) és elvagyok magamnak. Egyszerűen nincs bátorságom még részegen diszkóban flörtölni sem. Hiába hordok drága GAS, GANT cuccokat egyszerűen nincs ehhez önbizalmam. A korábbi diszkós ismerkedéseim során is gyakran a lányok kezdeményeztek nálam. Komoly kapcsolatom még sosem volt. Kb 10 lánnyal (és ezek egész jó csajok voltak) volt rövidebb 2-3 hónapig tartó lazább viszonyom illetve rendszeresen jártam prostikhoz.

Egyfelől iszonyat szerencsés vagyok, mert szerető, törődő szüleim vannak és mindenem megvan, másfelől viszont egy lelki roncsnak érzem magam. Úgy érzem, hogy a depresszióm kisugárzik az arcomra és a viselkedésemre, ami eléggé taszítja a lányokat is. A jogi egyetemet is levelezőn végzem, mert nem bírtam a társaságot. Teljesen tanácstalan vagyok, hogy hogyan tudnék ebből kilábalni. Próbálok ismerkedni neten, de egyre kevesebbel sikerrel, élőben pedig méginkább reménytelen.